Kommandóztunk a Váci utcában

2007.07.05. 21:55
Az öntudatos vásárló néha olyan hülye, hogy megvédi a tolvaj boltost a fogyasztóvédőtől. Néha viszont a fogyasztóvédőt kell megvédeni a boltostól, volt már olyan eset, hogy a felügyelet egy munkatársára rágyújtották a bezárt üzletet. A központi régió fogyasztóvédőinek csütörtöki razziáján ilyen atrocitásokban nem volt részünk, de 650 forintot fizettünk egy ásványvízért, meg kellett innunk egy vodkát, és megtudtuk, hogy nagyobb eséllyel húznak le egy piacon, mint egy belvárosi szórakozóhelyen.

Ebben az udvarban még akasztások is voltak egykor – lényegében ezzel a mondattal kezdődik könnyű csütörtök délelőtti sétánk a megyeházáról Budapest belvárosába, a turisták által kedvelt Váci utcára és Vörösmarty térre. A központi régió két fogyasztóvédelmi felügyelőjével, Kameniczky Péterrel és Vermes Márkkal indultunk kommandózni, hogy nyomára akadjunk a fogyasztókat csúnyán lehúzó vendéglátósoknak.

Meleg helyzet

Akik néha nagyon keményen bánnak a fogyasztóvédelmisekkel, bár a nap horrorja a verbális akasztás marad. Péterék ugyan még nem kerültek meleg helyzetbe, egy vidéki, Békés megyei kollégájuk igen, méghozzá szó szerint. Az egyik vizsgálat során ugyanis annyira bedühödött az ellenőrzött boltos, hogy kirohant az üzletből, azt bezárta, és a benn maradt felügyelőre rágyújtotta a helyiséget.

A komoly, akár tettlegességig fajuló konfliktusok azonban nagyon ritkák, mesélik alkalmi kísérőink (vagyis akiknek mi vagyunk a kísérői). "Az üzletvezetők nagyon odafigyelnek arra, hogy normálisan fogadjanak minket, ha mi is normálisan viselkedünk" – mondja Márk. Felidézi, hogy az egyik pályaudvar közelében lévő diszkóban maga a tulajdonos fogadta őket, "látszott rajta, milyen stílusú pasi, egy kétajtós szekrény hozta mögötte a táskáját, de velünk teljesen normális volt".


Klikk a képre!

Pedig az esti, éjszakai razziákon egyébként komoly fogásokat lehetne produkálni, feltéve, hogy jó társaságba keveredik az ember. Ami itt konkrétan rossz társaságot jelent. A vendéglátóhelyeken a leggyakoribb szabálytalanság a túlszámlázás. De erre csak nagyobb, ideális esetben részeg társaságban van esély, akkor nincs, ha két ember leül, és iszik egy-egy kávét vagy ásványvizet.

Rossz helyre megyünk, mert jó a hely

Tíz helyen volt szabálytalanság
A Közép-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség csütörtökön 12 vendéglátóipari egységet ellenőrzött, melyek közül 10-ben állapított meg szabálytalanságot, és összesen 2,28 millió forint bírságot vetett ki, közölte Bobál Pál regionális igazgató a razziát követően. Összességében minőségvédelmi bírságot 10 alkalommal vetettek ki 780 ezer forint értékben, fogyasztóvédelmi bírságot 11 esetben és 1,5 millió forint értékben állapítottak meg.
A legjellemzőbb szabálytalanságok a lejárt szavatossági idejű alapanyagok tárolása, illetve ilyen fagylalt forgalmazása, ételek szabálytalan lefagyasztása, jelöletlen ételek lefagyasztása, valamint elégtelen hűtő hőfok voltak. Egy alkalommal tapasztalták, hogy árdrágítással megkárosították a vásárlót.

Szóval részegek nagyobb csoportjával kellene ellenőrizni, de erre kevés lehetőség van. Maradunk mi ketten – bár a nagyobb siker érdekében én napközben bekortyintok egy vodkát – Attilával, józanok, nem túl nagy társaság, ráadásul Attila fényképezője is több gyanút kelthet. Így hiába a próbavásárlás, kávéval, üdítővel és 650 forintos ásványvízzel – ennél drágábban eddig csak Prágában ittunk a finom italból –, semmi szabálytalanságot nem találunk a Váci utcai Anna Caféban.

Ez nem is annyira meglepő, mint első látásra gondolnánk, mondják a sokat tapasztalt felügyelők. A belvárosban egyre inkább odafigyelnek arra, hogy lehetőleg minden szabályos legyen, hiszen ilyenkor, turisztikai főszezonban például mindennap van valahol fogyasztóvédelmi ellenőrzés, de vizsgálódik az APEH, az ÁNTSZ és a munkaügyi felügyelők is. Valamelyik külső kerületben sokkal nagyobb valószínűséggel találnák valamilyen szabálysértést, mondja Péter, míg Márk arról beszél, hogy például a piacok számítanak fogyasztóvédelmi szempontból kritikus helynek.

Papírsúly, pedálos mérleg

És már jönnek is a történetek arról, hogyan lehet becsapni a vevőt néhány apró trükkel. A kedvenc a pedálos mérleg, ezt egy budai piacon találták. Igazi mestermunkával manipulálták, amikor nem volt rajta semmi, tényleg nullát mutatott, szabályosak volt a súlyok is, de amikor rákerült az áru, akkor egy kis pedállal lehetett manipulálni a pult alatt, hogy mennyit mutasson – adnak tippet a felügyelők az illegális megoldást kedvelő, ügyes kezű piacozóknak.

A súlyt nem véletlenül említették, a piacosok ugyanis előszeretettel manipulálják ezeket. A leggyakrabban fúrt súlyokat használnak, amikor alulról kivájnak egy darabot a súlyból, és az öt kilóból máris csak négy és fél lesz. "Egy időben annyi összegyűlt az ilyenekből, hogy levélnehezékként használtuk benn, az irodákban" – mesélik. A másik kedvenc a papírból készült súly, "egy próbavásárlásnál előttem állt egy vevő, akit ilyennel próbáltak átverni, és amikor az elvileg egy kilós súlyt lefújta a huzat a mérlegről, ő azt szemrebbenés nélkül visszaadta" – meséli Márk.

Csakazértis hülyék vagyunk

A kedves vevőkkel egyébként is legalább annyiszor gyűlik meg a bajuk, mint a boltosokkal, felszolgálókkal, mesélik. "A vevőt ugyanis zavarja, hogy nem halad a sor, amikor próbavásárlást tartunk, és jegyzőkönyvet veszünk fel, vagy az, hogy a kedvenc sarki boltosát piszkálja a hatóság. Volt már olyan eset, hogy egy szórakozóhelyen a kormány embereinek néztek minket, és egy radikális vendégtől végig kellett hallgatnunk az összes kormányellenes lózungot"– mondja Péter.

Néha azonban egyszerűen csak az a baj, hogy a munkájukat végzik, és például fogyasztóvédelmi okokból kivonnak egy terméket a boltból, amit valaki épp kinézett magának. Konkrét példa is van erre: tavaly karácsony előtt az egyik boltban egy olyan távol-keleti gyártmányú karácsonyfára való izzófüzért találtak, amit biztonsági okokból már régen ki kellett vonni a forgalomból.

"A munkatársuk el is kezdte begyűjteni az izzósorokat, ám az egyik vevő magából kikelve nekitámadt, hogy márpedig ő éppen abból akart kettőt is venni. Hiába magyarázta neki, hogy az hibás, zárlat-, és így gyulladásveszélyes, a vevő addig nem tágított, amíg meg nem vehette". Aki ilyen hülye, annak égjen is le a háza, reagálunk Attilával, és bár Péterék ilyet hivatalból feltehetően nem mondhatnának, a szemükön úgy látom, hogy egyetértenek velünk.

Májbeteg konzumlányok

Mindezt van időnk megbeszélni az Anna Café teraszán, a felszolgálás ugyanis nem idézi a szomszédos – az Annával közös működési engedéllyel rendelkező – gyorsétterem sebességét. Ez azonban nem fogyasztóvédelmi kategória, ahogyan az árképzés sem, hiszen minden vendéglátóipari termék szabadáras, mondják a felügyelők.


Klikk a képre!

Fel is idézik a néhány évvel ezelőtti milliós számlás vásárlást, "ott sem történt más, mint az, hogy volt a helyen egy kilenctagú cigánybanda és az itallapon egy 60 ezer forintos tokaji aszúesszencia. Persze, hogy amikor a skandináv vendég azt mondta, hogy italt a zenészeknek, mindenki nevére egy-egy ilyen flaskát számoltak el – még ha persze nem is olyat ittak –, és az máris 540 ezer forintot jelentett" – meséli Péter, aki nem véletlenül emlékszik ilyen jól: ezzel az üggyel éppen ő foglalkozott akkor.

A félreitatás a konzumnőknél is gyakori, de ahogyan a zenészeknél, úgy a lányoknál sem nagyon bizonyítható, mondják. Bár szerintük elgondolkodtató, hogy ha a lányok tényleg annyit töményt meginnának, amennyi a nevük mellett szerepel, akkor tele lenne a város alkoholista, májbeteg konzumnőkkel. De igazából inkább "annak az ötvenes, köpcösödő, visszeres lábú turistának kellene elgondolkodnia, akit leszólítanak esténként a lányok a Váci utcában, hogy vajon mit is találnak benne vonzónak" – figyelmeztetnek arra alkalmai társaink, hogy nemcsak mi, magyarok vagyunk hülyék.

Szeretik őket a rendőrök

A szabálysértéseket azonban nem is olyan könnyű fellelni, mint gondolnánk. Már induláskor tisztázzuk, hogy próbavásárlás lesz, és nem az igazolványok előrántásával kommandósként csapunk le az éttermekre, így elmarad az általunk vizionált kosz, egérpiszok és egyéb gyomorforgató szabálytalanságok feltárása. Pedig egyébként megtehetnénk, a fogyasztóvédelmis igazolvánnyal ugyanis egy üzlethelyiség vagy egy étterem bármelyik helyiségébe bejuthat az ember, "ezért is szeretnek a rendőrök velünk razziázni, nekik ugyanis házkutatási engedély kellene ehhez".

A fogyasztóvédőknek egyébként sem az az elsődleges feladatuk, hogy élelmiszerhigiéniai vizsgálatokat végezzenek. Inkább az üzlethelyiségek működésének szabályosságát vizsgálják, bár ebbe beletartozik a lefagyasztás vagy a tárolás szakszerűségének vizsgálata, fagylaltot árusító üzletek esetén a fagylaltkönyv alapos áttanulmányozása is.

A szabálysértésre szinte felsorolhatatlanul sok lehetőség van, a kereskedelmet és vendéglátást legalább egy tucatnyi törvény és rendelet szabályozza. Kísérőink pontos számot nem is tudnak mondani, a vizsgálati munkalapjukon 19 pont szerepel, emellett a fagylaltos és jégkrémes helyen még további 18 szempontot kell figyelembe venniük.

Habmentesített sör és egy mintakonyha

A vendéglátósok sok helyen nem is készakarva szabálytalankodnak, egyszerűen nem ismerik az összes jogi előírást, mert üzletek nyitásakor sem, működtetés közben sem kapnak tájékoztatást arról, hogy milyen előírásoknak kell megfelelniük. "Kellene egy normális érdekvédelmi szervezet a vendéglátósoknak" – tesz tanúbizonyságot Márk mérhetetlen empátiájáról.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Persze a fogyasztó tényleges megkárosítása általában tudatos, így például nem magyarázható, ha a korsó sör csak 4 deci – feltéve, hogy eleve nem ilyen mennyiséggel tüntetik fel az árlapon –, vagy több benne a víz, mint a sör. Utóbbit nem tudják ellenőrizni a helyszínen, előbbit viszont igen. "Van nálunk hitelesített mérték, és egy kis folyadék is, ami azonnal habmentesíti a sört, így a helyszínen kiderül, hogy mennyi az annyi" – mondja Péter.

Bár azt ritkán próbálják meg a rajtacsípett boltosok, hogy korrumpálják őket, egy-egy ilyen sörátöntéses, habtalanításos esetben megpróbálkoznak azzal, hogy inkább igyák meg, mint hogy tönkretegyék. Mert ha már rákerült a sörre a habtalanító folyadék, akkor az ihatatlan, "bár a laborosok szerint legfeljebb hasmenése lenne annak, aki meginná".

Persze ehhez elég lenne az is, ha a sör simán romlott, de ilyet sem az Annában, sem később a Kárpátia étteremben nem találunk. Igaz, itt gyorsan lebukunk, Pétert felismerik, így a próbavásárlásnak lőttek, de a konyhát megnézhetjük. Szép, tisztán tartott, bármelyik ételt kedvünk lenne megkóstolni, de erőt veszünk magunkon.

Majd eszünk valamit az újpesti piacon, próbálunk vigasztalódni, de eszünkbe jut, mit mondtak a piacokról. Akkor majd egy kínai, mondom, de Péterék "nem ajánlom" tekintettel néznek ránk. De legalább azzal vigasztalnak, hogy a kínai éttermekben minden pletyka ellenére még nem akadtak a hatóságok levágott házi kedvenc, például kutya vagy macska húsára.

Ha másért nem, már ezért a megnyugtató hírért érdemes volt razziázni egyet.