Adorján, Adrián
4 °C
8 °C

Adósságszakértő MÁV-vezérünk lesz

2010.06.30. 09:54 Módosítva: 2010.06.30. 10:00
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Szarvas Ferenc, az Állami Adósságkezelő vezetője lesz a MÁV új elnök-vezérigazgatója. A vasúttársaság élén álló Andrási Miklóst – aki korábban szerepelt a Fidesz EP-listáján – még az előző kormány idején nevezték ki.

Adósságkezelésben jártas szakember lehet az állami vasúttársaság új vezetője, ha hinni lehet a mostanában megbízható kormányzati információkat szerző lapnak (a MÁV-ot felügyelő fejlesztési minisztérium nem kommentálta az értesülést). Szarvas Ferenc az Állami Adósságkezelő vezetői tisztéről kerülhet át a MÁV élére, ahol szükség lehet az eddigi tapasztalatára, hiszen a vasút 225 milliárdos adósságot halmozott fel.

A Nemzet információi szerint a személycsere az idei vasutasnap után,  vagyis július közepén lesz. A lap is üzenetértékűnek nevezi Szarvas Ferenc személyét azzal, hogy a több mint 225 milliárd forint adósságállományt maga előtt görgető cég élére olyan szakember érkezhet, aki képes menedzselni a tartozást.

A lap úgy tudja, az ÁKK vezetőjének az is feladata lesz, hogy végigvigye a MÁV szervezeti átalakítását, amelynek végeredményeként önálló személyszállító, áruszállító és pályavasút jön létre, míg a MÁV Zrt. fő feladata a korábban felhalmozott adósság kezelése lesz.

A MÁV jelenlegi elnök-vezérigazgatója Andrási Miklós, aki tavaly nyáron került a vasút élére. Bár a Bajnai-kormány idején nevezték ki, Andrási korábban Fidesz-alapító volt, és a párt 2009-es európai parlamenti választásán is szerepelt, igaz, csak a szimbolikus 46. helyen.