Bajban az oroszok, kezdődik a kiárusítás
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök aláírta azt a kormánydöntést, amelynek értelmében eladják a Rosznyefty cégben lévő állami részesedés egy részét – írja az MTI az orosz kormány honlapjára hivatkozva.
Az államnak 69,5 százalékos részesedése van a Rosznyeftyben, ami 50 százalék plusz egy részvényre csökken a 19,5 százalék eladásával. A cég a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett olajvállalata. Igor Szecsin, a Rosznyefty elnöke nemrég azt mondta, hogy 8,12 dolláros részvényáron tervezik értékesíteni a 19,5 százaléknyi tulajdonhányadot.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a kormány pontosan mikor tervezi eladni a 19,5 százalékot. Eredetileg 2016-ban akarta, de a gazdasági miniszter augusztusban azt mondta, hogy az ügyletet már jövőre lebonyolíthatják. A kormány a költségvetés hiányának a mérséklésére tervezi fordítani a Rosznyefty-részesedés eladásából befolyó összeget.
A rubel árfolyama újabb történelmi mélypontra gyengült a hétvégére az amerikai dollárral és az euróval szemben is. Az orosz deviza gyengülését a kőolaj nemzetközi árának csütörtöki és pénteki csökkenése okozta, amely komoly kockázatot jelent az olajbevételektől függő orosz gazdasági növekedésnek.
A nemzetközi olajpiacon túlkínálat van, részben azért, mert a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) a héten nem csökkentette napi 30 millió hordós kitermelési kvótáját. Ezt követően az olajár esésnek indult, az északi-tengeri Brent minőség ára 2010 közepe óta a legalacsonyabbra, hordónként 72 dollár alá csökkent. Ez elég rosszul érinti az orosz költségvetést is, amelynek bevételeinek fele származik olajból.