Az egymillió rokkant országa

Meg kell teremteni az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát rövid és hosszú távon egyaránt – az államreform-bizottság dokumentuma szerint ez az egészségügyi reform legfontosabb célja. Az ellátórendszernek a megújulás után a mainál sokkal inkább szolgáltatáselvűnek és magasabb minőségűnek kell lennie – olvasható a munkaanyagban.

A bizottság szakértői szerint a hálapénzt és a korrupció minden egyéb formáját vissza kell szorítani; némi realitásérzékről árulkodik, hogy nem azt írják: meg kell szüntetni. Az általában alacsonynak tartott egészségügyi fizetésekről kiderül: 2002-2005 között – euróban számolva – 23 százalékkal nőtt az ágazatban dolgozók reálbére hazánkban, míg mindössze 3-4 százalékkal a régi EU-tagállamokban.

Jöjjenek az egyéni számlák

Az egészségügyi reform egyik legsürgetőbb feladata a finanszírozás átalakítása. A szakértők figyelmeztetnek arra: társadalombiztosítási alapú, egybiztosítós modell az EU-nak csak néhány új tagjában van, inkább a több-biztosítós, a területi alapú, önkormányzatokhoz kötött, vagy a vegyes finanszírozású rendszer terjedt el. A hazai biztosítási piac megnyitásának viszont csak akkor van értelme, ha az "OEP-pel minden tekintetben egyenrangú biztosítók jelennek meg".

Az egybiztosítós tb-rendszer hibái, hiányosságai már most is jól láthatók. Nagyrészt ezekkel magyarázható: hazánkban 1,3 millió ember esetében bizonytalan, hogy jogosult-e ellátásra vagy sem. Több mint félmillióan még nem adták le TAJ-kártyájukat a háziorvosuknak, és a lakosság 2 százalékának nem is volt ilyen kártyája egy 2001-es felmérés szerint.

A finanszírozási reformot követően kötelező lenne minden állampolgárnak betegbiztosítással rendelkeznie. Az egészségügy finanszírozását az egyéni számlavezetés megteremtésével és a keresetek felbruttósításával valósítanák meg a szakértők, a bruttósítást a nyugdíjakra is kiterjesztenék. A szakértők szerint az ideális az lenne, ha legfeljebb 8-10 biztosító lenne a piacon, de azok profitérdekeltek lennének, és azok feladata lenne egy idő után a járulékok beszedése is.

Csak fejlesztésre lesz pénz

A dokumentum az OECD számításait idézve azt írja: 2004-ben körülbelül 1700 milliárd forintot költöttünk lakossági és közpénzekből egészségügyre. Ez a bruttó hazai termék (GDP) 8,3 százaléka, amiből 6 százalékra rúg a közkiadások aránya.

A belátható jövőben csak beruházásra és fejlesztésre lesz többletforrás, elsősorban az uniós támogatásoknak köszönhetően. Működésre azonban nem lehet a jelenleginél többet költeni a munkaanyag szerint. Az ország átlagos fejlettségi szintjénél ugyanis arányaiban már most is több pénzt fordítunk az ágazatra, mint Szlovénia kivételével bármelyik új uniós tagállam.

A munkaanyag ezért az egészségügyi célú közkiadások arányát 2010-ig befagyasztaná a tavalyelőtti, 6 százalékos szinten. Az egészségbiztosítási alap kiadásait a szakértők GDP-arányosan 0,9 százalékponttal csökkentenék 2009-ig. A gyógyszerkiadásokat az egészségügyi összkiadáson belül 28-ról 25 százalékra mérsékelnék, a járóbeteg-ellátásokra költött pénzt 0,1-0,2 százalékkal faragnák le. A dokumentum szerint évi 225 milliárd forintnyi gyógyszerpénzt költünk el úgy, hogy az abból vett gyógyszert nem megfelelően rendeli az orvos vagy szedi a páciens.

Egymillió rokkant országa

Az egészségbiztosítási alap hiányával foglalkozó fejezetből kiderül: még így sem a gyógyító-megelőző kiadások vagy a túl kevés bevétel okozza a deficitet. A dokumentum szerint idén a járulékokból 1143 milliárd forintnyi bevétele lesz az alapnak, amivel a rokkantsággal kapcsolatos ellátások nélkül mintegy 1300 milliárd forintnyi kiadás áll szemben.

Ezt a 150 milliárdos deficitet azonban több mint 200 milliárddal megnövelik a rokkantsággal kapcsolatos nyugdíj- és járadékfizetések, amelyek 1500 milliárd fölé tornásszák fel a kiadásokat. Ilyen nyugdíjat és járadékot kap idei januári adatok szerint 1,063 millió ember, vagyis a lakosság több mint tíz százaléka. Bár arról senkinek nincsenek adatai, hogy közülük hányan munkaképtelenek valójában, tavaly az új rokkantak aránya a hátrányosabb helyzetű megyékben (Békés, Csongrád) volt a magasabb.

A vizitdíjnak átmeneti hatása van

Nincs kiforrott álláspont a 25 uniós tagból csak 8 országban be nem vezetett vizitdíjról, viszont felsorakoztatják az eddigi bevezetéssel kapcsolatos tapasztalatokat. Eszerint Németországban 5-10, Szlovákiában 15-20 százalékkal csökkent a járóbeteg-szakrendelésen megjelenők száma.

A németeknél azóta kiderült, hogy ez egyszeri hatás volt – a szlovákoknál még nincsenek az összehasonlítást lehetővé tevő, több évre szóló adatsorok –, tartósan nem csökkent az ambuláns betegek száma. A már meglévő díj emelése is mérsékli a forgalmat. A vizitdíj minden tízszázalékos növelése két százalékkal csökkentette az orvoshoz fordulók számát, viszont nem volt érdemi hatással a lakosság valós egészségi állapotára.

Magyarországon ugyanakkor sajátos képet mutat az orvoshoz járók aránya. Egy felmérés szerint a felnőttek 16 százaléka a kérdést megelőző 12 hónapban egyáltalán nem volt orvosnál, 24 százaléka viszont több mint tízszer; mindkét mutató nagyobb az európai átlagnál. Az utóbbiak körében ráadásul magas a rosszabb jövedelmi helyzetben lévők aránya.

Privatizáció csak 15 százalékban

Az egészségügyi reform vitaanyagának 2010-ig elérhető, mérhető céljai között szerepel az, hogy a ma működő, 155 önálló kórház számát 120-ra csökkentsék. A kórházak felének négy éven belül gazdasági társasággá kellene alakulni, magánkézbe viszont csak 15 százalékukat adnák (ágyszám szerint számolva).

A szakértők szerint a magyar kórházi struktúrának ugyanis az a legnagyobb baja, hogy túl sok kicsi és túl sok nagy kórház van az országban. Az ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma a régi EU-tagokban mért mutatónak a másfélszerese, a több mint 400 ágyas átlagos kórháznagyság a legmagasabb Európában a WHO adatai szerint.