A Skynetet is elkapta az adóhivatal

2011.05.02. 13:59 Módosítva: 2011.05.02. 14:06

Egymilliárdos adótartozást, illetve majdnem annyi késedelmi pótlékot és bírságot – hivatalos kifejezéssel élve jogkövetkezményt –, tehát több mint kétmilliárdos köztartozást gyűjtött össze a fővárosi, huszadik kerületi Euroszámtech Kft., amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétvégén kiadott feketelistájának első helyén végzett. Sőt, ennél is nagyobb a cég összes köztartozása: a lista hatodik helyét is ők szerezték meg egy másik adónemen összeszedett hiánnyal és annak pótlékaival, így mindent összevetve 3,2 milliárd forintnál többel tartoznak az államkasszának.

Az adóhivatal által közzétett táblázat első helyein csak fővárosi vállalkozások vannak, és a korábban megszokott módon ezek többsége kereskedelmi tevékenységet folytat, vagy az információtechnológiához kötődik, kötődött a működése. Az első tizenkét helyen lévő tizenegy cégből öt áll felszámolás alatt, háromnak törölték vagy felfüggesztették az adószámát.

A feketelistán lévő cégek közül háromnak a tartozása haladja meg az egymilliárdot, további haté a félmilliárdot. Egy cég van, ahol a jogkövetkezmény is több, mint egymilliárd forint, további hét lépte át a félmilliárdos határt. A cégek között igazán ismert nevű vállalkozások nincsenek, az egyetlen kivétel – a nevében a Terminátor-filmeket idéző Skynet Bluet leszámítva – a német Elta-csoport magyarországi cége, az Ungarn Elta, amely a hetedik lett 626 milliós adótartozással (amit csaknem hatszázmilliónyi pótlék egészít ki).

A névsorba azok a jogi személyek kerülnek, amelyek adótartozása több mint 100 millió forint, valamint azok a magánszemélyek, akik adótartozása több mint 10 millió forint. Utóbbiak között azonban hárman is vannak, akik százmilliónál többel adósok, így egyes cégeket is megelőztek.

A legnagyobb adótartozó magánszemély Stadler József egykori juhász, fuvarozó vállalkozó, akasztói stadionépítő és futballcsapat-tulajdonos és műgyűjtő. Stadler, akit adócsalás miatt már a kilencvenes években elítéltek, és aki ellen ennek gyanújával nemrég ismét vádat emeltek. Stadler a harmincharmadik a listán, vagyis több tucat céget megelőzött a maga 245 milliós adótartozásával (amit 240 milliós jogkövetkezménnyel fejelt meg a NAV).

Az összesített lista negyvenegyedik helyezettje a tállyai Jeroskovics Péter 209+202 millió forinttal, de befért az első ötvenben a miskolci Baffy Sándor is (193+143 millió forint). Utóbbiról semmit nem sikerült megtudnunk, a Jeroskovics név viszont ismert Tokaj-Hegyalján, bár a lakcímadatok szerint a feketelistás Jeroskovics nem azonos a borászati szövetkezetet és borozót üzemeltető Jeroskoviccsal.

 Név Lakóhely, székhely, telephely Megállapított adóhiány összege (Ft) Megállapított jogkövetkezmény összege (Ft)
Euroszámtech Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Asz: 14560208-2-43
1205 Budapest, Báthory u. 2. 1 074 476 000 972 705 000
Big-Ker Kereskedelmi Kft.
Asz: 13809191-2-43 (Adószám felfüggesztve: 2010.06.15)
1122 Budapest, Városmajor u. 51. fszt 2/B 1 067 065 000 1 047 964 000
VITOLD-AG Gépipari és Szolgáltató Kft.
Asz:13633459-2-43 (Adószám törölve: 2009.09.07)
1112 Budapest, Fehérló u. 19-21. 1 014 211 000 828 064 000
Danubius Fashion Kerskedelmi Kft."f.a."
Asz:12889963-2-43 (Adószám törölve: 2010.04.09)
1118 Budapest, Otthon u. 23. A ép. 1. em.3. 947 862 000 837 611 000
ELIT Konyha Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz: 11949686-2-42
1066 Budapest, Ó. u. 46. 729 554 000 683 813 000
Euroszámtech Kereskedelmi és szolgáltató Kft.
Asz: 14560208-2-43
1205 Budapest, Báthory u. 2. 659 124 000 577 250 000
Ungarn Elta Szolgáltató és Kereskedő Kft. "f.a."
Asz: 12897757-2-43
1116 Budapest, Kondorosi út 3. 625 595 000 564 537 000
"BA-GÓ 2000" Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Asz:12070859-2-42
1173 Budapest, Borsó u. 66. 574 212 000 530 507 000
ERNA MOBIL Kereskedelmi Kft.
Asz: 11775094-2-43
1118 Budapest, Haraszt u. 27. 561 363 000 455 850 000
"MAX INVEST LINE" Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. „f.a.”
Asz: 12521063-2-43
1115 Budapest, Kelenföldi út 2.
Fióktelep:
8400 Ajka, Szabadság tér 4/A.
492 365 000 459 402 000
Ver-Ném Marketing Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 10922619-2-42
1165 Budapest, Íjász u. 56. 481 564 000 463 630 000
BPDD Mezőgazdasági Kft."f.a."
Asz:12625129-2-43
1222 Budapest, Tóth József u. 39. 438 963 000 371 440 000
CASA HOTELS Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz: 10607859-2-10
3390 Füzesabony, Rákóczi út 60. 417 924 000 411 933 000
CENTRAL ZOOM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Asz:13455747-2-42 (Adószám törölve: 2009.03.17)
1078 Budapest, Marek József u. 41. 417 105 000 415 606 000
ALEX-GYÓGYSZER Kutatási, Fejlesztési és Tanácsadó Kft. "f.a."
Asz:11829526-2-42
1077 Budapest, Wesselényi u. 16. 405 815 000 387 441 000
SZALAKER 2004 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 13313560-2-15
4558 Ófehértó, Alkotmány u. 5-7. 387 776 000 358 508 000
MULTILINE 2000 Ipari, Mérnöki és Szolgáltató Kft.
Asz: 12936474-2-09
4031 Debrecen, Szoboszlói út 50. 384 695 000 342 660 000
Focus Computer Hungary Iroda- és Számítástechnikai Kft.
Asz: 11849672-2-42
1152 Budapest, Bezerédi Pál u. 123. 362 331 000 349 965 000
Skynet Blue Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Asz:13081137-2-41 (Adószám törölve: 2010.02.23)
1026 Budapest, Pázsit u. 1. 347 819 000 328 786 000
SIVA-TEAM Épületgépészeti Kft. "f.a."
Asz:13012276-2-42
1141 Budapest, Egressy út 188. 337 247 000 271 543 000
PÁLMA TREND Kereskedelmi Kft."f.a."
Asz:13985639-2-43
1201 Budapest, Attila u. 56. fszt. 11. 303 358 000 240 125 000
VANDERBIEST INVEST Szállító és Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz:13530442-2-20
8360 Keszthely, Bercsényi u. 65. 302 600 000 267 471 000
DUDU-BAU 2007 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Asz: 13956200-2-42 (Adószám törölve: 2010.03.18)
1142 Budapest, Várna u. 12-14. 283 431 000 234 155 000
"RADICS TRANS" Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz:11824693-2-20
8900 Zalaegerszeg, Rákóczi u. 42. I. em. 2. 280 540 000 218 024 000
Batalion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Asz: 13328447-2-42 (Adószám törölve: 2008.05.06)
1145 Budapest, Róna u. 9-11. 3. em. 1. 272 148 000 255 607 000
Kontyfa Bau Járműkereskedő, Fuvarozó és Építőipari Kft. "f.a."
Asz: 13556855-2-10 (Adószám törölve: 2009.06.03)
3386 Sarud, Széchenyi út 12. 268 367 000 263 055 000
Boc-Invest Kereskedelmi Kft.
Asz: 13498038-2-41
1015 Budapest, Szabó Ilonka u. 26. 2. em. 1. 265 201 000 241 259 000
HUNGARY GARA Nemzetközi Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz:13872805-2-41
1134 Budapest, Apály u. 4. A. ép. 2. em. 8. 258 250 000 203 171 000
MÁYER NYOMDA Nyomdaipari és Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz: 12093520-2-42
1163 Budapest, Cziráki u. 26-32. 256 137 000 230 344 000
UNIO-MÉDIA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 13690089-2-16
5100 Jászberény, Szent László út 16. 2.em.6. 253 622 000 191 769 000
SZOLA INVEST Kereskedelmi Kft.
Asz:14478734-2-03 (Adószám törölve: 2011.03.09)
6000 Kecskemét, Rákóczi u. 9. II/8. 253 269 000 176 293 000
Encsi és Geri Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 13880273-2-13
2750 Nagykőrös, Kossuth L. u. 76. D.épület 251 762 000 202 966 000
Stadler József 6221 Akasztó, Vörösmarty u. 18. 245 331 865 240 401 815
Shariel Biztonságszolgálati Kft. "f.a."
Asz:13110484-2-42
1158 Budapest, Thököly u. 21. 242 672 000 237 589 000
KAPTÁR-DEPO Kereskedelmi és Szolgáltató Kft."f.a."
Asz:11937283-2-43
1115 Budapest, Bártfai u. 44. fszt. 236 597 000 228 587 000
Partner-Computer Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz:10506844-2-42
1152 Budapest, Külső Fóti út 2. b. ép . 233 819 000 226 757 000
AGROBERG-MAN 2003 Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
Asz:21553833-2-13
2600 Vác-Máriaudvar, Homokdűlő 8. 222 547 000 203 966 000
HUMÁN FACT 2005 Húsforgalmazó és Szolgáltató Kft."f.a."
Asz:13510554-2-43
1227 Budapest, Kassai u. 33. 220 830 000 209 725 000
NASUS Kft.
Asz:13898438-2-43 (Adószám törölve: 2011.03.10)
1115 Budapest, Bártfai u. 44. 219 583 000 178 309 000
TECHNO-RICH Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Asz: 14550364-2-15
4400 Nyíregyháza, Westsik Vilmos u. 5/a. 213 195 000 178 198 000
Jeroskovics Péter 3907 Tállya, Mátyás király u. 2/B 208 924 698 202 686 372
I-BAU Építőipari Kft. "f.a."
Asz: 13175696-2-10
3300 Eger, Trinitárius út 2. 208 603 000 203 931 000
PACOTTI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." Asz:12749032-2-42 1088 Budapest, Puskin u. 15. II/12. 206 861 000 206 524 000
Kontír 97' Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. "f.a."
Asz: 24596336-2-17
7341 Csikóstőttős, Szabadság u. 118. 204 249 000 183 564 000
Nyerges Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz:11875194-2-42
1103 Budapest, Noszlopy u. 1. 200 236 000 195 434 000
COMPETENS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 12719372-2-42 (Adószám törölve: 2009.02.04)
1149 Budapest, Egressy út 158. 199 589 000 192 048 000
ROAD EXCAVATOR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. „f.a.”
Asz: 14034310-2-19
8253 Révfülöp,Táncsics u. 7. 198 206 000 178 785 000
ARGO EURO HELLAS Hungary Export-Import Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz: 13976693-2-15 (Adószám felfüggesztve: 2009.11.11)
4233 Balkány, Fő u. 75. 196 600 000 119 217 000
Baffy Sándor 3530 Miskolc, Malomszög u. 3. 1 em. 2. 193 142 681 142 874 917
Zöld Virágok Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz: 12785278-2-10
3300 Eger, Deák Ferenc út 51. 183 272 000 175 771 000
HUNGÁRIA Gabona Kereskedelmi Kft."f.a."
Asz:11261144-2-43
1124 Budapest, Apor Vilmos tér 25-26. 175 520 000 129 207 000
AHT NAGYKERESKEDELEM Kft.
Asz: 13793182-2-42
1142 Budapest, Rákospatak u. 62. a. lház. 171 498 000 137 699 000
VARTIMEX Kereskedelmi Kft. Asz: 14869985-2-41 1046 Budapest, Fóti út 60.e. 170 123 000 93 825 000
Tengerész Tüzép Kereskedelmi Kft."f.a."
Asz:14235896-3-43
1114 Budapest, Orlay u. 2/B 167 993 000 108 440 000
VITAM-IMPEX Kereskedelmi Kft.
Asz: 14799545-2-43 (Adószám törölve: 2011.01.13)
1239. Bp. Nagykőrösi út 353. 159 062 000 87 010 000
BENEFITE HUNGARY Tanácsadó és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz:13025357-2-42
1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 125. 157 390 000 155 779 000
Petneházy Ingatlan Ingatlanfejlesztő Kft. "f.a."
Asz: 13547857-2-15
4400 Nyíregyháza, Meggyfa u. 2. 157 223 000 89 301 000
BF TRADE FACTORING Kft. Asz: 14079847-2-41 1136 Budapest, Balzac u. 9. I. em. 2. 156 880 000 120 586 000
"ÁTFOGÓ 99" Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. "f.a."
Asz: 14391848-2-10 (Adószám törölve: 2010.01.29)
3300 Eger, Csiky Sándor u. 42. 155 587 000 121 486 000
Stormregion Szoftverfejlesztő Kft. "f.a."
Asz:12039649-2-42
1074 Budapest, Dohány u. 14. 3. em. 155 497 000 146 298 000
Bodor-Plus Kereskedelmi Kft.
Asz: 14900745-2-43 (Adószám törölve: 2010.12.28)
1239 Budapest, Nagykőrösi út 353. 154 988 000 83 901 000
USEIT 2010 Wholesale Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Asz:12611511-2-43 (Adószám felfüggesztve: 2010.08.31)
1118 Budapest, Kelenhegyi út 68. A. ép . 153 711 000 153 034 000
BCB Egyesült Textílművek Rt. "f.a."
Asz: 11040385-2-15
4400 Nyíregyháza, Kossuth u. 43. 152 944 000 139 432 000
OPEN HANDS Kerekedelmi és Szolgáltató Kft.
Asz: 14408793-2-19
8200 Veszprém, Házgyári u. 5-7. 150 785 000 101 436 000
BAZALTBETON Építőipari és Kereskedelmi Kft."f.a."
Asz:12231195-2-43 (adószám törölve: 2008.10.30)
1211 Budapest, Szikratávíró u. 23. 141 665 000 135 807 000
JCT HUNGARY Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
13383604-2-41
1012 Budapest, Attila út 75. 4. em. 29. 141 410 000 135 347 000
Zip Trailer Center Félpótkocsi Gyártó és Értékesítő Kft. "f.a."
Asz: 13906504-2-18
9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 7. 141 390 000 119 219 000
FÁBIÁN Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz:12679025-2-42
1085 Budapest, József krt. 31/A II. em. 6. 138 531 000 129 578 000
VINEGAR-KŐRÖS Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. "f.a."
Asz:13329833-2-02 (Adószám törölve: 2008.07.24)
7300 Komló, Vértanúk u. 21. B. ép. VIII. em. 24. 137 579 000 137 359 000
SPB 2003 Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz:13007681-2-41
1139 Budapest, Forgách u. 8. 1. em. 108. 137 116 000 132 000 000
MAJOROS ÉS DIÁNA Építőipari és Kivitelező Kft. "f.a."
Asz: 14138366-2-41
1050 Budapest, Múzeum krt. 23. 3.em.13. 134 580 000 136 781 000
"SHAJIPE" Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. "f.a."
Asz: 20353324-2-15
4552 Napkor, Nyárfa u. 40. 133 368 000 85 133 000
BEFA Butoripari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz:11227467-2-20
8360 Keszthely, Újmajor út 1. 132 905 000 77 084 000
G. PONT. HU Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. „v.a.”
Asz: 14165205-2-19
8500 Pápa, Világos u. 14. 131 842 000 104 892 000
STRAXI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 12797255-2-42
1103 Budapest, Gyömrői út 76-80. 131 815 000 124 204 000
P. BENDEGÚZ-KER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 14103876-2-09
4241 Bocskaikert, Dienes János u. 58-60. 131 718 000 97 482 000
SUNLAND 2005 Burgonyatermelői Értékesítő Szövetkezet "f.a."
Asz:13506609-2-06
6760 Kistelek, 0315/43 hrsz. 131 579 000 105 726 000
KONTECH Műszaki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz:10524912-2-11
2890 Tata, Vértesszőlősi út 69. 123 205 000 103 643 000
L-TRANS 01 Fuvarozó és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 13335742-2-13
2740 Abony, Hermann O. u. 12. 122 522 000 115 446 000
Marton Liget Lakókert Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft. "v.a."
Asz: 13307943-2-13 (Adószám felfüggesztve: 2009.05.28)
2337 Délegyháza, Gábor Áron u. 16. 120 007 000 116 093 000
EURO-NISS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft."v.a."
Asz: 12280285-2-13 (Adószám törölve: 2008.02.12)
2315 Szigethalom, Széchenyi u. 12. 118 686 000 110 224 000
Silvermais Trade Kereskedelmi Kft. "v.a."
Asz: 14793075-2-12
3100 Salgótarján, Őrhegy út 33. 118 186 000 71 726 000
WEST-AGRO-GROUP Mezőgazdasági és Termelő Beszerző és Értékesítő Szövetkezet
Asz: 14012561-2-06 (Adószám felfüggesztve: 2011.03.18)
6723 Szeged, Kereszttöltés u. 12. 115 568 000 94 692 000
KLING & CLEAN Takarító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 13836298-2-42
1144 Budapest, Gvadányi út 67. 114 963 000 112 169 000
CONTRUCKS HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. f.a."
Asz: 13443904-2-13
2344 Dömsöd, Somogyi B. u. 14. 113 393 000 89 819 000
"VS KÖZGAZDÁSZ" Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
Asz: 20751461-2-09
4090 Polgár, Hősök u. 102. 112 650 945 104 696 275
PENZIUM PERFECT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."
Asz: 13936518-2-42
1164 Budapest, Felsőmalom u. 21. A.ép. 9. lház. L4. 110 379 000 90 154 000
TÁMASZ-PONT 2008 Szolgáltató és Vagyonvédelmi Kft. "f.a."
Asz: 14359534-2-13
2310 Szigetszentmiklós, Ősz u. 3. 109 134 000 88 494 000
TOP MOTO Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f. a."
Asz:12609383-2-41
1041 Budapest, Lőrinc u. 28. fszt 7. 108 416 000 84 424 000
MAX INTERNATIONAL TRADE Keresk. és Szolgáltató Kft."f.a."
Asz:13600985-2-43
1115 Budapest, Kelenföldi u. 2. 103 876 000 102 580 000
CARLTON HUNGÁRIA Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft. "f.a."
Asz: 11858371-2-42
1087 Budapest, Kőbányai út 35. 35/1. épület 102 977 000 97 559 000
HeBáKer Kereskedelmi Kft. Asz: 10844818-2-13 2030 Érd, Balatoni út 88. 102 651 000 97 558 000
Szeitz Antal Asz: 61021754-2-22 7700 Mohács, Sirály u. 29/A 63 303 991 52 593 956
Vas Péter 2900 Komárom, Igmándi út 63. 56 720 020 52 918 552
Molnár Jenő 6000 Kecskemét, Árok u. 39. TT/2 56 583 522 52 215 970
Kis-Fekete Dolli Mónika 6100 Kiskunfélegyháza, Marosvásárhelyi u. 18. 52 221 512 50 072 498
Baloghné Gulyás Ildikó 5137 Jászkisér, Bocskay u. 8. 44 602 079 43 282 842
Kótai Ferenc 3373 Besenyőtelek, Jókai Mór u. 53. 42 191 721 29 956 890
dr. Dakó József Asz: 45352148-2-25 3530 Miskolc, Reményi út 6. 41 901 362 35 742 314
Kiss István József 8222 Balatonalmádi,Árpád u. 17. 38 204 637 36 210 397
Kis-Fekete Józsefné 6100 Kiskunfélegyháza, Marosvásárhelyi u. 18. 37 874 068 36 330 889
Angyal János 3385 Tiszanána, Csokonai Vitéz út 67/3. 36 812 000 25 434 000
Török Imre György 5700 Gyula, Budapest krt.59.III/11. 35 692 740 23 998 008
Vereczkei Zoltán Adalbert 8230 Balatonfüred, Perczel Mór u. 1.B. 1/6. 30 643 275 29 324 821
Nagy András 4532 Nyírtura, Liliom u. 8. 29 247 264 28 402 446
Szabadkai Szilárd 9747 Vasszilvágy, Úttörő u. 10/A. 25 336 000 21 202 000
Bányácski Istvánné 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 86. 22 282 273 19 850 148
Dura Ferenc 6727 Szeged, Irinyi János u. 4/A. 21 601 495 21 077 725
Strausz János 6400 Kiskunhalas, Futó u. 1. 20 362 850 18 680 378
dr. Szijártó Béla 7500 Nagyatád Hunyadi u. 1/A 1. em. 3. 19 338 134 14 964 920
Pintér Máriusz 8000 Székesfehérvár,Gyümölcs u. 2. TT/c. 18 160 608 17 229 481
Kiss Tibor 2831 Tarján, Szegfű u. 67. 17 517 000 12 773 808
Bús István János 6230 Soltvadkert, Alsócsábor tanya 6. 17 057 448 16 828 131
Székelyhidi Vilmos 8315 Gyenesdiás, Jókai u. 12. 16 917 725 11 326 205
Czira Bertalan 3521 Miskolc, Kassák Lajos u. 6. 16 073 723 14 985 983
Kónya László 4826 Olcsva, Vitkai u.40. 15 476 609 14 276 751
Szép Tibor 2471 Baracska, Rákóczi u. 8. 15 260 782 13 000 946
dr. Varga László 5300 Karcag, Kálvin u.13. 15 113 169 13 326 327
Varga Ferenc Asz: 50676934-2-33 2300 Ráckeve, Jókai Mór u. 24. 15 017 496 12 871 752
Zsiga István 3962 Karos, Árpád u. 67. 14 923 048 12 956 177
Borissza András Ferenc 8230 Balatonfüred, Kerekedi u. 5521. 14 530 662 13 290 383
Tóth Attila 1203 Budapest, Vízisport út 23/C. 4. em. 3. 14 349 651 11 660 214
Horváth Tibor 8100 Várpalota, Péti út 6. 14 220 985 10 223 395
Papp Zsolt 4551 Oros, Pompás út 30. 13 146 673 12 970 762
Szél Gyuláné 1054 Budapest, Alkotmány u. 4. V/20. 12 541 743 11 969 787
Török György Asz: 65314366-2-30 3261 Abasár, Völgy út 21. 12 508 000 10 298 000
Holló István Dezsőné 2400 Dunaújváros,Vasmű út 11. 4/3. 11 774 656 10 963 007
Tóth Zoltán Krisztián Asz: 62860325-2-34 7400 Kaposvár, Buzsáki u. 55. 11 478 405 11 322 191
Tassy Áron István 9025 Győr, Bercsényi liget 26/A 2.em. 39. 11 171 475 9 441 148
Micsanek Lászlóné 8000 Székesfehérvár, Havranek József u. 16 3/3 10 620 928 10 478 754
Kondor Henrietta 2422 Mezőfalva, Bartók Béla u. 37. 10 449 500 7 986 336