Májustól jön a gumi a Hankooktól

Március elvégzik a gépek tesztjeit, és májustól indul a termelés a Hankook dunaújvárosi gyárában. Az üzemben, amelyet 535 millió euróért (135 milliárd forintért) építettek, 2010-ben már évi 10 millió abroncs készül majd.

A koreai Hankook gumiabroncsgyár 535 millió euró beruházással épülő dunaújvárosi gyárában márciusban elvégzik a gépek, termelőberendezések tesztpróbáját, s várhatóan május második felében megkezdődik a termelés – közölte a cég HR-igazgatója. Bányai Tibor tájékoztatása szerint a 110 ezer négyzetméter alapterületen felépült üzemben az idén kétmillió, 2010-ben, a kapacitás teljes kihasználásakor pedig évi 10 millió darab gumiabroncsot készítenek személyautók és kisteherautók számára.

Az első ötbe vágynak

A Hankook, amelynek ez az első európai üzeme, a világ vezető autógyártói számára gyárt abroncsokat. A japán és koreai autógyárak mellett szállít egyebek között a Fordnak, a Volvonak, a Renaultnak, a Volkswagennek és az Audinak is. A cég jelenleg a világ nyolcadik gumiabroncsgyártójaként pozícionálja magát, de célja, hogy kihasználva a dunaújvárosi gyár kapacitását is, az öt legnagyobb autógumi gyártó közé kerüljön.

A jelenleg legkorszerűbb gumiabroncs-gyártó gépekkel felszerelt üzem már az idén 1100 munkahelyet teremt Dunaújvárosban, 2010-re pedig ezerötszázra bővül a foglalkoztatottak létszáma. A dolgozók első háromszáz főnyi csoportját - technikusokat, mérnököket - tavaly már kiképezték Koreában. Jelenleg 140 termelésirányító és operátor tanulja az abroncsgyártást az ottani üzemben.

A gyár munkaerő-szükségletét elsősorban Dunaújvárosból és környékéről igyekszik kielégíteni, de foglalkoztatnak az ország különböző részeiről érkezett szakembereket is. Jelenleg már a júniusra tervezett létszám mintegy fele, félezer dolgozó állományban van.

Mivel korábban a környezetvédők aggályaikat fejezték ki a gyár Dunaújvárosba települése miatt, a Hankook megállapodást kötött a Levegő Munkacsoporttal. Ebben vállalta, hogy már a termelés indításakor sem használja azokat a rákkeltő anyagokat, amelyeket csak 2010-től tilt be az Európai Unió. Vállalta azt is, hogy termékeinek 25-30 százalékát nem közúton, hanem vasúton és vízen szállítja majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32