Több tanult ember kell a dél-koreai csodához

2015.01.19. 08:57
47 hozzászólás
Egy főre jutó GDP-ben mérve Dél-Korea 1990-ben még kicsivel szegényebb, de 2010-re már 37 százalékkal gazdagabb volt, mint Magyarország. A látványos koreai növekedést a felsőoktatás hasonlóan látványos bővülése kísérte: ma már minden harmadik 25 év feletti koreainak diplomája van. Ha visszafogjuk a felsőoktatást, valószínűleg még jobban lemaradunk Koreától.

Orbán Viktor követendő példaként tekint a gyorsan növekvő ázsiai gazdaságokra. A régió egyik legsikeresebb országa Dél-Korea, ami a hatvanas évek elején még szegény mezőgazdasági ország volt, mára azonban fejlett ipari országgá vált. Dél-Korea hatalmas növekedését valószínűleg a magas beruházásnak, az iparosodásnak és az egyre több és jobban képzett munkásnak köszönheti. Vajon milyen oktatáspolitika kapcsolódott ezekhez a sikerekhez? Hasonlít-e a dél-koreai oktatás átalakulása Orbán Viktor elképzeléseihez a gimnáziumi és egyetemi férőhelyek csökkentéséről?

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Kőszegi Botond, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Első ábránk az egy főre jutó GDP-t mutatja 1990-ben és 2010-ben Dél-Koreára, Magyarországra, és – az összehasonlítás kedvéért – egy másik kelet-európai országra, Lengyelországra is. A mutató rögzített, 2011-es árakat használ, így a számok évek és országok között is összehasonlíthatók. Mivel a hosszú távú, 20 éves növekedésre vagyunk kíváncsiak, ezért csak az 1990 és 2010 közti trendet mutatjuk, a közbülső ingadozásokat (például Kelet-Európa átmeneti visszaesése a 90-es évek elején, dél-kelet-ázsiai válság 1997-ben) nem. (Ábráink adatai elérhetőek itt.)

A három ország közül 1990-ben Magyarország volt a leggazdagabb: nálunk az egy főre jutó jövedelem évi 17 ezer dollár volt. Korea 29 százalékkal, Lengyelország 41 százalékkal volt szegényebb. 2010-re Lengyelország felzárkózott Magyarországhoz. Ugyanebben a húsz évben Korea két és félszeresére növelte jövedelmét, és ezzel messze megelőzte a másik két országot.

Második ábránk a diplomások arányát mutatja ugyanezekre az országokra és évekre, a 25 éves vagy idősebb népesség számához viszonyítva. Ez az arány 1990-ben Magyarországon 10 százalék volt, vagyis a vizsgált korosztályból minden tizedik embernek volt diplomája. Az akkor még szegényebb Koreában a korosztály nagyobb arányát, 12 százalékát tették ki a diplomások. Lengyelországban pedig csak minden huszadik embernek volt diplomája.

Korea ebben a mutatóban is sokkal gyorsabban nőtt mint a két kelet-európai ország. Míg náluk 2010-ben az érintett korosztály 35 százalékának, Magyarországon csak 18 százalékának volt diplomája. Ráadásul, mivel Koreában majdnem minden huszonéves egyetemre vagy főiskolára jár, a diplomások aránya az egész lakosságra vetítve ott még tovább fog nőni. Érdekes az is, hogy Lengyelország, amely alacsonyabb szintről indult 1990-ben, a diplomások arányában is elkezdett felzárkózni Magyarországhoz.

A fenti trendek azt sugallják, hogy a felsőoktatás fontos hajtóereje a növekedésnek. Más kutatók ezt nagyobb mintán és komolyabb statisztikai módszerekkel is alátámasztották. Közel száz ország növekedésének elemzése szerint ha egy adott ország lakosai átlagban egy évvel többet tanulnak közép- vagy felsőfokú oktatási intézményekben, az 1 százalékponttal magasabb várható éves gazdasági növekedéssel jár együtt.

A Defacto szerint, ha Korea felemelkedését szeretnénk másolni, akkor az egyetemi és gimnáziumi férőhelyek számát nem csökkenteni, hanem növelni lenne érdemes.