Mátyás
-6 °C
1 °C

Eddig sem volt reform, és még mindig kéne

2008.04.03. 10:17
Gyurcsány szembefordult önmagával, írtuk pár héttel ezelőtt, amikor a kormányfő, meghazudtolva az újraválasztása óta eltelt bő másfél év retorikáját, a sajtót teleharsogó kormányzati reformkommunikációt, maga is az érték alapú ingatlanadó halálára szavazott a vizitdíjas népszavazás másnapján. A koalíciós válságot kipattantó szombati beszédekor pedig mintha csak az MSZP régi irányvonalát képviselőket, Gyurcsány Ferenc pártbéli riválisait hallottuk volna. Azóta a szocialista miniszterelnök több olyan kijelentést is tett, amelyek azt sejtetik, hogy a következő parlamenti választásokig ne is számítsunk érdemi gazdaságpolitikai lépésekre. Pedig eddig sem történt szinte semmi.

Gyurcsány Ferenc reformok helyett bársonyos reformokat kíván folytatni, erre a következtetésre jutott a kormányfő a kijózanító népszavazási vereséget értékelve. Mielőtt azonban ezek mibenlétére térnénk, tanácsos megvonni az eddigi, reformidőszaknak titulált bő másfél éz gyorsmérlegét, hiszen a valódi teendőkre vonatkozóan ez iránymutatásul szolgálhat.

Félig-meddig sikerek

Két területet lehet megemlíteni, ahol legalább felemás szerkezeti átalakításokba fogott a kabinet. Az államigazgatásban több száz intézményt vontak össze, szerveztek át regionális alapon, illetve több tucatot megszüntettek. A közszféra létszáma 40-50 ezer fővel apadt, a személyi kiadások nem nőttek (de nem is csökkentek, egyebek között a 13. havi bérek kifizetési rendje miatt).

Ezzel párhuzamosan viszont nőttek a működési költségek, mert több helyen csak látszatkarcsúsításra került sor: az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan sok intézménynél az elbocsátott alkalmazottak által alapított társaságokat bízták meg a feladatok elvégzésével.

A kormány az egészségügynek ment neki a legkeményebben, a kórházbezárások, az ágyszámleépítés, a gyógyszertámogatási kulcsok mérséklése, a gyógyszerfogyasztás hihetetlen dinamikájának egyéb eszközökkel való lelassítása azok a maradandó lépések, amelyekkel indokolt megtakarítást lehet(ett) elérni. Az egyéni önrészfizetést a népszavazás kilőtte, a biztosítási oldalon a verseny behozatalából, most úgy néz ki, nem lesz semmi.

Reformok csak a szavak szintjén

A többi területen azonban reformnak egyáltalán nem nevezhető intézkedésekre futotta csak a kormány erejéből, ha egyáltalán futotta. A közoktatásban az óraszámemelésen túl nagyon sok minden nem történt, a felsőoktatásban talán még kevesebb.

A nyugdíjrendszerben csak a rokkantnyugdíjazási szisztémát helyezték félig új alapokra, menet közben rendesen felpuhult a korhatár előtti nyugdíjbavonulás feltételeinek a szigorítása, az induló nyugdíjak szintjét idén szabad szemmel alig látható mértékben befolyásolta a nyugdíjmegállapítási szabályok átírása, a jóval fontosabb tabukhoz (korhatáremelés, a nyugdíjemelés képletének megváltoztatása) azonban az első nekibuzdulás után mégsem mert hozzányúlni a kabinet.

Az ártámogatásokat (gáz, áram, közlekedés) rendesen lefaragták, de a közlekedési társaságoknak (főként a MÁV-nak) nyújtott állami támogatások új alapra helyezése, a minőségi követelmények érvényesítése fel sem merült.

Az adórendszert eddig csak a tehernövelésre és a rossz struktúra konzerválására használta a kormány. Hiába hangoztatja előszeretettel a pénzügyi kormányzat, hogy a gazdaság fehéredésének vannak bizonyítékai, több mint fél éve ellenkező példák is vannak. Bár az alkalmazottak egy részénél a fizetés nagyobb része vált legálissá, a foglalkoztatottak másik részénél azonban az jellemző, hogy vagy munkanélküli lett, vagy papíron inaktív, de a valóságban inkább feketén keresi meg kenyerét. Hamvába holt az államháztartási gazdálkodás, tervezés megújítása, az új költségvetési szabályok behozatala.

Teljes csőd

Jól kifejezi a mögöttünk hagyott hat év gazdaságpolitikáját egy neve elhallgatását kérő közgazdász véleménye: Helytelenül négy évig szórta a pénzt a szocialista-szabaddemokrata koalíció, aztán két éven át megszorított, de azt is rosszul csinálta.

A magyar gazdaság legnagyobb problémáján, a rendkívül rossz foglalkoztatási helyzeten a bevezetett intézkedések összességükben nem javítottak, mert a munkaerőpiactól való távolmaradásra ösztönző szabályokhoz (nagyvonalú felsőoktatási keretszámok, rossz közoktatási képzési struktúra, csábító, kiskapukkal teletűzdelt rokkant- és korhatár alatti nyugdíjazás, magas induló nyugdíjak) lényegében nem nyúltak hozzá, sőt egyes lépések (az adóemelés javarészt az amúgy is nagy terhet viselő alkalmazottakra rakott még egy súlyt) inkább rátettek egy lapáttal a legálisan végzett munka kerülésére.

Mindennél egyértelműbben mutatja az eddigi gazdaságpolitika sikertelenségét az egy helyben toporgó gazdaság. Úgy értünk el tavaly - részben a megszorítások, az állami szféra összehúzódása miatt - 1,3 százalékos gazdasági növekedést, hogy közben az EU-ba belépett kelet-közép-európai államokban minket leszámítva a leglassabb GDP-bővülési tempó is meghaladta a hat százalékot, a csehek, lengyelek majd hétszázalékos növekedést produkáltak, hogy a szlovákok kétszámjegyű növekedési üteméről ne is beszéljünk.

Idén a kiigazítás egyszeri hatásának kifutásával 2-2,4 százalék között nőhet a bruttó hazai termékünk, mértékadó előrejelzések szerint a csehek valamivel öt százalék alatti, a lengyelek a fölötti, a szlovákok nyolc százalék körüli ütemet mutathatnak fel. Jövőre jó, ha háromszázalékos dinamikát érünk el.

Ha már nem növekedünk, hát osztogassunk, azt tudunk

Ez tehát a látlelet, és most kanyarodjunk rá az új gyurcsányi irányra. A miniszterelnök azt vágta az SZDSZ elnökéhez fejéhez, hogy a liberális elképzelésekben szereplő - valójában az adócsökkentésre szánt keretet többszörösére növelő - sok száz-, sőt egy-két ezer milliárd forintra rúgó kiadáscsökkentést a társadalom nem viselne el. Helytelenítette például a nyugdíjindexálási képlet módosítását, a családtámogatási rendszer célzottabbá tételét vagy a nyugdíjasok közlekedési kedvezményeinek megkurtítását.

Gyurcsánynak ez a kijelentése teljesen illeszkedik a pár héttel korábbi nyilatkozatához is, miszerint kormánya nem fog hozzányúlni a jóléti, szociális kiadásokhoz és az állam működési költségeihez. Márpedig a jegybank legutóbbi konvergenciajelentése is rámutatott, hogy fejlettségünkhöz képest is, és régiós versenytársainkhoz képest is túl sokat költünk jóléti, szociális célokra, és tesszük ezt rossz szerkezetben, rossz ösztönzőket fenntartva. Simor András MNB-elnök másfél hete határozottan egy kétezermilliárd forint körüli kiadásmérséklés mellett érvelt.

Gyurcsány hiába sugallja mostani megszólalásaival, hogy hátradőlhetünk, nem kell komolyabb gazdaságpolitikai erőfeszítéseket tenni, a gazdasági növekedésről fentebb írtak ezt cáfolják. Hiszen lényegében arról van szó, hogy a környékbeli államok jóval magasabb növekedést tudnak felmutatni tartósan, és így lehagynak minket, ha folytatódik az a gazdaságpolitika, amelynek alappillérei a rossz ösztönzőkkel teletűzdelt szociális rendszer, a magas elvonással és abnormális teherviselési eloszlással jellemezhető adórendszer, valamint a fejlettségünkhöz képest túl sok pénzt elosztó és azt rosszul felhasználó kiadási struktúra.

A szocialista-szabaddemokrata kormány eddigi - kis túlzással - egyetlen sikeres, nagyobb horderejű erőfeszítése, a költségvetési hiány jelentős csökkentése nagyon könnyen a semmibe vész, hiába fogadkozik a miniszterelnök. Egy, még a koalíciós válság kirobbanása előtt közzétett elemzői felmérés is azt mutatta, hogy a deficit mérséklődése jövőre csaknem megáll, és nagyobb lesz a kormány mostani terveinél.

A csekély gazdasági növekedés nem fogja megdobni a büdzsé bevételeit, az eddig körvonalazott, maximum 100-150 milliárdosra taksált adócsomagot nem érzi meg a gazdaság. A kiadási oldalon az elmaradt érdemi lépéseknek most jön el a böjtjük, a Gyurcsány-beszédből kirajzolódó stratégia pedig a szavazatszerzést szem előtt tartó, újra beinduló osztogatósdit, látszatkormányzást sejtet.

A korábbiakhoz hasonló mértékű pénzosztásra persze nem lesz módja a kabinetnek, a befektetők most már nem elnézőek a gyenge gazdasági mutatókkal "büszkélkedő" országokkal, a pénz- és tőkepiaci válság kellős közepén inkább a biztonságosabb helyre viszik pénzüket. Előremutató, az állam pénzéhségét enyhítő, a gazdaságnak lendületet adó és a hiánycsökkentés folytatódását biztosító intézkedések híján, a "csak húzzuk ki valahogy"-típusú produkció láttán aztán jönnek a hitelminősítők intései, a minket finanszírozók még többet kérnek majd a kölcsönükért, aminek nyomán még kevesebb jut érdemi lépésekre.