A lépés körülbelül ezer terméket érint, a termékskála minden részét felölelő választék napról napra változik. A cél ezzel a lépéssel nem a forgalom növelése, hanem az, hogy a vásárlások ne tolódjanak el január 1-jéig - mondta Maurer Andor, a cég ügyvezetője. Véleménye szerint mivel a legnagyobb árelőny a drága készülékeknél lesz, így ezek vásárlása minden bizonnyal számottevően emelkedik. Így szinte bizonyos, hogy folytatódik az LCD-televíziók az év eddigi részére is jellemző nagyarányú vásárlása: a tévékészülékek terén ugyanis technikai, minőségi váltás megy végbe, a képcsöveseket a háztartások lecserélik LCD-kre.
Hasonló lépéssel a Tescónál sem sokáig várnak. Danks Emese, a cég pr-igazgatója úgy nyilatkozott, hogy tervbe vették az áfacsökkentés előrehozatalát. Erre a tegnap elindult karácsonyi akciók keretein belül kerül majd sor, ennél több konkrétumot azonban nem árultak el a tervezett akciókkal kapcsolatban.
Korántsem biztos azonban, hogy ez a lépés általános lesz a hazai kereskedelemben. Erre utal az is, hogy az OBI és az Auchan menedzsmentjeinek ülésein még nem volt szó egy áfacsökkentéshez kapcsolt akció elindításáról.