Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Visszatér a csemegekosár?

2006.11.10. 09:35
A csemegekosár és a kosár füléből írott betűkkel formázott csemege szó: a logó évtizedekig ékesítette a hazai közértek nagy részét, aztán eltűnt. A védjegy tulajdonosa a Csemege Match Rt., amely viszont nem használja azt. Ezért egy nem jogerős szabadalmi hivatali határozat szerint jogosan igényelte a védjegyet egy két közértet üzemeltető vállakozó. Ő az egyik boltján már használja is az emblémát, ami azonban jogszerűtlen, mert az eljárás még nem fejeződött be. A procedúra évekig is elhúzódhat, és az első döntés ellenére borítékolhatónak tűnik a multicég győzelme.

Újra az 1952-ben alapított Csemege kiskereskedelmi lánc kosaras lógójával és nevével működő közért tűnt fel Budapesten. (Egyébként a logót az egykori Julius Meinl közértektől "mintázták" anno). A Király utca sétáló részén levő üzlet egy teljesen felújított egység. Tulajdonosának, aki utóbb visszavonta Indexnek adott nyilatkozatát, még egy saját üzlete van Budán, az Orbán téren, ám az még felújítás előtt áll. Információink szerint azt követően már ez bolt is a kosaras logó alatt futna. Azzal kapcsolatban, szerinte jogszerű-e jelenleg a védjegy használata, a vállalkozótól nem kaptunk választ.

A Matché a védjegy

Nem így a Louis Delhaize csoporttól, vagyis a Matchtől. A cég honlapján is olvasható információk szerint az 1952-ben alapított Csemege kiskereskedelmi láncot 1991-ben vette meg a Julius Meinl, majd 1998-ban a Csemege-Julius Meinlt vásárolta meg a francia-belga tulajdonban lévő Louis Delhaize. A vállalat neve ettől kezdve először Csemege Szupermarketek Rt., majd Csemege-Match Kereskedelmi Rt. lett.


Régi-új Csemegekosár a Király utcában

Bár a boltok a 2000-ben bevezetett Match márkanéven futnak, jogutódokként továbbra is őket illeti meg a Csemege védjegy - mondta az Indexnek Kelemen Örkény, a cég jogásza. Kijelentette, nem tud arról, hogy bárki is megkereste volna a vállalatot azzal, használni szeretné a védjegyet. Kelemen Örkény szerint ha valaki a csemegekosaras védjegyet használja, jogosulatlanul csinálja, így megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Csatát nyert a vállalkozó

A jogi lépések voltaképpen folyamatban vannak. A Magyar Szabadalmi Hivataltól először is megtudtuk, valójában két, egymásra nagyban hasonlító csemegekosaras védjegyről folyik a polémia. A csemegekosár oltalmának jogosultja ugyanakkor a két védjegy esetében is a Csemege-Match Kereskedelmi Rt., de ezt mindkét esetben megtámadták. A kezdeményező a Király utcai közért tulajdonosa volt. A támadási alap azonos volt: az oltalom jogosultjának használnia kell a védjegyet, s ha ezt nem teszi meg, öt év után a jogosultsága megtámadható. Ráadásul neki, jelen esetben a Csemege-Match Kereskedelmi Rt.-nek, kell bizonyítania, hogy használta a védjegyet - ismertette a helyzetet az Indexnek Gonda Imre, az MSZH osztályvezetője.


Az eredeti védjegy

Az MSZH szóbeli tárgyaláson már meghozta döntését - de ez még nem jogerős, a határozat szövegezése folyik, s kézhez vétele után 30 napon belül meg is támadható a Főváros Bíróság előtt. A döntés: a két védjegy közül a régebbit elvesztette a Csemege-Match Kereskedelmi Rt., mivel nem használta, az újabb - kialakításában egyébként az elsőhöz nagyon hasonló - védjegy esetében azonban még a bejegyzés óta sem tel el öt év, így elutasították a használat elmaradására hivatkozó kérelmet.

Különbözni kell
A védjegyek esetében a szín is számít, ez az alapvető különbség a két lajstromozott ábra között is. A Király utcai vállalkozó által jelenleg használt ábra pedig más, piros és sárga színekkel operál. Gonda Imre ugyanakkor felhívta a figyelmet: ütközés, jogvita esetén a védjegy egésze, összbenyomása, a fogyasztók általi megkülönböztethetősége számít, s ebben csak részben meghatározóak a színek.


A Csemege Match újabb védjegye

A vállalkozó kezdeményezte a védjegyoltalom saját nevére történő bejegyzését is, ám erre csak az oltalmat támadó eljárás jogerős befejezése után kerülhet sor. Ez a fellebbezések esetén másfél-két évbe is beletelhet. Addig - összegezte kérésünkre a jogi helyzetet Gonda Imre - kizárólag a Csemege-Match Kereskedelmi Rt. jogosult a védjegy használatára, a céget illeti az oltalom.

Lesz-e hálózat?

Az egyelőre a jogvitától függetlenül sem várható, hogy a csemegekosár brand újra igazi hálózati embléma lesz. A Csemege-Match Rt. a nemzetközileg is ismert neveit használja, és ezen nem kíván változtatni. Ezzel ugyan a védjegyet most az első, nem jogerős határozat szerint elvesztették, de ha a döntés nem is változik meg a fellebbezés esetén a bírósági fórumok előtt, az eredetivel szinte megszólalásig egyező, lényegében csak színeiben különböző későbbi védjegyre fennmaradt az oltalom.

Így az első védjegy esetleges levédésének kezdeményezésekor alappal hivatkozhatna a multi arra, hogy a más nevére történő bejegyzés esetén nem teljesülne a megkülönböztethetőség követelménye.

Bor, olívaolaj, lekvárok
A Király utcai közért olyan, mint amilyennek egy közértnek lennie kell: azon túl, hogy új .és tiszta, Magyarországon talán egyedül itt látni olyan spéci műanyag kosarakat, amelyeket ha akarjuk, egy ugyancsak műanyag gurulóvázra is akaszthatunk. Átlagos felvágott- és sajtválaszték, a zöldségespulton lenne mit kipótolni, viszont este nyolckor is friss és kiváló bagettet lehet kapni. Van őstermelőtől származó házitej, a közért méretéhez képest példátlanul jó és nagyon korrekt áron mért borválaszték, sokféle olivaolaj és finom lekvárok.