Abramovics: Sosem volt jobb évünk, mint a tavalyi

2007.01.29. 11:15
A sci-fi határát súrolják az eladósodásomról szóló értesülések. Sosem volt jobb évünk, mint a tavalyi - kommentálta a cégei eladósodásáról szóló híreket Borisz Abramovics, az egyetlen talpon maradt Malév-kérő, az Air Bridge többségi tulajdonosa.

A Malévra pályázó AirBridge Zrt. fő részvényese, Borisz Abramovics az MTI-nek cáfolta az eladósodásáról pénteken megjelent híreket. Az orosz AirUnion légiszövetségben érdekelt Abramovics "légből kapottnak" nevezte az eladósodásáról szóló híreket. Az AirUnion tavaly rekordévet zárt, először szállított 4,8 millió utast, és 440 millió dollárt fektetett orosz repülőtér-fejlesztésbe és flottakorszerűsítésbe.

"A sci-fi határát súrolják az eladósodásomról szóló értesülések. Sosem volt jobb évünk, mint a tavalyi. Az AiRUnion halad előre stratégiai céljai felé. Ilyen a Malév-partnerség is" - mondta Abramovics.

Van-e pénz?

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága amúlt csütörtökön döntött úgy, hogy csak az AirBridge Zrt.-vel folytatja a Malév privatizációjának záró tárgyalásait. A felek a szerződés részleteiről egyeztetnek a héten, közölte az AirBridge. A szerződéskötésről szóló tárgyalások azonban az Index információi szerint a vártnál hosszabbra is nyúlhatnak: az ÁPV által előkészített dokumentummal kapcsolatban ugyan nem sok, de meghatározó módosításra tettek javaslatot korábban az oroszok, amelyek alapvetően érinthetik a légitársaság közel húszmilliárd forintos, jelenleg állami kezességvállalással érintett hitelcsomagját is.

Az üzemanyagtartozás természetes dolog
A világ minden légitársaságának van tartozása üzemanyag-vásárlás fejében, s ennek mértéke szezonálisan ingadozik - kommentálta az AiRUnion szóvivőnője hétfőn azt a médiajelentést, amely szerint az orosz légi szövetség jelentős adósságot halmozott fel ebből a fajtából. "Magától értetődően van ilyen tartozásunk, hiszen a legnagyobb üzemanyag-fogyasztók közé tartozunk. E tartozás mértéke idényenként ingadozik aszerint, hogy járataink sűrűbben vagy ritkábban közlekednek" - mondta Olga Trapeznyikova, a szibériai KrasAir körüli AiRUnion sajtószolgálatának vezetője az MTI-nek, megjegyezve: az üzemanyag-összetevő az önköltség 60-70 százalékát teszi ki az orosz légi közlekedési piacon. A Kommerszant című üzleti lap január 7-i száma szerint a TOAP (Toplivnoje Obeszpecsenyije Aeroportov) repülőtéri üzemanyag-nagykereskedő vezérigazgatója, Jevgenyij Osztrovszkij azt mondta, hogy az AiRUnion mintegy 2,5 milliárd rubellel (vagyis közel százmillió dollárral) tartozik a cégének.

A Renaissance Capital befektetési bank moszkvai elemzője pénteken azt mondta az MTI-nek: Borisz Abramovicsnak a Malév megszerzése a harmadik és egyben legdrágább vállalkozása lenne a szakmában, holott már eddig is jelentős adósságokat halmozott fel. Egyes hírek szerint az orosz 160 millió euróba, más értesülések szerint 160 millió dollárba kerül a magyar nemzeti légitársaság megszerzése.

Konfliktusban a vagyonügynökséggel

Abramovics első ilyen vállalkozása öt légitársaság, az AirUnion szövetség tagjainak egy cégbe vonása volt, de az orosz vagyonügynökség, amely a vezető légitársaság, a KrasAir 51 százalékos tulajdonosa, nem akarja engedni, hogy az állami részesedés az új holdingban 50 százalék alatt legyen. Borisz Abramovics december végén magyar újságíróknak Budapesten azt mondta, hogy az új holding már januárban megszületik, miután az orosz elnök aláírja a légitársaságok egyesítéséről szóló rendeletet. Akkor az orosz üzletember azt állította: ebben a légitársaságban a magánszemélyek lesznek többségi tulajdonban, az orosz állam kisebbségi hányaddal rendelkezik majd.

Moszkvai értesülések szerint Abramovics konfliktusban áll az orosz vagyonügynökséggel a krasznojarszki repülőtér ügyében is, amelyet el kell különíteni a KrasAirtől. A vagyonügynökség több perben különböző térítéseket követel a KrasAir magánrészvényeseitől (például egy szerinte jogszerűtlenül felvett hitel, vagy állami tulajdonban lévő reptéri létesítmények használata miatt).

Nagy, de nehéz piac az orosz

Orosz sajtóértesülések szerint az AirUnion légiszövetség tagjainak 100 millió dollár körüli lejárt tartozásuk van üzemanyag-szállítóikkal szemben. Az orosz üzletember harmadik vállalkozása az első orosz diszkont légitársaság, a Sky Express megalapítása, amelynek nem többségi tulajdonosa, de állítólag ő maga a főrészvényese. A Sky Express hétfőn indítja első járatát Moszkvából Szocsiba.

A nyugati légitársaságok is zömmel veszteségesnek tekintik orosz versenytársaikat: hiába az óriási ország és az ennek megfelelő igény, a lakosságarányos fizetőképes kereslet messze elmarad a Nyugaton megszokottól. A lerobbant infrastrukturális háttér miatt is szükséges fejlesztésekkel számolva a két tényező alapján a legtöbb orosz légitársaság ma még veszteségesnek számít a nemzetközi porondon.