További Magyar cikkek
Péntek délutánra erősödött a forint
A kereskedők szerint a nap nyugodtabb volt, mint az utóbbi napok bármelyike. Mint ismeretes, egész héten, de különösen csütörtökön, a kamatemelésről szóló döntés után, a piacot kapkodó, ideges kereskedés jellemezte.
Az euró árfolyama délelőtt még csak 263-265,50 forint közötti sávban mozgott, ami nem jelentett volna komoly erősödést az előző naphoz képest. Délután viszont megkezdődött a forintárfolyam emelkedése, délután már csak 261,45 forintba került az euró.
A forint egész nap nem csúszott hat százalék alá, amit a távirati iroda tájékoztatása szerint a piacon a német befektetők államkötvény vásárlásával magyaráznak. A magyar valuta legrosszabb pozícióját délelőtt 6,33 százalékon, a legjobbat 7,49 százalékon érte el.
A dollár a nemzetközi piacokon gyengült az euróval szemben, s a magyarországi piacon ezt követte az amerikai valuta gyengülő jegyzése. Délután 224,25/50 forinton kereskedtek az amerikai valutával, több mint két forinttal olcsóbban a csütörtök délutáni 226,70/227,20 forintos árfolyammal.
A jegybank stabilizációra számít
Auth Henrik, a jegybank alelnöke a Napkelte péntek reggeli műsorában meglehetősen derűlátó volt. A forint/euró árfolyamával kapcsolatban ugyanis megjegyzete, hogy az 260-263 forint között stabilizálódhat az elkövetkező napokban. Annyit ehhez hozzátett: ennél gyengébb euróra nem számít - tájékoztatott a Napi Online.
A piac újabb kamatváltozást vár
A hosszabb lejáratok közül az egy hónapos kamat 9,50 százalékon stabilizálódott az előző napi 9,50-10,25 százalék közötti ingadozás után - közölte a nemzeti hírügynökség. Az ennél hosszabb lejáratokon pedig a 8,50 százalék körül kialakult kamatszint jelzi, hogy a piacon rövid életűnek tartják a csütörtökön 9,50 százalékra emelt jegybanki alapkamatot. A hosszú kamatok mintegy 50-100 bázisponttal csökkentek egy nap alatt a bankközi pénzpiacon.
A kereskedők az MTI szerint arra számítanak, hogy a jövő hét elején az euró/forint árfolyam a mostani 263-265 forintos sávban marad, s ez aligha enged teret egy gyors kamatcsökkentésnek. Mások viszont technikai okokkal indokolva azt sem tartják kizártnak, hogy már a Monetáris Tanács hétfői ülésén csökkentik a kamatot. Továbbra is vannak olyan elemzők, akik szerint az év elején az erős forinton sokat vesztő spekulánsok még nem hagyták el a magyar piacot, és most a gyenge forintra játszanak, hogy "visszanyerjék" akkor elvesztett pénzüket.