Matolcsyék kibontották Orbán csomagját
További Magyar cikkek
Nagyon kevés konkrétumot tartalmaztak a bejelentések, azok pénzügyi-költségvetési hatásairól pedig szinte egy szó sem esett (néhány fontos pontjáról itt olvashat). Azt lehet tudni, hogy a GDP-arányos költségvetési hiány az idei 2,5 százalékról 2014-re 1,9 százalékra csökkenne a kormány tervei szerint, az államadósságot pedig 2018-ig a bruttó hazai termék 50 százalékára faragnák le, ez utóbbi a következő öt évben így alakulna:
Ennél több érdemi részletet azonban lényegében nem lehetett megtudni a két miniszter beszédéből, hacsak azt nem, hogy a bankadó három évig teljes összegű marad. Navracsics Tibor csak a reformok menetrendjét ismertette, illetve néhány intézkedést sorolt fel.
Az első intézkedések idén április elsején kezdődnek – de ténylegesen 2012-től jelentkeznek a reformok –, míg az utolsók 2014-ben, a mostaninál kisebb parlament megválasztásához köthetők – derült ki a szavaiból. Összesen huszonhat intézkedést harangoztak be, ezek menetrendje az alábbi:
2011. április 1.
1. Ekkor kezdődik a konzultáció a gyógyszerfinanszírozási rendszer szerkezeti átalakításáról.
2011. július 1.
2. Eddig kidolgozzák a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tevő szabályozás részleteit.
3. Ekkorra megszületik az új közbeszerzési törvény.
4. Eddig elkészülnek a közmunka rendszerének új szabályai.
5. Ekkorra felülvizsgálják a korkedvezményes nyugdíj rendszerét (várhatóan megszűnik a rendőrök, katonák, tűzoltók ilyen nyugdíjazása).
6-7. Ekkorra újraírják a rokkanttá nyilvánítás és a táppénz-jogosultság szabályait.
8. Ekkorra elkészül az új közszolgálati életpályamodell.
9. Ekkorra megalkotják az új gyógyszertámogatási rendszer szabályait ("a gyógyszergyárak extraprofitjához ezentúl nem járul hozzá feleslegesen a magyar adófizetők pénze").
2011. szeptember
10. Megszületnek a közoktatási és a felsőoktatási rendszert szabályozó új jogszabályok
2011. december 31.
11. A nyugdíjrendszer újraszabályozása eddig megtörténik.
12. Az NGM megteszi azokat a lépéseket, amik a vállalkozások adósságterhének további csökkentéséhez kellenek.
13. Kidolgozzák a MÁV adósságrendezésének tervét (a vasút tartozása jelenleg 300 milliárd forint).
14. Elkészülnak a végrehajtási és felszámolási eljárások gyorsításának szabályai.
15. Ekkora felülvizsgálják a korábbi rokkantsági minősítéseket.
2012. január 1.
16. Működni kezd a Nemzeti Közlekedési Holding (a dokumentum más helyein Társaság), amit a MÁV és a Volán-cégek egyesítésével hoznak létre.
17. Ekkortól működik az új közmunkarendszer.
18. Ekkor indul el az új nyugdíjrendszer
2012. szeptember 1.
19. Az új oktatási törvények hatályba lépése.
2013. január 1.
20. Az e-útdíj bevezetése.
2014
21. A mostaninál kisebb, kétszáz fős országgyűlés.
Van a csomagban néhány olyan intézkedés, amihez nem rendeltek határidőt. Ilyen például az, hogy befagyasztják a pártok nominális támogatásának értékét a 2011-es szinten, valamint az, hogy az új alkotmányban bevezetik az adósságfék intézményét.
A bejelentésekből nagyon hiányoznak a konkrét beavatkozási tervek, vagyis annak ismertetése, hogy az egyes területek új szabályozásának egyfelől mi lesz a tartalma, másfelől ezek az új szabályozások milyen költségvetési hatással járnak. A beszédekben és a reformot ismertetni szánt kiadványban nagyon kevés szám szerepelt, lényegében csak azt ismételték meg, hogy az Orbán-csomag hatása 2012-ben 550 milliárd forint lesz, ami 2013-ra 902 milliárdra nő.
A korábban kiszivárgott, ám hivatalosan most nem kommentált számok szerint ilyen költségvetési hatása lesz a kiigazításnak; ebből az látszik, hogy 2014-ben már nem lesz a költségvetést érintő intézkedés (míg ebben a cikkben azt olvashatja, az egyes ágazatokban milyen lépések lehetnek):
2012 | 2013 | 2014 | |
Foglalkoztatás | 195 | 213 | 213 |
Tömegközlekedés | 45 | 60 | 60 |
Nyugdíj | 99 | 129 | 129 |
Gyógyszerkassza | 83 | 120 | 120 |
Felsőoktatás | 12 | 38 | 38 |
Állami és önkormányzati finanszírozás | 32 | 122 | 122 |
Államadósság-csökkentő alap befizetései | 90 | 220 | 220 |
556 | 902 | 902 |
Valószínűleg a konkrétumok hiányát jelzi, hogy a forint, amely hétfő este óta erősödött a devizapiacokon – akkor jelentek meg az első kiszivárogtatott számok – tizenegy után nem sokkal gyengülni kezdett. A svájci frank 209 forint alól visszatért 211 forint közelébe, a dollár 197 forintig ment fel 195 forint környékéről, a reggel még 269 forint közeli euró 272 forintra drágult.
A tőzsde szintén negatívan fogadta a bejelentést, ám nem a konkrétumok hiánya miatt. A bankadóval és a gyógyszertámogatás átalakításával kapcsolatos hírek nagyon lehúzták az OTP és az Egis, kisebb mértékben az FHB és a Richter árfolyamát, ezek a papírok egy óra előtt nem sokkal 1-5 százalékos mínuszban voltak. Elemzők szerint a bejelentett intézkedések lényegében lenullázhatják a hazai gyógyszeripart, akár veszteségbe is taszíthatnak egyes gyártókat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
1 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
1 órája
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45