Újraiparosítás: út a semmibe!

Orbán Viktor szerint az új magyar gazdasági modell egyik fontos eleme az újraiparosítás, vagyis az ipari termékek arányának növelése a GDP-ben. Cél, hogy 2018-ra mi legyünk Európa legiparosodottabb országa. De vajon tényleg a fejlődés jele, ha az ipar aránya nő, a szolgáltatásoké pedig csökken?

Első ábránkon két egymáshoz közeli, de eltérő fejlettségű gazdaságra, Ausztriára és Magyarországra mutatjuk a feldolgozóipar (bal oldal) és a  szolgáltatások (jobb oldal) arányát a GDP-ben, 1970 és 2012 között. A magasabb iparosodás a feldolgozóipar magasabb, és a szolgáltatások alacsonyabb arányának felel meg.

A vizsgált időszakban az osztrák feldolgozóipar aránya 30 százalékról 18 százalékra, míg a magyar feldolgozóipar aránya 25 százalékról 23 százalékra csökkent. Ezzel egyidejűleg az osztrák szolgáltató szektor aránya 50 százalékról 70 százalékra, míg a magyar szolgáltató szektor aránya 38 százalékról 65 százalékra nőtt. Az ábra azt sugallja, hogy a fejlődéssel együtt jár az ipar szerepének csökkenése és a szolgáltatások szerepének növekedése. Ennek megfelelően a nálunk jelentősen gazdagabb Ausztria kevésbé iparosodott, mint Magyarország.

Mégis, mit kellene tennünk ahhoz, hogy mi legyünk Európa legiparosodottabb országa? Ehhez először is meg kellene előznünk az EU jelenleg legiparosodottabb országát: Romániát. Ott ugyanis 2012-ben a feldolgozóipari termelés a GDP 25 százalékát (szemben a magyar 23%-kal), a szolgáltató szektor pedig a GDP 52 százalékát (szemben a magyar 65%-kal) tette ki. Az iparosodottabb román gazdaság azonban szegényebb: az árszintkülönbségektől megtisztított egy főre jutó román GDP 2012-ben csak 80 százaléka volt a magyarénak. 

Vajon az osztrák és román példa a kivétel vagy a szabály? Második ábránk a  szolgáltató szektor súlya és a gazdaság fejlettsége közötti kapcsolatot mutatja be az EU országait vizsgálva (a nagyon gazdag és nagyon sokat szolgáltató Luxemburgot kihagytuk). A gazdaság fejlettségét a vásárlóerő-különbségektől megtisztított egy főre jutó GDP méri, míg a szolgáltató szektor súlyát a szektornak a GDP-ben 2003 és 2012 közötti átlagos aránya mutatja.

Az ábra szerint a szegényebb országokban (az ábra bal oldalán) a szolgáltatások aránya alacsony; a gazdagabb országokban (az ábra jobb oldalán) pedig a szolgáltató szektor aránya magas. Ezt az összefüggést mutatja a becsült egyenes is. Magyarország mind az egy főre jutó GDP, mind a szolgáltató szektor arányát tekintve az EU alsó középmezőnyében helyezkedik el. A nálunk gazdagabb országok nagy többségében – Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Málta kivételével – a hazainál magasabb a szolgáltatások súlya. Vagyis az osztrák és román példa nem kivétel: az EU országai között is igaz a tendencia, hogy a fejlődés együtt jár a szolgáltatások arányának növekedésével. 

Ezt a jelenséget a gazdasági fejlődés strukturális átalakulásának szokták nevezni. A folyamat első fázisában – amin Kína ment keresztül az elmúlt néhány évtizedben – az ipar és a szolgáltatások szerepe nő a mezőgazdaság rovására. A második fázisban aztán a szolgáltatások tovább nőnek az ipar és a mezőgazdaság kárára. Európa országai ebben a második fázisban vannak.

Miért jár együtt a fejlődés a szolgáltatások súlyának növekedésével? Az egyik ok az, hogy a gazdagabb emberek jövedelmük nagyobb részét szeretnék szolgáltatásokra költeni. Egy szegény család nagyobb arányban költ élelmiszerre, és kisebb arányban költ üdülésre, mint egy gazdag. Egy másik ok, hogy a modern feldolgozóipar is egyre több szolgáltatást használ. Például az Airbus repülőgép előállításához 20 ország több mint 2000 beszállítójának munkáját kell összehangolni, ez szállítási és telekommunkációs szolgáltatások nélkül lehetetlen lenne.

A gazdasági fejlődés természetes része, hogy az ipar részaránya csökken. Ahelyett, hogy ezzel a folyamattal ellentétes célokat igyekeznénk elérni, a Defacto szerint érdemes lenne az ipar és a szolgáltatások termelékenységét egyaránt növelő gazdaságpolitikát folytatni.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!