Közgazdászokkal tárgyal Orbán Viktor
Orbán Viktor a magyar gazdaságról egyeztet tizenegy közgazdásszal péntek délután. A tanácskozáson a kormányfő, Matolcsy György gazdasági miniszter és Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár mellett Bod Péter Ákos, Csaba László, Járai Zsigmond, Hamecz István, Barcza György, Szász Károly, Töröcskei István, Soós Lőrinc, Auth Henrik, Szapáry György és Arnold Mihály vesz részt. A konzultáció után várhatóan Matolcsy György és Szijjártó Péter tart sajtótájékoztatót.

A közgazdászokkal szeptemberben már volt egy megbeszélés. Akkor elhatározták, hogy a „nemzetközi helyzetre való tekintettel” a havonta lesz ilyen találkozó, azonban azóta ez volt az első ilyen alkalom. Arról az ülésről Matolcsy azt érzékeltette, hogy a közgazdászok támogatták a kormányzati terveket és célokat, ám lapunknak később Bod Péter Ákos elmondta, hogy több kritikát is megfogalmazta.

A gyors újbóli összehívás minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a Moody’s nemzetközi hitelminősítő péntek hajnalban befektetésre nem ajánlott bóvli kategóriába sorolta a magyar államkötvényeket, ráadásul fenntartotta a további leminősítést valószínűsítő negatív kilátást. A lépés nyomán rekordközelbe emelkedett a magyar államcsőd-kockázat, péntek délelőtt gyengült a forint és a tőzsde, igaz, a forint kora délután visszaerősödött a reggeli szintjére.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
tegnap, 18:00
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
tegnap, 14:28
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34