Megsértődött ránk az IMF?

2012.10.25. 09:01 Módosítva: 2012.10.25. 09:17
A kormányban azzal számolnak, hogy idén már nem jön vissza Budapestre a Nemzetközi Valutaalap tárgyalódelegációja, vagyis nem folytatódnak a hivatalos tárgyalások az új hitelkeretről - írja csütörtöki számában a Népszabadság. Közben más sajtóhírek szerint az Orbán-kormány kemény harcra készül az Európai Bizottság ellen a túlzott deficit eljárás ügyében, ám a brüsszeli testület ezúttal nem lesz engedékeny.

A napilap cikke szerint az IMF valószínűleg zokon vette a kormány két héttel ezelőtt indított mediakampányát (bővebben itt), melyben a kormány fizetett hirdetésekben hangsúlyozza, hogy milyen kérdésekben nem enged a valutaalapnak - idézi a lapot a portfolio.hu.

A napilap egy tárgyalási folyamatokra rálátó forrásra hivatkozva azt is megjegyzi, hogy a nemzetközi szervezetek távolmaradása mögött az is meghúzódik, hogy a brüsszeli apparátust befolyásolni tudó gazdasági érdekcsoportok "nem szeretnék kiengedni Magyarországot a túlzott deficit eljárás alól. Egy kormánypárti politikus szerint Brüsszel ezért követel egy 2/B Matolcsy-csomagot az eddigieken felül.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai online tájékoztatóján a tárca helyettes államtitkára érdeklődésünkre hangsúlyozta, hogy az esetleges szankciók elkerülése, a túlzott deficit eljárás megszüntetése érdekében a kormány kész újabb intézkedésekről dönteni.

A napilapnak nyilatkozó kormányzati forrás abban bízik, hogy bár a november 7-i brüsszeli jelentésben még nem szüntetik meg a túlzott deficit eljárást Magyarországgal szemben, de a decemberi Ecofin-ülésen ez megtörténik. Ha az Európai Bizottság a közeljövőben rábólint a 2013-as költségvetésre, akkor a kormány reményei szerint az IMF is visszatér a tárgyalóasztalhoz.

Csata Brüsszel ellen

Közben a hvg.hu csütörtök reggeli cikkében kormányzati és fideszes források alapján arról számolt be, hogy Orbán Viktor és fő szövetségese, Matolcsy György hónapok óta az EU-val folytatott konfliktusra figyel, ezt a harcot akarják megnyerni. Ebben a tekintetben a valutaalappal folytatott tárgyalások csak részletkérdésnek tűnnek. A portál szerint a magyar miniszterelnök rendkívüli jelentőséget tulajdonít az uniós pénzügyminiszterek november 7-i és decemberi tanácskozásának, itt ugyanis hazánkról is dönthetnek.

A portálnak nyilatkozó magas rangú fideszes politikus azt mondta, hogy már az első Matolcsy-csomag bejelentésekor ott lapult a fiókban a második pakk, ami a bankokat terheli leginkább.

A kormányfő több okból kifolyólag is küzd azért, hogy megszűnjön Magyarország ellen a túlzott deficit eljárás:

- egyrészt ez az egyetlen eszköz, amellyel Brüsszel befolyásolhatja a magyar gazdaságpolitikát

- másrészt nagyobb mozgásteret szeretne a kormány a 2014-es választásokhoz közeledve a következő két évben ("választási költségvetés")

- ha az eljárás nem szűnne meg, akkor a kormány 150 milliárd forintnyi uniós forrást kockáztatna, melynek következtében magyarországi beruházások kerülnének veszélybe, de mint egy forrás fogalmazott: nem maradhatnak el "a szalagátvágások".

A Bizottság kemény lesz

A hvg.hu-nak magas rangú, név nélkül nyilatkozó fideszes forrás úgy vélte, hogy "az Európai Bizottság a kemény dió, mert a Fidesz vezetősége szerint a Bizottságban van egy olyan csoport, amely meg akarja törni a magyar kormányt".

Az origo.hu szerdai cikkében annak járt utána, hogy az Európai Bizottság miért keménykedik most Magyarországgal, miután pénteken Orbán Viktor brüsszeli szavaiból az derült ki: a két Matolcsy-csomag sem lesz elegendő a 2013-as költségvetésben.

A portál beszámolója szerint azért lett keményebb az EU, mert a magyar költségvetés ügye túlságosan átpolitizálttá vált. A kormány az elvártnál nagyobb csomagot tett le az asztalra és a múlt heti brüsszeli szakértői egyeztetéseken ez rendben lévőnek tűnt, ezért felsőbb szinteken csúszott el a csomag. Valószínűnek tűnik, hogy az államok politikai vezetői szólították fel a magyar kormányt.

Az EU keményebb hozzáállása arra is visszavezethető, hogy Brüsszel idén tavasszal már egyszer megjárta, amikor megszüntette a Magyarország elleni szankciót, ám ezt követően a kormány szinte azonnal költségvetési lazításról döntött. "Most az EU újra olyan helyzetbe került, hogy a kohéziós források befagyasztásának szankciójával fenyegethet, a bizottság pedig még egyszer nem akarja olyan könnyen megadni magát, ahogyan tavasszal" - fogalmaztak többen a portálnak.

"Egy rossz tanulótól, a fejét örökké a csínytevésen törő gyerektől a tanár mindig többet vár, és csak akkor hiszi el neki, hogy végre megtanulta a leckét, ha ezt többször be is bizonyítja" - érzékeltette az egyik forrás.

Egy kormánypárti forrás úgy véli, hogy a bizottsági keménykedés nem gazdasági, hanem politikai természetű.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.

március 4., 16:23

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

59 perce

  • Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.

3 órája

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

2 órája

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Kijött a legfrissebb lista.

március 4., 20:28

  • Gazdaság
Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Folyamatos az erősödés.

március 5., 07:01

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.

1 órája

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

8 órája