Háromszáz embert rúg ki a Raiffeisen
További Magyar cikkek
Két hónap alatt 315 dolgozót bocsát el a Raiffeisen Bank egy nyilvánosságra került vezérigazgatói levél szerint. Az Index elbocsátásszámlálójára érkezett bejelentések szerint a banknál korábban 400-600 dolgozó elküldésével számoltak. A VG Online Felcsuti Péter vezérigazgató Raiffeisen-dolgozóknak írt levelére hivatkozva azt közölte: a bank idén várhatóan csak óriási erőfeszítések és szerencse révén kerülheti el, hogy veszteséges legyen. A banknál korlátozzák a gépkocsi-használatot, a rendezvényeket, és a marketing büdzsét is megvágják.
A bank megkeresésünkre közölte: 8 százalékkal csökkentik a dolgozók számát a következő két hónapban. A létszámcsökkentést azzal indokolták, hogy a bank "2009-ben és az ezt követő években lassúbb üzleti növekedéssel számol, így a további nyereséges működés fenntartása érdekében költséggazdálkodását is kénytelen a megváltozott körülményekhez igazítani". Közölték azt is, hogy a bank "a leépítésben érintett munkatársainak a törvényben előírtnál kedvezőbb felmondási feltételeket biztosít, valamint karrier-tanácsadással támogatja munkaerő-piaci elhelyezkedésüket.
MKB: nagymértékű költségcsökkentés
Várhatóan lesznek elbocsátások az MKB Banknál is - az Indexhez érkezett olvasói levelek szerint a pénzintézetnek idén 1 milliárd forintot kell megspórolnia a bérköltségen, ami 150-200 ember elküldését jelentheti. A bank a megkeresésünkre azt közölte: „végleges döntés még nem született. Egyelőre azt vizsgáljuk, milyen módon, milyen eszközökkel kell reagálnunk a világpiaci helyzet, és ezzel párhuzamosan a magyarországi gazdasági környezet drasztikus romlása által kikényszerített változásokra".
Az MKB elismerte ugyanakkor, hogy fő tulajdonosa, a Bayern LB „nagymértékű költségcsökkentési elvárásokat fogalmazott meg 2009-re" a magyar banknak is. „Az erre az évre megfogalmazott szigorú költségterv elkerülhetetlenné tette a banki költségstruktúra felülvizsgálatát, a szervezeti felépítés újragondolását. Mindezek fényében egyes banki szervezeti egységek tevékenységi köre módosulhat, feladatok, munkakörök szűnhetnek meg, és sor kerülhet a létszámot is érintő intézkedések megtételére" - olvasható a válaszban.
A gyenge forint sem segít
Az Index elbocsátásszámlálójára újabb autóipari beszállítók létszámcsökkentéséről is jöttek bejelentések. Két kecskeméti cégnél összesen 220 álláshely szűnt meg még az elmúlt év végén. A Freudenberg Simmerringe Kft.-től elsősorban bérelt dolgozókat küldtek el, de kisebb számban saját munkásokat is el kellett bocsátaniuk, „ez nagyjából száz fő volt, így a korábbi 460-ból 360-an maradtunk" - mondta az Index kérdésére a cég ügyvezetője. Hollósi Károly szerint a nyár második feléig biztosan kitart a válság hatása, addig sem termelési kapacitásuk, sem létszámuk bővítése nem várható.
"Nyugat-európai piacra szállítjuk be termelésünk 90 százalékát. A tavalyi utolsó két hónapban és idén januárban, bár pontos statisztikáink még nincsenek, az elmúlt évi átlagos kapacitásnak körülbelül 60 százalékán működtünk" - mondta megkeresésünkre Nagy Sándor, a kecskeméti Autoflex-Knott termelési igazgatója.
A cégnél így jelenleg már csak 210-en dolgoznak, tavaly 120 dolgozót kellett elküldeniük. A termelési igazgató megjósolni sem tudta, meddig tarthat a mélyrepülés, „hiszen a mi vevőink sem tudnak semmit mondani". A cégnek, hiába exportőr, a történelmi mélypontra süllyedt forint sem segít, mert tavalyi próbáltak az erős forint idején devizaügyleteket végrehajtani, így viszont most a piacinál rosszabb a forint-euró árfolyamuk.
Nincs hitel, nincs munka
Drasztikus létszámcsökkentésről kellett döntenie az ország hat városában jelenlévő SW Umwelttechnik cégnek is: az osztrák tulajdonban lévő társaságnál összesen 420 ember állása szűnt meg, az elküldött dolgozók fele saját állományú, fele kölcsönzött munkaerő volt. Az építőelem-gyártó cég elnöke, Klaus Einfalt az Index érdeklődésére közölte: mivel a források hiányában nem indulnak beruházások, és a külföldi tőke is kivár, a szerkezetépítés területéről kellett a 210 bérmunkást és a 210 saját dolgozót elküldeni.
A cég rendelésállománya ugyanakkor nem csökkent, de a rendelések „későbbi időpontra tolódtak az induláshoz szükséges hitelek folyósításának függvényében". Az SW Umwelttechniknél azt várják, hogy a helyzet „a kormány konjunktúra programjának beindulásától, az előirányzott, betervezett, megrendelt beruházásokhoz szükséges hitelek rendelkezésre bocsátásától" függően fog normalizálódni.
Szűkszavú elbocsátók
Jóval szűkszavúbbak voltak a békéscsabai Csaba Metal Zrt.-nél: megkeresésünkre, miszerint 48 ember állása szűnt meg a cégnél, annyit közölte: saját munkaerőből nem bocsátottak el senkit, csak lejárt szerződéseket nem hosszabbítottak meg. Az okokról, a cég és az ágazat helyzetéről ugyanakkor telefonon nem adtak felvilágosítást, „szívesen látjuk önöket itt, Békéscsabán, személyesen, akkor mindent megbeszélhetünk" - hallottuk a telefonban.
Nem voltak bőbeszédűbbek az esztergomi Tyco Electronicsnál sem, amely elbocsátásairól január közepe óta sorozatban kaptunk leveleket. Hét eleji megkeresésünkkor a társaságnál csak annyit közöltek, hogy egyedül Schummer Károly gyárigazgató adhat ki nyilatkozatot, aki vissza is fog hívni.
Erre a visszahívásra azóta is várunk, ugyanakkor a város honlapján hétfőn megjelent a hír, miszerint áprilisban a jelenlegi 1300 dolgozó közül 330-tól válik meg az elektronikai vállalat. A város második legnagyobb cége csoportos a gazdasági válsággal, ebből következően az autóipari megrendelések visszaesésével és a gyártókapacitás csökkenésével indokolta létszámleépítését.
Finnországból válaszolnak
Finnországból is válaszra várunk még: a jászberényi Ruukki Tisza Zrt. - az egykori Aprítógépgyár - jövőjéről ugyanis a városban olyan hírek terjedtek el, hogy a 2007-ben még 12 milliárd forint fölötti árbevételt elért társaság több száz dolgozót bocsát el. A cégvezetésnél azt közölték, hogy a finn tulajdonú társaságról bármilyen információt csakis Finnországban adhatnak ki, az általuk megnevezett illetékes a hét elején elküldött e-mailünkre nem reagált.
A jászberényi városházán ugyanakkor megerősítették: bár hivatalos tájékoztatást nem kaptak a vállalat jövőjéről, „nem hivatalosan tudunk erről". A polgármesteri hivatalban általunk elért több vezető beosztású dolgozó egyike szerint „annyit beszélnek a városban, hogy nagyon sok szerződéses dolgozójuk volt, és kábé két hónapja elküldtek közülük mindenkit". A városházán azt is megtudtuk: azóta azt beszélik a városban, hogy a Ruukki százas nagyságrendben válik meg a dolgozóktól.
Januárban dőlt el, hogy 136 dolgozójának több mint felét, 70 embert elküld a szombathelyi Farbax Kft. A cég ügyvezetőjével egész héten nem tudtunk beszélni, a megyei napilap, a Vas Népe korábban arról számolt be, hogy használt irodatechnikai kellékek egyik vezető európai újragyártójaként ismert svájci cég leányvállalata a gazdasági válság nyomán 65 betanított munkást és5 ügyviteli dolgozót küld el.
A Sonynál még nem tudják
Egyelőre még csak a normál szezonális hatások kisimítása folyt és folyik a bérelt munkaerő számának csökkentésével a Sonynál. Az elektronikai gyártó magyarországi, gödöllői gyárban a válság miatt még nem volt csoportos elbocsátás – közölte az Index megkeresésére Lovász Tamás regionális marketingkommunikációs menedzser.
Arról még nincs tudomásuk, hogy a Sony által bejelentett, globálisan 8000 fő elbocsátását jelentő racionalizálásból mennyi érinti a magyarországi gyártást. Lovász Tamás ugyanakkor elismerte azt, hogy a szórakoztató elektronikai az egyik olyan ágazat, amely nagyon megérzi a recesszió hatását.
Elbocsátásszámláló 25 ezer fölött
A lapunk által megtudott újabb létszámcsökkentésekkel az Index elbocsátásszámlálója 25 463-ra emelkedett. Már eddig több mint 130 olyan cégről kaptunk bejelentést, ahol a válság miatt létszámot kellett csökkenteni. Ha tud olyan cégről, amely nem szerepel a listánkon, az alábbi űrlap kitöltésével vagy egy e-mail elküldésével segíthet nekünk.
Az elbocsátások többsége az autóipart érintette, de az elektronikai és építőiparban, valamint a pénzügyi szektorban is egyre több a létszámcsökkentés. Az elbocsátások leginkább a dunántúli megyéket sújtják – Komárom-Esztergom, Vas, Zala a legnagyobb vesztesek –, de ezrekre tehető azok száma, akik kelet-magyarországi származásúak, és most, állásukat elveszítve, visszatérnek lakóhelyükre.