Harcban a szakszervezet és a Tesco
További Magyar cikkek
Eldurvulni látszik a Tescónál 2008 nyarán létrejött, és állítása szerint már több mint hatszáz tagot tömörító Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és az áruházlánc viszonya. Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke, akit rendkívüli felmondással tavaly bocsátottak el az állásából – ugyanígy járt aznap Ivony László szakszervezeti alelnök is – kérdésünkre elmondta: biztos, hogy ő volt az egyik megfigyelt abban az adatgyűjtési ügyben, amelyről a hirado.hu számolt be.
"Volt egy szakszervezeti tagunk, aki a múlt év közepén arról tájékoztatott: részt vett egy olyan megbeszélésen, ahol arról volt szó, hogy a szakszervezeti vezetőkről adatokat kell gyűjteni" – mondta Bubenkó. Ezen a megbeszélésen, amit állítólag az áruházlánc országos biztonsági igazgatója szervezett, név szerint említették őt, és tényként hangzott el, hogy bizonyos lépések már történtek is az ügyben, így például megfigyelték a lakását, de adatokat gyűjtöttek az élettársáról is. Bubenkó Csaba arról nem tud, hogy a vele együtt elküldött Ivony László – akit eddig nem tudtunk elérni – lett volna a másik megfigyelt, de ezt nem zárja ki.
A szakszervezeti vezető kérdésünkre azt mondta: ő semmilyen lépést nem tett, amikor ez az információ a birtokába jutott, viszont "egy személy, még akkor, a megbeszélést követően tett feljelentés a rendőrségen". Azzal, hogy ez ügyben azóta folyt-e, és milyen eredménnyel nyomozás, állítása szerint nem foglalkozott. Megjegyezte ugyanakkor: mivel biztonsági operátorként dolgozott elbocsátásáig – ami a bíróság első fokú, február elején meghozott ítélete szerint jogszerűtlen volt –, abban a helyiségben, ahol dolgozott, napi 24 órában kép és hangrögzítés folyt és folyik; "erről természetesen tudtam és ehhez hozzá is járultam".
Az áruházlánc a lapunknak adott írásos nyilatkozatban cáfolta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz. "A Tesco sohasem kezdeményezett adatgyűjtést egyetlen munkavállalója vagy volt munkavállalójával kapcsolatban függetlenül attól, hogy az illető szakszervezeti tag vagy sem. Ugyanakkor – amennyiben igénylik – szívesen segítjük az ügyészség munkáját annak érdekében, hogy minél hamarabb sikerüljön föltárniuk a feltételezések hátterét" – olvasható a cég közleményében.
A szakszervezeti vezető lapunknak azt is elmondta: tájékoztatást kérnek Polt Péter legfőbb ügyésztől arról, hogy hol tart a tavaly nyáron, a ki nem fizetett pótlékok ügyében indított vizsgálat. "Semmit nem tudunk arról, hogy a nyomozás hol tart, csak annyit, hogy kiemelt ügyészi felügyelet mellett folyik a vizsgálat" – mondta a kérdésünkre. Tavaly júniusban jelent meg a hír, hogy akár 700 millió forint is eltűnhetett a dolgozók béréből azt követően, hogy a papíralapú munkaidő-elszámolásról elektronikus elszámolásra álltak át.
Ennek nyomán július közepén rendelték el azt a rendőrségi vizsgálatot, aminek az állásáról most a szakszervezet érdeklődik (nem sokkal később távozott a Tesco pénzügyi vezetője, de a hivatalos tájékoztatás szerint ez nem függött össze a kifizetésekkel kapcsolatos vizsgálatokkal). A cégnél a munkaügyi felügyelőség országos vizsgálatot folytatott júliusban, kilencvenöt áruházban jártak az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelet munkatársai. "Két régióban semmilyen megállapítást nem tettek, a másik ötben egyedi, elszigetelt esetek kapcsán figyelmeztették a vállalatot, és ennek kapcsán néhány millió forintos bírságot szabtak ki, miközben a kiszabható bírság akár 140 millió is lehetett volna" – közölte erről a Tesco, amelynek a szakszervezethez hasonlóan nincs információja arról, hol tart a rendőrségi eljárás.
Nemcsak a két KDFSZ-vezető tavaly nyári kirúgása és a mostani megfigyeltetési ügy jelzi, hogy a Tesco és a szakszervezet nincs egymással jó viszonyban. A KDFSZ – amely honlapján a hírek és a blogbejegyzések nagy része is a Tescóról szól – csatlakozott ahhoz a tizenhárom autóvezetőhöz, akik február elején felszámolási eljárást kezdeményeztek a cég ellen a rendelkezésre állási díjak és túlórapénzek ki nem fizetése miatt. Ebben az ügyben a KDFSZ honlapja szerint február 11-én egy hónap haladékot kapott a bíróságtól a Tesco, hogy a sofőröknek fizessen, míg a szakszervezet már korábban megkapta az általa követelt 65 ezer forintot .