Ápolónők és szövőnők verik Gaskót

Február elsején kezdett sztrájkba a MÁV Cargo eladásából származó pénzek egy részéért és a kiszervezett dolgozóknak járó egységes 10 százalékos kiegészítő béremelésért a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. (A VDSZSZ később felvette a követelései közé a bérek további 1,1 százalékos emelését és a korábban bezárni tervezett 38 vasúti mellékvonal megtartását is.) A korábban a társadalombiztosítás átalakítása elleni küzdelem egyik élharcosának számító Gaskó István vezette VDSZSZ jogilag azóta is sztrájkol, gyakorlatilag azonban nem: a gördülősztrájk részeként legutóbb július 14-én volt munkabeszüntetés.

Korántsem a leghosszabb

Éppen ezért hiába hirdették meg nyolc hónappal ezelőtt, és tartják azóta is életben taktikai okokból, hiba lenne csak emiatt a VDSZSZ-ét nevezni a leghosszabb magyar sztrájknak, mondja Berki Erzsébet, a munkaügyi tárca főosztályvezető-helyettese, akinek 2000-ben jelent meg könyve Sztrájk! címmel az 1989 és 1999 között Magyarországon szervezett sztrájkokról és más direkt akciókról.

Nemzetközi összevetésben pedig pláne sehol nincsenek a vasutasok: amikor Margaret Thatcher 1983-as újraválasztása után a veszteséges bányák bezárásába kezdett, Nagy-Britanniában egy évig tartó bányászsztrájk kezdődött, míg egy honlap arról ír, hogy 1991-ben két olyan munkaügyi vita is kezdődött, amely 13 évig elhúzódott.

Visszatérve a mi vasutasainkra: a szakértő szerint a szó valódi értelmében Gaskó Istvánék valójában csupán néhány napig sztrájkoltak. Akkor, amikor valóban beszüntették a munkát. Ez történt február első napjaiban, majd áprilisban – kapcsolódva egy BKV-sztrájkhoz –, végül legutóbb júliusban.

Kitartó textilesek

Ez elég rövidnek mondható ahhoz képest, hogy tizenöt évvel ezelőtt folyamatosan 21 napig tartott a leghosszabb magyarországi sztrájk. A munkabeszüntetést a Cantoni Kőbányai Textil Kft. zalaegerszegi telephelyének a dolgozói kezdték még október 18-án, majd folytatták két nappal később a budapestiek. Utóbbiak műszakonként két-két, összesen tehát hatórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a régóta esedékes kollektív szerződésért, valamint harmincszázalékos béremelésért.

Ez a munkabeszüntetés nem érte el a célját, részben azért nem, mert a tulajdonosok egymással és a cég menedzsmentjével is vitatkoztak azon, hogy kinek milyen munkaadói kötelezettségei vannak. Az ügy előzménye az volt, hogy a 857 milliós alaptőkéjű cégben 50 százalékos részesedése volt az olasz Cantoninak, míg 48,5 százaléka a Kőbányai Textilművek (Köbtex) állami vállalatnak, amely ekkor már három hónapja államigazgatási felügyelet alatt állt. A menedzsment tőkeemelést ígért a dolgozóknak, továbbá azt, hogy annak megtörténte, november 15-e után tárgyalnak a követelésekről.

Ebből azonban nem lett semmi, így a dolgozók november 29-én sztrájkba kezdtek, és a munkabeszüntetés ekkortól annak december 19-i felfüggesztéséig folyamatosan, a 97 dolgozó százszázalékos részvételével tartott. A bértárgyalás január elején kezdődött újra, közben folyt tovább az olasz és a magyar tulajdonos vitája is, előbbi ugyanis az alaptőke 400 milliós leértékelésére, majd felemelésére készült, ami a magyar tulajdoni hányad számottevő csökkenését jelentette volna (a társaságból végül 1995-ben szállt ki a Köbtex, a társaság ma is Cantoni-érdekeltség, bár formálisan a Cantoni ITC SpA-tól tavaly átkerült a vele azonos milánói címen bejegyzett Duca Visconti di Modrone birtokába).

A kőbányai textilesek mögött a vasutasok állnak a második helyen a 2000-ben tartott kéthetes – szintén Gaskó Istvánék által szervezett – munkabeszüntetéssel. Emellett ugyancsak elhúzódó volt a Szegedi Közlekedési Vállalat járművezetőinek és az Aeroplex dolgozóinak a sztrájkja, mindkettő 1993-ban, (előbbi az év elején, februárban, utóbbi augusztus végén, szeptember elején volt, és mindkettő egy hétig tartott).

A kéményseprők gyorsan elintézték

A másik végletet azok a nyíregyházi kéményseprők produkálták, akik 1991 januárjában 33 percig sztrájkoltak. Bérvita miatt nem vették fel a munkát reggel hétkor, a vállalat ugyanis az év elejétől megszüntette az órabéres alapfizetést, és a beszedett díj 22, illetve pluszmunkák esetén 15 százalékát akarta bérként kifizetni. A dolgozók ennél 5 és 6 százalékkal többet követeltek, és egy hétfő reggel nem vették fel a munkát.

Az igazgató bő félóra elteltével közölte, hogy visszatérnek az órabéres fizetésekre, ekkor a kéményseprők munkába álltak, sőt azt is vállalták, hogy a kiesett munkaidőt egy szabad szombaton ledolgozzák. A kilencvenes években egyébként is gyakori volt a munkaadók és a munkavállalók közötti barátságos viszony a munkabeszüntetés idején is: a már említett kötet 21 olyan munkabeszüntetésről tud, amikor a dolgozók a sztrájk idejére is megkapták a teljes bért.

Visszatérve a hosszúsági rekordra: akkor sem a vasutasok a legkitartóbb sztrájkolók, ha nem a tényleges munkabeszüntetést nézzük, hanem azt, hogy melyik a leghosszabb ideig tartó munkaügyi vita. Ebben az esetben a VDSZSZ nyolc hónapja eltörpül amellett, hogy a Cser Ágnes vezette Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) már 2004 óta küzd egyebek mellett az egészségügyi intézmények költségvetésének megkurtítása ellen, az egészségügyi közszolgáltatást ellátók jogállásának rendezése és az ágazat finanszírozásának javítása érdekében.

Négy évvel ezelőtt több sztrájkot is tartottak, de nem jártak sikerrel. Így a munkaügyi vita lényegében nem ért véget – hiszen a követelések nem teljesültek, és a szakszervezet nem fújta le a tiltakozást –, ennek jeleként a mai napig láthatók performanszok a szervezet Nádor utcai székházánál. Egyébiránt a vita nem mondható hevesnek, nagyrészt időnkénti levélváltásokban, néhány eredménytelen tárgyalásban merül ki.

A mostani vasutassztrájk jogi értelemben azért tarthat már nyolc hónapja, mert a határozatlan időre meghirdetett gördülősztrájk nagyon kényelmes eszköz a munkaügyi vitában a munkavállalói vélemény nyomatékosítására. Időpontja, sőt helyszíne is bizonytalan a munkáltató számára, mindkettő munkabeszüntetésenként változhat. A szakszervezetnek csak az a kötelessége – ezt minden sztrájkra előírja a törvény –, hogy a követelésekről és az elégséges szolgáltatásról megtartsák a tárgyalásokat.

Minél hosszabb, annál kilátástalanabb

Egyébként megfigyelhető, hogy minél hosszabb ideig húzódik el egy sztrájk, annál kevésbé valószínű, hogy eredményre vezet. Berki Erzsébet szerint ezt támasztják alá az 1988-tól – a mecseki bányászok munkabeszüntetésétől – íródó modern hazai sztrájktörténet tapasztalatai. Másrészt az is megfigyelhető, hogy minél sokrétűbb, minél több követelést fogalmaz meg egy sztrájk, annál nehezebb elérni a célokat, és jóval nagyobb erre az esély akkor, ha a munkabeszüntetés nem ágazati vagy országos, hanem egyetlen munkáltatóra terjed ki.

Az utóbbi években egyébként „rémisztően romlott” a sztrájkok eredményessége. Ez alighanem összefüggésben van azzal, hogy a kilencvenes évek második felében tendenciaként a sztrájkok időbeli elhúzódása figyelhető meg, amint arra egy tanulmány felhívja a figyelmet.

A sikernek ugyanis vannak a sztrájk időtartamával összefüggő lélektani motívumai is. A tárgyaláson kialakulhatnak olyan szituációk, amikor a sztrájk által egyik vagy másik félnek okozott kár – a munkaadónak a termelés kieséséből, a dolgozóknak a sztrájkalapból kapott pénz és a munkabér közötti különbségből – már meghaladja azt az összeget, amennyibe a sztrájk követeléseinek kielégítése került volna (vagy, a másik oldalról nézve, amennyiért egyáltalán megérte sztrájkolni). Másfelől ha a tárgyalók viszonya kellően elmérgesedik, akkor már csak dacból sem hajlandók engedni, és ha egyikük mégis így tenne, azt a másik fél az ellenlábasa teljes megfutamodásaként kommunikálná.

Káros politikai színezet

Ez különösen kényes egy olyan helyzetben, mint a vasutassztrájk, amikor egy állami cég a munkaadó, és a munkabeszüntetésnek egyes politikusok korábban politikai színezetet adtak. „Jó lenne, ha távol maradna a politika a munkaügyi vitáktól” – mondja ugyan ennek kapcsán, de általános érvénnyel Berki Erzsébet. A szakértő szerint nagyon nagy szükség lenne a sztrájktörvény pontosítására, alapos átdolgozására, de mivel az a kétharmados jogszabályok közé tartozik, erre kevés esélyt lát.

Holott, mint azt korábban lapunknak már elmondta, a magyar sztrájkjognak súlyos hiányosságai vannak. Ilyennek említette azt, hogy egyebek mellett nincs előírás arra, mit jelentene az elégséges vagy minimális szolgáltatás sztrájk idején. A jog arról sem rendelkezik, hogy mikor van egy sztrájknak vége.