Mégsem szent és sérthetetlen a hiánycél?
További Magyar cikkek
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn az Estének adott interjúban úgy fogalmazott: a korábban gondoltnál még rosszabbak lesznek a külső feltételek, ezért aztán elképzelhető, hogy Magyarországnak módosítania kell a 2009-es, a GDP 2,6 százalékának megfelelő hiánycélját. Az IMF nem dogmatikusan áll hozzá ehhez a kérdéshez - fűzte hozzá.
Erre ráerősítve Veres János pénzügyminiszter kitért arra, hogy a világgazdaság rosszabbul teljesíthet az eddig reméltnél, az ebből fakadó magyarországi költségvetési egyenlegromlás egy részét vélhetően érvényesíteni tudjuk az IMF-fel történő tárgyalásokon.
Ma Gyurcsány Ferenc kormányfő a Nap-kelte műsorában többek között szólt arról, hogy idehaza az idei gazdasági visszaesés a büdzsé alapját képező 0,9 százalékkal szemben inkább 2-3 százalékosnak néz ki, elmozdulni nem lehet az egyensúlyi pályáról, meg kell őrizni az egyensúly közeli állapotot. Kérdés persze, hogy ez utóbbi alatt mit értett a miniszterelnök, hiszen az jelentheti azt, hogy nem mozdulhat a hivatalos deficitterv, de takarhatja csupán azt is, hogy a 2008-as, 3,3 százalék körül alakult hiánynál kisebb legyen az idei deficit.
A kormányszóvivő ma arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Gyurcsány felkérte Verest, hogy két héten belül készítsen új prognózist az idei évre, figyelembe véve az elmúlt egy hónap a gazdaságot érintő fejleményeit. Figyelni kell egyebek mellett arra, hogy a 2009-re tervezett infláció várhatóan kisebb lesz a feltételezettnél, a gazdaság visszaesése pedig nagyobb arányú lesz. Budai Bernadett azt mondta az MTI tudósítása szerint: idén a tervezetthez képest csökkenhetnek a költségvetési bevételek, és beavatkozás nélkül növekedhetne a költségvetési hiány. De, hogy szükség van-e, és ha igen, akkor milyen lépésekre, arról csak a prognózis elkészülte után lehet dönteni - emelte ki.
Mint megírtuk, információink szerint a bevételek hozzávetőleg 200 milliárd forinttal maradhatnak el a költségvetési törvényben foglaltaktól, ezért aztán veszélybe kerülhet a hiányterv. Bár a hiánycél teljesítése fontos lenne a konvergenciaprogramban és az IMF felé tett vállalásunk teljesítése, no meg a pénzpiaci befektetők nyugtatása szempontjából, úgy tűnik, a kérdés még nincs eldöntve, még képlékeny, hogy mit és mekkorát lép a kabinet.
Jelzi ezt az is, hogy az azonnali lépéseket firtató kérdésre a miniszterelnök azt válaszolta: találkozik a kormánytagokkal és az MSZP elnökségével. Először azt kell eldönteni, hogy az egyensúlyi pálya megőrzésével milyen impulzusokat lehet adni a gazdaságnak. Erre nem áll rendelkezésre több hónap, de egy-két hetet el kell ezzel a munkával tölteni, és az emberekkel meg kell érteni, hogy a korábbi feltételezéseknél rosszabbak a világgazdasági, és hogy milyen helyzetben van Magyarország.