Pénz nélkül mentjük a hiteleseket
Ez történt a gazdaságban az év 22. hetében
Közel egy éves ígérgetés után a kormány a héten pontot tett a devizahitelesek mentőcsomagjára. Lesz önkéntesen választható árfolyamgát: a svájci frank hiteleket 180 forintos árfolyamon lehet törleszteni 2014 végéig, az euróhiteleken a sapka 250-nél, a jenhiteleknél pedig 200 forintnál lesz (200 HUF/100 JPY).
Július másodikával feloldódik a részleges árverezési és kilakoltatási moratórium, a bankok mennyiségi és területi kvóták szerint kezdhetik meg a rossz hitelállomány leépítését, ami az ÉVOSZ szerint siralmas helyzetben lévő építőipart szakértők szerint kimozdíthatja a kátyúból. Lesz eszközkezelő is, de ez csak a szociálisan rászoruló adósokat mentheti meg, erre az állam jövőre mintegy 5 milliárd forintot szán. Az eszközkezelő a fizetésképtelenek lakását diszkontáron felvásárolja, az ingatlanokat pedig az érintettek visszabérelhetik. A tervek szerint az eszközkezelő zöldmezős beruházások keretében új, könnyűszerkezetes lakásokat épít majd a rászorulóknak.
Ismét lesz euróhitelezés, de csak az élhet vele, akinek a minimálbér legalább 15-szörösére rúgó bevétele van az adott devizában. A csomag része az állami kamattámogatás is: ezt az igényelheti, aki önkéntesen kisebb lakásba költözik. A támogatás a kamat 3,5 százalékára rúghat és legfeljebb öt évig tarthat.
Az MNB kritizálta a kormány és a Bankszövetség otthonmentő csomagját, mivel az árfolyam átmeneti rögzítése azt a hamis illúziót és biztonságérzetet keltheti az adósokban, hogy megszabadulnak az árfolyamkockázattól. A rendszerhez év végéig lehet csatlakozni, addig is, kalkulátorunkkal kiszámíthatja, hogy mennyi pluszhitelt halmoz fel, ha a befagyasztást választja.
Az OTP szerint az otthonmentő csomag nem az egyetlen megoldás. A problémás eseteket megpróbálják ingatlancserével vagy együttes értékesítéssel kezelni, az eszközkezelőt nem is javasolják senkinek, mert az a piacon kaphatónál kevesebbet ad az ingatlanokért. Az OTP most körülbelül 10 ezer ügyfélnél indíthatná el az árverést, de ígérik, hogy nem fogják ezt tenni.
A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja "tisztes kompromisszumnak" minősítette a csomagot, amin látszik, hogy a kormány felismerte, hogy a devizában eladósodott magyar háztartások problémája "egyszerűen túl nagy" ahhoz, hogy radikális válaszlépéssel, például a devizahitelek tömeges átváltásával megoldható legyen.
A kormány és a bankszövetség közötti egyezkedéssorozat még nem ért véget, több kérdésben nem született ugyanis végeleges megállapodás. A legfontosabb közülük a bankadó. Erről a Népszabadságnak a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkára úgy nyilatkozott, hogy a többi különadóval ellentétben ezt hosszú távúnak gondolja a kormány. Az adó mértéke azonban csökkenne vagy átalakulna. Matolcsy György egy interjúban azt mondta, hogy ha lesz uniós megoldás, akkor 2012 után azt vezetjük be, ha nem, akkor a mai teher felét kell majd fizessék a bankok. A miniszter ugyanebben az interjúban arról beszélt, hogy az egykulcsos adót a kormány kétharmados törvénnyel betonozná be.
Széll Kálmán szerint haladunk
De vannak kockázatok, főként a 3 százalék alatti hiánycélnak, ismerte el Matolcsy György a parlament számvevőszéki és gazdasági bizottságában. Közben a kiigazítás végrehajtásának egyre több részletét ismerjük meg. Például, hogy jövőre drágább lesz cigizni és az E85-ös benzin ára is nő, a használt kocsik után viszont csökkenhet a regisztrációs adó. A kormány a bürokráciacsökkentéshez is hozzákezd, egy pénteki törvénymódosítás benyújtásával kedvező irányba változik a könyvelőket, könyvvizsgálókat, vendéglátósokat és magánorvosokat érintő szabályozás is, ha a parlament elfogadja az új szabályokat. Július elejétől új törvény szabályozza a magyarországi közbeszerzéseket is. Ha a terveket, illetve a költségvetési szigor eredményeit nem is húzná keresztbe, de mindenképpen megnehezítené, ha az Európai Bizottság belekötne a Malévnak 2007 és 2010 között nyújtott állami támogatásokba. Összesen 80-100 milliárd forint sorsa a tét.
Túl nagy aggodalomra azonban nincs ok, megkezdődött a nyugdíjállamosítás utolsó fázisa. Az állam 2 800 milliárdos ajándékcsomagot kap, ebből az idei költségvetés be is darál 529 milliárd forintot. A pénztári tagoknak jutó reálhozamok 260 milliárd forintra rúgnak, a kormány pedig reméli, hogy az emberek a „talált pénzt” szépen elfogyasztják majd, ami természetesen élénkítené a gazdaságot.
20. heti záró | 22. heti záró | |
BUX | 22 624 | 23 076 |
OTP | 5920 | 5975 |
Mol | 22 510 | 23 300 |
Richter | 36300 | 35 140 |
Magyar Telekom | 529 | 545 |
Dolgozni, dolgozni, dolgozni
A Munka törvénykönyvéhez benyújtott pénteki módosítás több apró részletkérdést újraír, rugalmasabb lesz a foglalkoztatás és tovább dolgozhatunk majd többet, de az egymillió új munkahely körvonalai még így sem nagyon látszanak. Igaz, a foglalkoztatottság nőtt a február-áprilisi időszakban, miközben a munkanélküliségi ráta 11,4 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbi 11,8 százalékról, az egymilliómunkahely-számláló pedig félév után először javuló helyzetet jelez, de a tízéves tervtől időarányosan így is százezres az elmaradás.
A héten az is kiderült, hogy a közfoglalkoztatásra szánt forrásokat kivonják a Munkaerő-piaci Alapból, és július elsejétől a belügyminiszter irányítása alatt létrejön az új Közmunkaalap. Ennél nagyobb horderejű változás, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács megszűnik, az új szervezet, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács azonban semmilyen döntést nem hozhat majd, a kormány ugyanis nem lesz köteles figyelembe venni a véleményét. Emellett a minimálbérről is a kormány dönthet majd, rendeletben, egyeztetés nélkül.
Eközben a piaci alapú munkavállalással súlyos gondok vannak: egy felmérés szerint a hazai cégek 23 százaléka kifejezetten problémásnak tartja az üres kulcspozíciók betöltését, pedig munkával és jó végzettséggel azért lehet keresni: a 18 és 25 év közötti pályakezdők átlagosan bruttó 160 ezer forintot kapnak, a legmagasabb, 209 ezer forintos átlagfizetést a egyetemi végzettségű pályakezdők, míg a legalacsonyabbat (118 ezer forint) az általános iskolát végzettek kapják kézhez. Talán részben ez utóbbi adat miatt, a miniszterelnök is elutasítja a boltok vasárnapi bezárást, ahogy a több millió vásárló is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége
Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.
február 25., 15:36
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország
És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.
február 25., 20:01
- Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon
A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.
február 25., 19:26
- Gazdaság
Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született
A hírt követően jelentősen erősödtek a vállalat részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.
február 25., 14:42
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
37 perce
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
3 órája
- Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét
A beruházást ünnepélyes aláírás követte.
február 25., 13:49
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
7 órája
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Nagy Márton: Bécs csak pislogva néz, mi pedig örülünk ennek
A miniszter felvázolta, hogyan pörgetik a magyar húzóágazatot.
február 24., 10:48
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
3 órája
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
4 órája
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
5 órája
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
17 órája
- Gazdaság
Új csalássorozat terjed a Booking oldalán, 177 millió forintot csaltak ki magyarok tömegeitől
Megjelentek az adathalászok a szállásközvetítő oldalán.
február 25., 11:37
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses
Kijöttek az adatok, jelentős mértékben csökkentek a beruházások 2024-ben.
február 24., 08:30
- Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor
Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.
február 25., 07:33
- Gazdaság
Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál
A bérek vásárlóereje is erősödött.
február 25., 08:41
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
9 órája
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
12 órája
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
13 órája
- Gazdaság
Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja
Fontos döntés érkezik kedden.
február 25., 06:04
- Gazdaság
Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók
A dolgozók nem értik, miért nem jut több pénz a béremelésükre.
február 24., 17:23
- Gazdaság
Azt hisszük, nem tudnak átverni a kibercsalók, pedig…
9 hónap alatt csaknem 34 milliárd forintot loptak el.
február 24., 19:35
- Gazdaság
Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció
Elrettentők a veszteségek, és nem látni, mikor és hogyan lesz vége a vérontásnak.
február 24., 15:38
- Gazdaság
BÉT-vezér: Ez az egyik legkedvezőbb befektetési mód Európában
Végh Richárd elárulta, melyik befektetés verte az állampapírt és minden mást is.
február 25., 09:58
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
14 órája
- Gazdaság
Szigorodik a szabályozás a kriptopiacon, ezzel új korszak kezdődik
A kisebb szereplők bajban lehetnek.
február 24., 17:26
- Gazdaság
Elfogadták a 16. uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, de Magyarország könnyítéseket kap
Az orosz gazdaság számos szektora érintett.
február 24., 11:21