Négyből egy adós nem választja az árfolyamrögzítést
A Magyar Bankszövetség szerint az árfolyamgát új rendszerébe várhatóan a jogosult ügyfelek 75 százaléka lép be - mondta Kovács Levente, a szövetség főtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. A bankszövetség arra számít, hogy a jelenlegi deviza alapú, illetve devizahitel állomány mintegy kétharmadát vonják be az új árfolyamgát rendszerébe - tette hozzá.
A portfolio.hu tudósítása szerint a Bankszövetség főtitkára azt mondta: az nem lép be az új rendszerbe, aki már csak kis összeggel (például egymillió forintnál kevesebbel) tartozik, a hátralévő futamideje viszonylag rövid (három év alatti), vagy ódzkodik mindenfajta ügyintézéstől.
A Bankszövetség számításaira hivatkozva ismertette: a hitelek nem teljesítésében az általános gazdasági helyzet romlása a legjelentősebb tényező, az árfolyamelmozdulás pedig két százalékponttal magasabb késedelmes arányt indokol. Vagyis a deviza jelzáloghitelek esetében közel ennyivel magasabb az arány.
Áprilistól év végéig három hullámban jelentkezhetnek be a jelzáloghitel-adósok az új árfolyamgátrendszerbe. Aki belép, 2017 júniusáig előre tervezheti a törlesztését, függetlenül attól, hogyan alakul a svájci frank, az euró és a japán jen valódi forintárfolyama. Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, mennyivel lehet kisebb a törlesztő, ha belép az árfolyamgát rendszerbe.