Nem lesz itt magáncsőd

A bankok ellenállása mellett az NGM józansága is kellett ahhoz, hogy a szaktárca végül ne támogassa a magáncsőd bevezetését. Így értékelték forrásaink azt a Nemzetgazdasági Minisztériumban készült és az Indexen bemutatott dokumentumot, amiből kiderült, hogy a tárca szakértői a magáncsőd ötletének elvetését javasolják a kormánynak.

Három erős ellenérv

Az NGM-ben készült tervezet három érvvel támasztotta alá, hogy miért nem kell a magáncsőd: mert az adósok azt hinnék, hogy megint megmentik őket, ezért romlana a fizetési fegyelem. És mert még nem jött el az ideje, meg kell várni a válság végét. És végül: mert az érintettek többsége olyan rossz helyzetben van, hogy a magáncsőd csak átmeneti menekvést jelentene, a hitel így is, úgy is végrehajtással zárulna le.

Bár a témával kapcsolatos háttérbeszélgetéseinkben minden megkérdezett cáfolta, hogy a bankok és a szaktárca egyeztetett az ügyben, a két fél gondolatmenetében pontosan ugyanazok az érvek tűnnek fel a magáncsőddel szemben. (A nyilvános adatbázisokban egyetlen nyomát találtunk annak, hogy az utóbbi hónapokban az MNB és a PSZÁF elnöki szinten egyeztetett az NGM államtitkáraival az ügyben a Pénzügyi Stabilitási Tanácsban, de a megbeszélésen a Bankszövetség képviselői nem voltak jelen: 3. oldal, 5. pont, pdf.)

Az ellenérvek közül a legerősebbet egy névtelenséget kérő banktisztviselő úgy fogalmazta meg, hogy „nemcsak a magyar, hanem a fejlettebb pénzügyi kultúrákban is gondot okozna, indokolatlan  várakozás alakulna ki”, ha hirtelen bevezetnék a magáncsődöt. Sokan ugyanis egyszerűen leállnának a hiteltörlesztéssel, mondta az NGM első érvéhez hasonló magyarázatát a szakértő.

Drágítaná a hiteleket

Most a lakossági jelzálogadósok arányában 16-17 százalékos a késve fizetés, ami azt jelenti, hogy durván 150 ezer adós csúszik a törlesztőjével. Az aggodalmak szerint a magáncsőd bevezetésével az arány akár 20 százalék fölé emelkedne. A magasabb kockázatokra reagálva a bankoknak tovább kellene emelniük – a jó adósokra is ráterhelt – ügyfélkockázat felárakat, magyarul: a hitelek tovább drágulnának.

Ha a késve fizetők aránya 5 százalékponttal emelkedik, az durván 1 százalékpontos növekedést jelent a kockázati árazásban, ami az átlagos törlesztőt havi több ezer forinttal emelné meg. Emiatt újabb és újabb adósok sodródnának 90 napon túlra, a magáncsőd bejelentésének hatásai ezért a rendszer egészére vetítve kockázatosak.

Több banki forrásunk is hangsúlyozta: a magáncsőddel mint intézménnyel egyébként nincs baj. Ha a rossz hitelek aránya a békeidőkre jellemző 3-5 százalék közé csökkenne, akkor érdemes lenne elgondolkodni a jövőbeli bevezetésén, de „ez most nem időszerű”. Többen azt is kiemelték, hogy a magáncsődöt nem lehetne azonnal bevezetni, mert a bevezetést sok adós úgy értelmezné, hogy a most bajban lévők is segítséget kaphatnak.

Kiknek segítene?

Ezzel kapcsolatban azonban eltérő értelmezéseket hallottunk: egyik forrásunk szerint a bankoknak a magáncsőd újabb azonnali veszteségeket okozna, ami csak akkor lehetséges, ha a bajban lévő 150 ezer késedelmes adós is segítséget kapna.

Egy másik értelmezés szerint fel sem merült, hogy ez a kör is segítségre számíthatna: ha lenne is magáncsőd, az csak a mostantól felépülő hitelállományra lenne érvényes. A magáncsőd azonban ebben az esetben is veszélyes lenne, mert nagyon nehéz lenne a kommunikációban szétválasztani a lehetséges jövőbeli kedvezményezetteket a most bajban lévő adósoktól – fogalmazott egy banki felsővezető.

Az MNB támogatná. De mit?

Az eltérő értelmezések mögött az állhat, hogy 2009 óta minden évben több-kevesebb szó esett arról, hogy be kellene vezetni a fizetésképtelen magánszemélyek adósságrendezésének ezt a formáját. A témában több tanulmány készült, 2009-ben a szocialista kormány egy törvényjavaslatot is beterjesztett, de ebből végül semmi nem lett.

Most a javaslatot egy parlamenti albizottság fogalmazta meg, a részletes koncepció azonban nem készült el – ez nem is volt a bizottság feladata. Január elején egy sajtóértesülésből úgy tűnt, hogy az IMF is kérheti a magáncsőd bevezetését, ezt azonban egy az IMF-delegációval személyesen is kapcsolatban álló forrásunk most cáfolta.

A magáncsődöt körbejáró átfogó tanulmány legutóbb a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) készült. Mivel ezt tíz évre titkosították, nem tudtunk belenézni, de a tanulmány lényege a tavaly novemberi pénzügyi stabilitási jelentésében nyilvánosságra került.

A jegybank szerint a nem teljesítő háztartásoknál az adósság visszafizetése akár élethosszig tartó erőfeszítések árán sem lehetséges, ráadásul sok adós van, aki nem csak bankoknak, hanem közműcégeknek, adóhatóságnak tartoznak. Esetükben „egyfajta verseny alakulhat ki a hitelnyújtók és más követeléssel rendelkezők között, ami adott esetben a hosszú távon még menthető adósokkal szembeni követelések gyors likvidációjához – az adós gyors bedöntéséhez – vezethet. Emiatt a jegybank a sok ország joggyakorlatában már ismert magáncsőd intézményének bevezetését javasolja. Ez egyrészt koordinálná a különböző hitelezők behajtási tevékenységét, másrészt megadná a »tiszta lap« lehetőségét a valóban menthetetlen, de együttműködő adósok számára” – érvel a jelentés a magáncsőd bevezetése mellett (pdf, 30.oldal).

A lakást menteni

A dokumentumból az idézett általánosságokon kívül csak egyetlen részlet derül ki: a jegybank egy olyan típusú magáncsődöt honosítana meg, amiben „a többfelé eladósodott, de különböző tartozásaik közül jelzáloghitelüket fizetni képes adósok a magáncsődben megmenthessék lakáskölcsönüket, és ezzel együtt otthonukat is”. Bár a nemzetközi gyakorlatban a magáncsőddel gyakran együtt jár az ingatlan elvesztése, ezt a mellékhatást az MNB megpróbálná kiküszöbölni.

A javaslat megfogalmazásakor a jegybank a szociális szempontok mellett nyilván szem előtt tartotta, hogy kiemelt feladata a pénzügyi stabilitás védelmezése, amit a tömeges ingatlanhitel-bedőlések és árverezések, illetve az ezek következtében csökkenő lakásárak veszélyeztetnének leginkább. A dokumentum viszont már nem tér ki arra, hogy a többi hitelezőt – közműszolgáltatókat, mobilcégeket – hogyan lehetne rávenni arra: fogadják el, hogy minden magáncsőd-eljárásban az ingatlanfedezetű banki hitelek kapják az elsőbbséget.

A hitelezők közötti megállapodás a magáncsőd bevezetése, a hitelezett vagyona fölötti osztozkodás kapcsán tényleg kulcskérdés lenne. Az alábbi táblázatban szereplő gyűjtésünkből kiderül: a bankoknak fizetendő részlet az átlagos (hitellel rendelkező) háztartásokban durván a fizetési kötelezettségek felét teszi ki, a közüzemi díjakra, az telefonra, az internetre, valamint a helyi adókra körülbelül ugyanannyit fizetünk ki évente, mint a bankoknak, és a fizetési hátralékok is nagyjából ezt a fele-feles arányt tükrözik.

A magánszemélyek fizetési kötelezettségei és lejárt tartozásai (2011-es adatok alapján)

Szolgáltatók	Éves fizetési kötelezettségek (mrd)	Fizetési hátralék: csak a lejárt tartozás (mrd)	Hátralékosok száma (ezer fő)
Bankok, pénzügyi vállalkozások	1800-2000	250	550
Közüzemi szolgáltatók (víz, gáz, villyany)	1350	40-50	500-600
Távközlés (telefon, internet)	400-500	-	-
Állam (NAV, önkormányzatok)	350	190	1000
Összesen	3900-4200	480-490	700-1000
(forrás: NAV, PSZÁF, MNB, KSH, KHR)

Más is mellette

A magáncsőd bevezetését pártoló, szintén névtelenül nyilatkozó forrásunk szerint a kommunikációban könnyedén el lehetne választani azt, hogy pontosan kikre és milyen feltételekkel lenne érvényes az új intézmény. Ez lehetővé tenné, hogy senkiben ne tápláljanak hamis illúziókat arról, hogy a magáncsőd kimenti, és így nem romlana az adósok fizetései fegyelme.

Szerinte a bankok veszteségei minimalizálhatók lennének, hiszen a rossz követeléseket most is az eredeti ár 20-30 százalékán mennek el a követeléskezelőknek, ennél nagyobb veszteség a magáncsőd miatt sem keletkezne. Ezt a 20-30 százalékot öt-tíz év alatt a csődvédelem alatt álló adósok is ki tudnák fizetni, ami után a tartozás megmaradt részét a bankok elengedhetnék – ahogy a céltartalékképzés után most is leírják ezt a veszteséget. Igaz, itt a 20-30 százalék nem egyben, csak évek alatt folyna be, ráadásul további kockázatot jelent, hogy a csődvédelem alatt álló adósok is bedőlhetnek, akkor pedig az egésznek tényleg semmi értelme.

Van, ahol működik

A magáncsőd intézménye számos európai országban – például a gazdag államnak számító Belgiumban, Dániában, Hollandiában, Svédországban vagy a legnagyobb európai gazdaságnak számító Németországban – létezik. Először, 1984-ben Dániában vezették be, Németországban 1999 óta létezik a magáncsőd intézménye, és a következő tíz évben mindig több magánszemély, mint vállalat jelentett fizetésképtelenséget.

A svédeknél a fizetésképtelen személyek adósságrendezési eljárást indíthatnak, aminek a keretében öt éven keresztül törlesztenek amennyit tudnak, majd a maradék adósság törlődik – ez alól ugyanakkor kivételt képeznek azok a kártérítések, amikkel a vállalkozásuk tevékenységének bírósági leállítása vagy egy törvénysértés miatt tartoznak valakinek. A közép-európai volt szocialista országok közül Csehországban létezik a magáncsőd. Ott 2008 elején vezették be ezt a jogintézményt, és az első évben nagyjából kétezer embert regisztráltak fizetésképtelennek.

Nagy-Britanniában és Írországban a hagyományos értelemben vett csőd kizárólag magánszemélyekre vonatkozik, vállalatok ellen végelszámolási és felszámolási eljárást lehet indítani. Idehaza a magáncsőd ellenzői azzal érvelnek, hogy a pénzügyi kultúra fejletlensége és a válság miatt most nem lehet bevezetni a magáncsődöt.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a magáncsőd főleg a magas kamatozású vagy túl magas fedezeti aránnyal felvett hitellel rendelkező, és annak leértékelődésekor azonnali fizetéskényszerbe kerülő középosztálybeli családoknak jelenthet megoldást. Feltéve, hogy összes vagyonuk kisebb a tartozásaiknál, amik egy részét (20-30 százalék a jellemző) az eljárás során elrendelt vagyonértékesítés során ki tudják fizetni. Jó példa erre Csehország, ahol 2009-es adatok szerint főleg olyan menekültek a magáncsőd védelmébe, akik havi 18-25 ezer korona között kerestek, amikor bankhitelt vettek fel.