Újabb állami pénzt kap a Malév
A rövid távú finanszírozás biztosítására hároméves futamidejű, 4,2 milliárd forint összegű tulajdonosi hitelt kap a Malév. A nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyásával nyújtott kölcsönről szerződést írtak alá, amely szerint a kölcsönt egy összegben a futamidő végén kell törleszteni, de a jelenlegi helyzetben a vállalat hétfői közgyűlést felfüggesztették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kérésére.
A Malévnál nagy hagyománya van a tőkeemelésnek, legutóbb augusztusban kapott pénzt a döntő hányadban állami tulajdonban lévő Malév. Az augusztus 23-án tartott közgyűlésen 18,5 milliárd forint tőkeemelésről döntöttek. Ennek részeként a 2010-ben nyújtott 9,98 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt alakítottak tőkévé és – kormányhatározat alapján – további 8,52 milliárd forint készpénzt is kapott a légitársaság.
Ennek forrása az akkori közlés szerint a Miniszterelnökség „rendkívüli kormányzati intézkedések” előirányzata volt. Mivel a Malév a 2010-es évet 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével zárta, ezért volt akkor szükség a tőkeemelésre.
A vállalat tőkehelyzete az év vége felé rendeződhet kielégítően, a most felfüggesztett, de folytatólagos közgyűlés az eredeti napirenddel, többek között a tőkehelyzet rendezésével 2011. december 21-én lesz megtartva.