Auguszta
-3 °C
2 °C

Kezdődik a bezenyei kaszinóépítés

2007.06.21. 07:10
Akár féléven belül megkezdődhet a bezenyi kaszinókomplexum építése, mondja az Eurovegas Hungary tulajdonosa. A cég 2010-ben adja át az első egységet, amely kialakítására 700 millió eurót költenek. A koncesszió 20 évre szól, azt egyszer 10 évre meg lehet hosszabbítani.

Még ebben a hónapban aláírják a szerződést, és a hatósági engedélyektől függően fél év múlva megkezdődhet a bezenyei kaszinókomplexum építése. Hans Asamer, az Eurovegas Hungary Zrt. kisebbségi tulajdonosa a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy a befektetőcsoporttal való megegyezés után a kész terveket benyújtják az illetékes hatósághoz. Számításai szerint az engedélyekre megközelítőleg hat hónapot kell várni, s ezt követően kezdődhet a beruházás.

A háromlépcsős projekt során tíz év alatt hárommilliárd euróból építik fel a legfeljebb öt kaszinóból, szállodákból, élményparkból álló együttest. Az első körben ebből 700 millió eurót költenek el az egyik kaszinó, szálloda, rendezvény- és bevásárlóközpont létesítésére. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint legkésőbb 2009-ig kell elkezdenie a beruházását az Eurovegas Hungarynek. A koncessziós szerződés alapján az első egységnek legkésőbb 2010. november 1-jén meg kell kezdenie tevékenységét. A koncesszió húsz évre szól, amelyet a pénzügyminiszter egyszer, legfeljebb tíz évvel meghosszabbíthat.

Kalandos előélet

A Győr-Moson-Sopron megyei kaszinó üzemeltetésére 2006. január 19-én írt ki koncessziós pályázatot a PM, amelynek eredményeként a nyertes Venetian Hungary Limiteddel tavaly augusztus 4-én írta alá a konceszsziós szerződést. Az aláírást követően a szerződés 2006 októberében lépett hatályba. Időközben a Venetian Hungary Ltd. – tulajdonosváltozások miatt – nevet változtatott, így a koncesszióba vevő neve Eurovegas Hungary Zrt.-re módosult. Az Eurovegas Hungaryt 2007. január elején jegyezték be. Az egymilliárd forint jegyzett tőkéjű társaságnak egyetlen részvényese a Kajmán-szigeteken bejegyzett Eurovegas Hungary Ltd., amelyet Venetian Hungary Ltd. néven még 2001-ben alapítottak.

A cég 20 százalékban a sóder, beton és egyéb ásványi nyersanyagok feldolgozásával foglalkozó Asamer Holding tulajdonosa, Hans Asamer, 80 százalékban egy amerikai befektetőcsoport kezében van. A 460 hektáros területet (Bezenyétől 330, Hegyeshalomtól 90 hektár területet vásároltak) – amelyre a komplexumot tervezik – szintén Asamer jegyzi, akinek nem ez lenne az első befektetése a környéken.

Az osztrák befektető a kilencvenes évek elején megvásárolta a Hegyeshalmi Kavicsbánya Vállalatot, amelyen azután túladott. Később ipari parkot terveztek a területen, amelyhez Asamer saját költségen építette meg a 15-ös út le- és felhajtóját, de a park ötlete – a vámmentes területtel – az uniós csatlakozás miatt szintén elúszott.

Szkeptikus helyiek

Az Eurovegasnál idén februárban még azt közölték az Index kérdésére, hogy az idei tervpályázatot követően várhatóan jövőre kezdődik el a beruházás. Akkor úgy tervezték, hogy az osztrák-szlovák-magyar hármas határnál lévő, 1650 lakosú kistelepülésen megvalósuló létesítmény első fázisában egy-egy szállodát, kaszinót, fürdőt, konferenciaközpontot, éttermet alakítanak ki 550 millió dolláros (110 milliárd forintos) beruházással.

A cég illetékese akkor úgy fogalmazott, hogy az építkezés az Eurovegas tulajdonában lévő 240 hektáron 2008 áprilisában kezdődhet, és várhatóan 2010 második felére fejeződik be. A településen már szkeptikusk a nagyszabású tervekkel szemben, miután 2003 óta számos befektető ígért szórakoztatóközpontot, metrót, mozgójárdát, golfályát, 140 méter magas toronyházat, ám eddig egy kapavágás sem történt a területen.