Békülne a kormány a bankokkal
További Magyar cikkek
A végtörlesztéssel kapcsolatos fejleményekről, illetve a gazdasági növekedés beindításáról tárgyalt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Patai Mihállyal, a bankszövetség elnökével és Szász Károllyal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökével csütörtökön.
Hogyan segítenének a bankok?
A bankszövetség elnöke bejelentette: két héten belül javaslatot tesznek a devizahitelesek problémáinak megoldására. A tavalyi választások óta napirenden volt, hogy a politika valamilyen megoldást találjon a devizahitellel rendelkezők problémáira. Ilyen kezdeményezés volt a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása – ez azonban várhatóan csak néhány ezer lakást vesz meg –, a fix összegű árfolyamgát megteremtése – ez iránt nem volt érdemi érdeklődés –, illetve a szeptemberben elhatározott kedvezményes végtörlesztés. A kormányzat azonban ezeknél az eddigi lépéseknél elvétve számított a banki vagy ingatlanos szakma közreműködésére – az egyetlen példa talán a kamattámogatott lakáshitelek rendszerének visszaállítása, ennek modelljét, egy átfogó otthonteremtési stratégia (pdf) részeként az Otthonteremtési Tanácsadó Testület dolgozta ki.
A bankszövetség mostani vállalása fejében Matolcsy György megígérte: a kormány nem áll elő olyan újabb bejelentéssel, ami veszteséget okozna a bankoknak. Korábban kiszivárgott: a kormány bővítené a végtörlesztésre jogosultak körét, a kormányzati illetékesek több megoldásban is gondolkodnak, de ezek szerint az újabb kormányzati, devizahiteleseket mentő csomagok most lekerültek a napirendről. A javaslatok kidolgozásán az Erste, az FHB, a K&H, a CIB, a Raiffeisen és az OTP vezetői dolgoznak.
Kevés a végtörlesztő
Szeptember 29-e és október 23-a között, tehát három hét alatt 23 ezer ügyfél végtörlesztett. Összesen 133,8 milliárd forintnyi hitelállományt fizettek vissza, a bankrendszernek ez 33,4 milliárdos veszteséget okozott. A végtörlesztési igényüket ebben az időszakban 43 ezren jelezték, ha mind végtörlesztenek az 295,7 milliárd forintnyi devizahitel leváltását jelenti, ez a bankoknak összesen 71 milliárd forint további veszteséget okozna – mondta el Szász Károly.
Nem kompatibilis az eva
Matolcsy György szerint az egyszerűsített vállalkozói adó nem kompatibilis az egykulcsos szja rendszerrel, szerinte valójában nincs is nagy szükség már az evára, miután 16 százalékra csökken az adóterhelés 2013-tól. Szerinte az eva egyetlen előnye az egyszerűség, a kormány azonban a teljes adórendszer egyszerűsítésén dolgozik.
Matolcsy György bejelentette: a bankadó, ami durván 120 milliárdos veszteséget jelent a bankoknak, akár decembertől csökkenthető lesz azzal a hitelbővüléssel, amivel a bankok bővítik a kis- és középvállalatok hitelezést és bővítik az otthonteremtési programhoz tartozó hitelkihelyezéseiket. A bankadó a pénzintézetek 2009-es mérlegfőösszegére lett kivetve (ez durván 28 ezer milliárd forint), az új hitelkihelyezésekkel tehát ennek az összegnek az egyes bankokra eső részét lehet majd csökkenteni.
Az otthonteremtés pörgeti a gazdaságot?
A kormány emellett támogatott hitellel, jelzáloglevél- és vállalati kötvény vásárlással, illetve állami garanciavállalás formájában is támogatni akarja a bankok hitelkihelyezését. A kormány tegnapi ülésén döntött a Magyar Fejlesztési Bank feltőkésítéséről, a 60 milliárdos tőkeemeléstől a kormány tízszeres, tehát 600 milliárdos hitelkihelyezést vár.
Az új otthonteremtési program mögötti források lehetővé teszik, hogy jövőre 0,2-0,4 százalékkal nagyobb legyen a gazdasági növekedés – mondta Matolcsy. Szerinte ezzel új szakasz nyílt a kormány és a bankszövetség kapcsolatában. Ezentúl a kormány rendszeresen, havonta fog egyeztetni a bankszövetséggel, fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.
A kormány és a bankok
Az elmúlt másfél évben, a választások óta a kormány lényegében háborút viselt a bankok ellen. A kormányzati retorika visszatérő eleme volt, hogy a bankoknak meg kell fizetniük a korábbi években elért nyereségükért, és az, hogy a bankszektor a devizahitelezés felfutásának fő felelőse. (Korábban rámutattunk, hogy a devizahitelezés elsődleges oka a rossz költségvetési politikában és a hiányos állami szabályozásban keresendő valójában.)
A választások után bejelentett 29 pont egyike már a bankadóról szólt, amit a kormány a jelenlegi állás szerint 2013 után is fenntartana, igaz, már fele akkora mértékben. Míg a bankadó bejelentése előtt úgy tudjuk, legalább informális csatornákon jelezték a bejelentés előtt néhány nagyobb bank felé, mire számíthatnak, idén szeptemberben a potenciálisan több tíz- vagy akár százmilliárdos veszteséget eredményező végtörlesztés már derült égből villámcsapásként érte a pénzintézeteket, melyeket időközben az árfolyamrögzítésbe is belehajtott a kormány.
Az intézkedéseket a bankok és elemzők is rendre támadták, és jelezték: azok teljesen szembemennek a kormány gazdasági növekedést hirdető kommunikációjával, hiszen lehetetlenné teszik a hitelezés felpörgetését, sőt, annak visszafogására szorítják a bankokat. Az idén már egyértelműen megmutatkozott: a régiós országokban a hitelezés újra növekedésnek indult, nálunk viszont csökkent.