Valér
-1 °C
0 °C

Londonban hisznek Gyurcsánynak

2008.04.08. 07:37
Inkább az államháztartási hiány csökkenésének folyamata lassulhat le/állhat le a következő években, mint a deficit újbóli növekedése következne be - vetíti előre két nagy londoni elemzőház is a magyar belpolitikai fejlemények kapcsán kiadott friss anyagukban. Mind a Citigroup, mind a Goldman Sachs szakértője úgy látja, hogy a kisebbségi kormányzás korlátozhatja a kormányfőt a költekezésben, emiatt nagyobb eltérésre nem kell számítani a konvergenciaprogramhoz képest az államháztartási teljesítményben.

A jelek szerint az elemzők is hasonlót gondolnak (nem valószínű nagy választási költekezés 2010-re készülve), mint amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján hangsúlyozott. A két elemző egyetért abban, hogy a kisebbségi kormányzás mellett érdemi reformokra már nem kell számítani a következő két évben. Valószínűtlennek gondolják, hogy előre hozott választásokra kerülne sor, mert az sem az MSZP, de különösképpen nem az SZDSZ érdeke népszerűségi okok miatt.

Nehéz helyzetbe jutott mostanra a kormány, mivel az alacsony népszerűségi mutatók lazuló fiskális politika felé mutatnának a választási ciklus második felében, ugyanakkor az államháztartás erősen rá van szorulva a külső forrásokból való finanszírozásra, holott a befektetők a megváltozott nemzetközi környezetben kevésbé tolerálják a pénzügyi egyensúlytalanságokat - foglalja össze a várhatóan kisebbségbe szoruló magyar kormány előtt az államháztartás terén álló legfőbb kihívást Gárgyán Eszter. A Citigroup elemzője a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő felőli kilátásrontási lépést (stabilról negatívra változtatott hitelbesorolás) az első aggódó jelnek tekinti a külföld részéről magyar költségvetési fegyelem fennmaradásával kapcsolatban.

Hogyan tovább? – Citigroup-verzió

A Citigroup elemzőjének véleménye szerint Gyurcsány Ferenc a népszerűségi mutatóktól függően egy ideig még a kisebbségi kormány élén marad, de ez a politikai felállás konzerválja a jelenlegi fiskális politikát, lekorlátozza a költségvetési fegyelem romlását, egyúttal útját állja a mélyre ható, strukturális reformoknak is. A fiskális fegyelemről szóló ötpárti egyeztetések folytatódására, illetve a szabályrendszer akárcsak egyszeri többséggel történő parlamenti elfogadtatására csekély esély mutatkozik megítélése szerint, az MSZP-kormány azonban életképes lehet a 2010-es választásokig - fejti ki álláspontját.

A szakértő a vártnál kedvezőbb, a napokban megjelent 2007-es előzetes adat után változatlan költségvetési fegyelmet feltételezve (ún. no policy change alapon) lefelé módosította 2009-es államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzését a kisebbségi kormányzás kilátásai mellett (is). Gárgyán a különféle költségvetési tartalékokból való többletköltekezés hatásától eltekintve úgy látja, hogy a 2007-es 5,5 százalékos büdzséhiány GDP-arányosan idén 3,6, jövőre 3,1 százalékra, azaz a konvergenciaprogramban szereplő pályán haladva mérséklődik. Utóbbi érték elérését segíti véleménye szerint, hogy a kormány által tervezettnél alacsonyabb gazdasági növekedés a kabinet által vártnál magasabb inflációval párosul. Hozzáteszi azonban, hogy a gazdasági növekedés üteme, illetve a politikai fejlemények növelték az elcsúszás (deficitterv nemteljesülésének) kockázatát, így az ország kockázati prémiumát is.

Az elemző szerint a 2009-es 3 százalék körüli deficitadathoz - mivel időközben megnövekedtek az ország kamatterhei - nincs mozgástér adó- és járulékcsökkentő csomagra (ha a bevételelmaradást nem ellensúlyozná a kormány kiadáscsökkentő lépésekkel).

A következő két évben lényegében nem várhatók reformok, de a kisebbségi kormányzás miatt az SZDSZ blokkolhatja a kormány népszerűség növelési célú költekezését, így nagyobb büdzséelszállás sem várható (rosszabb esetben 4 százalék körüli GDP-arányos deficit 2009-ben és 2010-ben). Mindazonáltal az elmaradó reformok egyre súlyosabb következményekkel járhatnak a gazdasági növekedésre - foglalja össze véleményét az elemző.

Mivel a kisebbségi kormányzás várhatóan nem fordítja vissza az államháztartási deficitlefaragási folyamatot, így véleménye szerint az állampapírhozamok lassan mérséklődni kezdhetnek a közelmúltbeli ugrás után. A gyenge gazdasági növekedési ütem miatt a Citigroup szakértője szerint a forint tartósan is alulteljesítő maradhat a visegrádi devizákkal szemben, amelyek gazdasága a magyarnál lényegesen gyorsabban növekszik.

Goldman Sachs: Hasonló "gyógymód", akárki is irányít

Annyira szűk a politikai manőverezésre a tér, hogy akármilyen politikai formáció, illetve miniszterelnök vezeti is majd az országot, az alkalmazott gazdaságpolitika nagyjából azonos lesz - fejti ki álláspontját a magyar belpolitikai fejlemények kapcsán Zsoldos István, a Goldman Sachs londoni szakértője. Éppen emiatt nem számít nagyobb mozgásokra a magyar eszközárak tekintetében hosszabb távon sem az elemző, bár megjegyzi, hogy a reformok elmaradása és a kisebbségi kormány instabilitása továbbra is sérülékenyen tartja az árfolyamokat a külföldi befektetői hangulati ingadozásokra. (Egyelőre nem változtatta meg az elemző azt a már jó ideje érvényben lévő prognózisát, hogy az idei 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány jövőre 4,3 százalékra visszaemelkedik.)

Hogyan tovább? – a Goldman Sachs verziója

A befektetési bank szakértője a csütörtök este kiadott elemzésben rövid távon azt a politikai forgatókönyvet tartotta a legvalószínűbbnek, hogy az SZDSZ a kormány kívülről való támogatása mellett dönt. Bár csekély valószínűséget ad(ott) az előrehozott választásoknak, de - főként hosszabb távon, ha kiderül, hogy a kisebbségi kormányzás nem működőképes - azért nem szabad kizárni azt - hívta fel a figyelmet. (A hét végén az SZDSZ országos tanácsa megerősítette az ügyvivői testület döntését a koalícióból való kilépésre, ugyanakkor folynak tárgyalások az MSZP és az SZDSZ között az együttműködés további kereteiről.)

Nagyjából 50 százalékos esélyt ad Zsoldos annak, hogy Gyurcsány Ferenc marad a kormányfő a 2010-es választásokig, bár megítélése szerint a szűk gazdaságpolitikai manőverezés miatt korlátozott a jelentősége a kormányfő személyének. Az elemző szerint a piac súlyosan megbüntetné, ha populista jellegű költekezésbe kezdene a kormány, ugyanakkor azt is látja, hogy nagyon csekély a további deficitlefaragási akarat az MSZP-ben. Addig lazítana a szocialista párt a költségvetésen, amíg azzal nem feszítené túl a húrt, nem okozna krízist - írja le a vélt motivációs tényezőket Zsoldos.

Ha mégis miniszterelnök-váltásra kerülne sor, az új személy várhatóan igyekezne megnyugtatni a befektetőket és az addig elért államháztartási kiigazítás eredményeinek megtartására tenne ígéret - gondolkodik előre az elemző. A kormány majd várhatóan az EU-pénzek beáramlásában, és a gazdasági növekedés felgyorsulásában bízik, hogy az érdemi reformok hiányáról elterelődjön a közfigyelem - jósolja. Véleménye szerint azért igyekszik majd kisebb, a társadalom többsége számára elfogadható lépéseket/átalakításokat is tenni a kormány, amit a szavak szintjén reformoknak igyekszik majd beállítani.

Várhatóan továbbra is a nemzetközi befektetői környezet alakulása lesz nagyobb befolyással a magyar eszközárakra, nem a belpolitika - vetíti előre a befektetési bank szakértője. A miniszterelnök-váltás szerinte csak átmeneti leértékelődési nyomást fejtene ki a magyar eszközárakra. A legrosszabb piaci forgatókönyv akkor válna valóra, ha a nemzetközi környezet ismét elromlana, eközben pedig a (jelenlegi, vagy az új) kormányfő populista kiadásnövelő lépéseket hirdetne meg. Ez az ország kockázati prémiumának ugrásával járna. A befektetési bank szakértőjének alap forgatókönyve (érdemi reformok nélküli "evickélés két évig") is kockázatos lehet egy kedvezőtlen világgazdasági környezet mentén - figyelmeztet a szakértő.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!