Kósa: Alkalmazkodni kell a körülményekhez
További Magyar cikkek
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint Magyarország nem adhatja fel alaptörekvéseit, kizárólag olyan megállapodásokat köthet a költségvetés finanszírozása érdekében, amelyek érdemben nem csökkentik a kormány gazdasági fennhatóságát, önállóságát, és amelyek lehetővé teszik, hogy az adósságkezeléssel, a gazdaság- és családtámogatással, a munkahelyteremtéssel és a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos programjait folytatni tudja a kabinet. Kósa Lajos erről pénteken beszélt az m1 Ma reggel című műsorában.
Kósa Lajos kijelentette: "az, amit korábban a szocialista kormányok tettek, hogy lényegében egy komplett kormányprogramot írattak az IMF-fel, vagy hajtottak végre szó nélkül – elvették a 13. havi nyugdíjat, a 13. havi fizetést, megszorítások tömkelegét fogadták el, be akarták vezetni az ingatlanadót általánosan és kötelező jelleggel a lakásokra is –, erre nem kerül sor, mert ez az elveinkkel lenne ellentétes".
Hiába minden
Arra a felvetésre, hogy egy elővigyázatossági hitelmegállapodásról lehet-e szó, a Fidesz-alelnök úgy válaszolt: "nem, arról van szó, hogy azt látjuk, hogy az IMF-fel való együttműködés gazdaságpolitikai megfontolás kérdése", ha az előbbi elveket nem sérti. Olyan mértékű bizonytalanság lett úrrá Európán, amelyben helyes, ha az ember a gazdaságpolitikai taktikai lépéseit újragondolja – mondta.
Hiába jelent meg a háromnegyed éves gazdasági növekedéssel kapcsolatban rendkívül biztató adat, hiába nyilatkozta mindenki, hogy a magyar költségvetés 3 százalék alatti hiánya tartható, hiába hajtja végre Magyarország szisztematikusan a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott vállalásokat, mindez "mit sem változtatott például a forint megítélésén". Ezért muszáj olyan eszközökhöz is nyúlni, amelyek kezelik ezt a "ideges hangulatot" – emelte ki.
Sosem merült fel a szakítás
Arra a felvetésre, hogy az IMF eddig szitokszó volt, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig még három napja is kritikusan nyilatkozott a valutaalappal kapcsolatban, Kósa Lajos úgy reagált: ha a körülmények megváltoznak, akkor alkalmazkodni kell hozzájuk. Arra a kérdésre, hogy három nap alatt változtak-e meg a körülmények, azt felelte: "ön a múlt héten számított arra, hogy összeomlik a Berlusconi-kormány?"
Megjegyezte, "lehet tudni, hogy bizonyos programokban nem fogadjuk el az IMF álláspontját", de "az IMF-fel való szakítás sosem merült fel".
"Nincs tisztában a magyar helyzettel"
Kósa Lajos október 18-án még azt mondta, nincs realitása annak, hogy a kormány újra hitelcsomagot kérjen a Valutaalaptól. Igen keményen nyilatkozott a szervezet állandó magyarországi képviselőjéről, Irina Ivascsenkóról; azt mondta: „olyan mértékben nincsen tisztában a magyar helyzettel, amely mellett nem is érdemes konzultálni".