Nokia: a kirúgottak kétharmada magyar állampolgár
A Nokia komáromi gyárából kedden elbocsátott 900 emberből 609 magyar állampolgár – közölte a megyei munkaügyi központ vezetője. Pákozdi Szabolcs elmondta, a leépített dolgozók közül 286 szlovák, míg öt más ország polgára. Komárom-Esztergom megyében élnek 336-an, 152 pedig Győr-Sopron-Moson megyei lakos.
A Nokia intézkedése Komárom környékén 175-tel, Tata térségében pedig 50-nel növelte az álláskeresők számát, Kisbér és Tatabánya körzete egyaránt 35 munkavállalóval érintett.
A Nokia kedden 900 dolgozójával közölte komáromi gyárában a munkaviszonyuk megszűnését. Az intézkedés a korábban bejelentett 2300-as leépítés második hulláma. A leépítés első hullámában érintett dolgozóknak, mintegy 1200 embernek március 29-én mondtak fel.
Az érdekképviselet és a Nokia magállapodása szerint a vállalat a törvényben előírt összegen túl háromhavi átlagkeresetnek megfelelő juttatást, és legalább két hónapig a keresetnek megfelelő álláskeresési támogatást fizet az elbocsátott dolgozóknak.
A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4000 dolgozótól válik meg 2012 végéig. A 4400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2300 munkavállalót bocsátanak el.