Aliz
6 °C
14 °C

Gazdasági szempontból nehéz időszak jön

2008.04.02. 18:09
Kovács Árpád szerint a társadalmat fel kell készíteni arra, hogy Magyarország gazdasági szempontból elhúzódó nehéz időszak elé néz – az Állami Számvevőszék elnöke erről szerdán beszélt Pécsett.

Meg kell mondani a lakosságnak és a vállalkozóknak, hogy rendkívül nehéz évek jönnek, ne legyenek illúzióik. Ugyanakkor meg kell győzni őket az áldozatvállalás értelméről, arról, hova fogunk eljutni, ha vállaljuk a szükséges áldozatokat - fogalmazott Kovács Árpád a második alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napok zárónapján tartott előadásában.

Sok a probléma

Az ÁSZ elnöke Magyarország gazdasági, pénzügyi helyzetét elemezve komoly problémának nevezte a költségvetés jelentős hiányát, a magas államadósságot, az alacsony gazdasági növekedést és egyebek mellett az alacsony foglalkoztatást. Kitért rá, hogy nem hatékony a gazdaságélénkítésre a vállalati szektornak juttatott évi 1500 milliárd forint felhasználása, megjegyezte továbbá, hogy a korábbi privatizációs bevételek sem a gazdaság fejlesztését, hanem az ellátórendszer finanszírozását szolgálták.

Kovács Árpád úgy vélte: a magyar gazdaságban, amelynek ma dinamikus fejlődését a megbomlott makrogazdasági egyensúly és a stabilizáció kényszere együttesen hátráltatja, legnagyobb károkat a harmónia hiánya okozta, okozza.

A parlamenti választásokat megelőző ígérgető, keresletre építő, korlátokkal szembekerülő gazdaságpolitika tarthatatlanná vált, váltásra volt szükség, de a reformok nem megfelelően voltak előkészítve, nem képeztek konzisztens rendszert, nincs az áldozatvállalásoknak világos, értelmet adó perspektívája, a megvalósítás pedig szervezetlen.

Átgondolatlan lépések

A kierőszakolt, sokszor következményeiben végig nem gondolt, hatásaiban fel nem mért megoldások szembenállást váltanak ki, a reformlépések és a költségvetési kiigazítás egymásba csúszása is hozzájárul, hogy a változásokat többnyire ellenzi a felkészítetlen társadalom.

Kovács Árpád azt mondta, hogy "a gyakran emlegetett Bokros-csomagnak volt világos megoldási koncepciója, a mairól ez nem mondható el". "Azt tudjuk, mennyivel kell csökkentenünk a különböző számsorokat, azt kevésbé, min akarunk tovább haladni. Mintha nem tudnánk a stabilizáció lépései után a megfelelő válaszokat a fejlettségi szintbeli lemaradásunk csökkentésének, a foglalkoztatás bővítésének és a reálbérek megalapozott növelésének követelményeire".

Az 1990-es évek közepén volt privatizációs kereslet és befektetői bizalom, a bevételek államháztartási tartalékot képeztek, a működőtőke befektetések húzták a gazdaságot. Napjainkban azonban az árstabilitás megingása és a tervezettet jóval meghaladó infláció miatt csökken a befektetői bizalom, elfogyott az állam vállalkozói vagyona, ráadásul a társadalomban csalódottság és euroszkepticizmus érvényesül. "Vagyis szűkében vagyunk mindannak, ami eddig segítette a gazdaságot". "Az akkori intézkedéseknek volt egy viszonylag rövid szemhatára. A mostaniak hosszabbak lesznek".

Az ÁSZ elnöke szerint a felzárkózásra esélyt nyújtó növekedési pályára állás közmegegyezésen alapuló stratégiát, az állam által vállalt szolgáltatások egyértelmű megfogalmazását, közpénzügyi modernizációt, a monetáris unióhoz való zökkenőmentes csatlakozást, a gazdasági szerkezet modernizálását, a hazai tudásbázis mobilizálását, továbbá a társadalmi feszültségek higgadt kezelését is szükségessé teszi.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?