Aki hitelt vett fel, annak a hitelét vissza kell fizetnie - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a lakáshitelesek megsegítésével kapcsolatban, miután ő és Rogán Antal találkoztak a Bankszövetség képviselőivel.
Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke szerint másfél-két héten belül megszülethet a nyolc pontról a megnyugtató kompromisszum. A mai találkozón a fideszes politikusok több ponton is konszenzusra jutottak a bankok álláspontját képviselő szervezettel.
Meg kell osztani a kockázatot
Egyetértettek például abban, hogy ha probléma van a hitelek visszafizetésével, semmilyen megoldás nem elfogadható, amely veszélyezteti a hitelezést.
Nem elfogadható olyan megoldás sem, amely a jelenlegi jelzáloghitelezési gyakorlatot megrendíti, vagy amely a kockázatokat egyoldalúan vagy egyik, vagy másik szereplőre hárítja.
A bankokat féltik az elemzők
Európában a legnagyobb adóteher sújtja a magyar hitelintézeteket, melynek célja, hogy a kormány fedezetet teremtsen a devizahiteleseket segítő programjának és az államháztartási hiánynak – írja a Bloomberg. Az április végi Fidesz-győzelem óta 31 százalékot veszítettek értékükből az OTP részvények, a bank Európa legrosszabbul teljesítő bankja, a választások óta. Az elemzés szerint ennek egyik oka a már elfogadott bankadó mellyel az államháztartási deficit fedezetét kívánja biztosítani a kormány.
Ma Magyarországon 4332 milliárd forint körüli lakáshitel van, 66 százaléka devizahitel, ennek túlnyomó része frankhitel - ismertette Rogán Antal. A Fidesz saját javaslatait a lakáshitellel rendelkező problémáinak enyhítésére dolgozták ki, ez volt a tárgyalások kiindulási alapja.
Konszenzusra juthatnak
A nyolc pontból némelyiknél nem áll fenn jelentős véleménykülönbség a Fidesz képviselői és a Bankszövetség között. Ilyen a késedelem esetén a büntetőkamat használatának tiltása, illetve az üzleti célú hitelek kizárása a mentőcsomagból. Ezeken kívül a középárfolyam használatával kapcsolatos kérdésben is konszenzusra juthat a két fél - fejezte ki reményét Rogán Antal.
Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke elmondta: egyes pontokkal szemben komoly kifogásaik vannak, de másfél-két héten belül szerint megszülethet az egyezség. A további egyeztetésekről azonban Rogán Antal elmondta: a nyilvánosságot ezek lezárulásáig nem tájékoztatják.