Legalább négyszáz Veszprém és a Somogy megyei vállalkozó lesz ott a Balaton nemrégiben átadott legnagyobb hajóján, a Szent Miklóson a jövő héten, hogy közös akcióval hívják fel a figyelmet a tó környékén szükséges fejlesztésekre.
A Mi Balatonunk Egyesület által szervezett vízi demonstráció résztvevői mindannyian elfogyasztanak egy korsó Balaton-vizet, hogy bizonyítsák: a tó tiszta, állapota megfelelő lenne arra, hogy ismét központi helyet foglaljon el a hazai idegenforgalomban - mondta az Indexnek a projekt megbízott sajtóreferense. Kovács Péter szerint a politikusoknak, az önkormányzati és szakmai szervezeteknek, valamit a vállalkozóknak olyan koordinációs szövetséget kell létrehozniuk a jövőben, amely hatékonyabban képes felhasználni a rendelkezésre álló erőforrásokat. Ehhez meg kell szüntetni az észak-dél közötti "szembenállást", és a balatoni vállalkozóknak közösen kell fellépniük a tó turisztikai vonzerejének védelmében.
A szerveződés motorja a legnagyobb badacsonyi borászat tulajdonosa, Varga Péter, aki a Mi Balatonunk Egyesület ügyvezető elnöki tisztét is betölti. Az egyesületet tavaly ősszel alapították, azzal a céllal, hogy javítson a Balaton PR-ján, és hogy koordinálja és szervezze a gazdasági és politikai szereplők közötti kapcsolatot.