Egy bolond százat csinál

Hétfőn Veres János pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, nincs szükség a betétbiztosítás felső korlátjának megemelésére, és nem is fontolgatják azt. Kedden az EU pénzügyminiszterei a felső korlátok emeléséről döntöttek, mely EU-szerte is kötelező lesz. Szerdán a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitási jelentése kiállt amellett, hogy bár globális pénzügyi válság van, a magyar bankrendszer stabil, és csak a válság "oldalszele" érinti - sőt, az európai bankrendszerrel szembeni bizalmi válság eltúlzott. A nemzetközi piaci pánik nyomán szerda délután az MNB, a Pénzügyminisztérium, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Bankszövetség együttesen állt ki a hazai bankrendszer mellett. A gyanakvó természetű olvasó joggal kérdezi: ha valóban biztonságban vagyunk, miért a közös nyilatkozat?

A "kincstári optimizmus" azon alapul, hogy a hazai bankok nincsenek kitéve a rossz amerikai eszközöknek, kellően fel vannak tőkésítve, továbbá likviditási szempontból kedvező, hogy forrásaik közt magasabb a lakossági betétek aránya. Ezért Magyarország leginkább a kockázati prémium emelkedését, a romló külső finanszírozási kondíciókat fogja megérezni, de bankválságtól nem kell tartani.

Bár a fenti érvek mind igazak, önmagukban nem feltétlenül védenek meg a bajtól. Az elmúlt évtizedekben gyakran fordult elő, hogy "ártatlan" országok szenvedtek máshol kitört krízis nyomán. Az 1994-es mexikói "tequila-válság" nem csak Latin-Amerikát rázta meg. A mi Bokros-csomagunk egyik kiváltó oka éppen az volt, hogy a piac több hasonlóságot vélt észrevenni a válságba jutott Mexikó és Magyarország makro-mutatói között. Az 1997-es ázsiai válság Thaiföldről indult el, de súlyos pusztítást okozott az egész Távol-Keleten, sőt a világ más tájain is. A következő dominó Oroszország volt 1998-ban, majd a brazil valuta dőlt be 1999 elején. Az eseménylánc hatása Magyarországon is érzékelhető volt, annak ellenére, hogy makrogazdasági helyzetünk ekkoriban folyamatosan javult. Bár a 2007-ben kezdődő krízis eddig meglepően kíméletes volt a feltörekvő országokhoz, hagyományosan náluk a legnagyobb a pénzügyi válságok kockázata.

Magyarország pedig ma a sebezhetőnek tartott fejlődő országok közé tartozik. A lassú növekedés, a viszonylag magas infláció, a kisebbségi kormányzás és a költségvetési politika múltbeli hitelvesztése miatt kockázati megítélésünk továbbra is rosszabb a többi visegrádi országénál. Ráadásul valuta-, bank- és adósságválságok egymást is gerjesztik. Például egy forintválság a devizahitelek bedőlésén és a külföldi források megdrágulásán keresztül árt a bankoknak - mindezt pedig előidézheti például a gazdaságpolitikába vetett bizalom megrendülése. Így a bankrendszer stabilitása mellett a makrogazdasági stabilitás is létfontosságú.

Vírushordozó csatornák

Hogyan terjednek tovább országok közt a pénzügyi válságok? E csatornák mennyire relevánsak Magyarország esetében? Az egyik fajta pénzügyi ragály a gazdaság helyzetéből (fundamentumaiból) fakad: egy jelentős globális sokk (pl. olajár-emelkedés, nemzetközi kamatszint vagy árfolyamok hirtelen változása) hatására a különböző országok eszközárai közötti korreláció erősödhet, ahogy a befektetők e sokkokra mindenütt hasonlóan reagálnak. Az elmúlt másfél év másról sem szólt, mint ilyen sokkok sorozatáról, így látszólag távoli események hatása nap mint nap jól érzékelhető idehaza.

Fertőznek a kereskedelmi kapcsolatok is: a bajba került országok importigénye csökken, így a hazai export csökken. Ez emeli a folyó fizetési mérleg hiányát, ami viszont rontja az ország kockázati megítélését, és az árfolyam gyengülését vetíti előre. Számunkra Nyugat-Európa gazdasági visszaesése és a német autóiparban bejelentett kapacitás-visszafogás meghatározó jelentőségű.

A pénzügyi csatorna a hazai gazdaságot (és államadósságot) finanszírozó külföldi források elapadását jelenti a finanszírozó országok nehézségei miatt. A befagyott európai bankközi piac az izlandi bankrendszert kényszerítette térdre. A hazai bankok kevésbé veszélyeztetettek rövidtávon, mert kevésbé vannak rászorulva a pénzpiacokra, de hosszabb távon legalább két tényező mégis figyelmet érdemel. Egyrészt a régiónkban működő német, olasz, osztrák bankok esetleges problémái a leánycégekre is kihatnak (az Unicreditet máris gyanakodva méregetik). Másrészt a csökkenő olajár és az orosz bankrendszer kimentésének költségei (eddig 36 milliárd dollár) miatt fogynak a petrodollárok, melyek egyik fő célpontja Kelet és Közép-Európa volt az elmúlt években.

Önbeteljesítő várakozások

A fertőzés fundamentális okai vagy fennállnak, vagy nem. Így viszonylag objektíven mérlegelhető, hogy egy adott gazdaság mennyire sebezhető. Ennél alattomosabbak a szubjektív, magatartási okok miatt tovaterjedő válságok: itt a befektetők egyénileg, előre tekintve racionálisan viselkednek ugyan, de ezzel beteljesítik saját negatív várakozásaikat, és végül mindenki rosszul jár.

A likviditási problémák tovaterjednek: ha egy befektető nagy veszteségeket könyvel el, ennek fedezésére zárja más országokban nyitott pozícióit. Ez különösen érinti a nagy tőkeáttétellel dolgozó intézményi befektetőket (akik például a magyar állampapírok jelentős vevői), és a több országban működő bankokat (akiknek szerepe idehaza meghatározó). Továbbá válságok idején hirtelen visszaesik a kockázati étvágy. Ha sok befektető hasonló technikával (pl. ugyanolyan modellekkel) értékeli pozícióját, vagy mindenki ugyanazon benchmarkhoz méri teljesítményét, akkor mindenki egyszerre kezd majd menekülni. (ez történik manapság világszerte)

Rossz információ, részinformáció

A befektetők tökéletlenül informáltak, vagy akár irracionálisak. Előfordulhat például, hogy tévesen állítanak fel párhuzamokat két ország közt, vagy hajlamosak vakon követni a vezető piaci szereplők viselkedését. Ez különösen igaz lehet a relatíve alacsony pénzügyi kultúrával rendelkező magyar háztartásokra, akik a külföldről érkező negatív hírek hatására megijedhetnek, és megrohanhatják a bankokat.

Végül fontos szerepet játszhat a mentőakciók megítélése. Ha egy intézményt, országot kimentenek, azzal szűkülnek a mások rendelkezésre álló források. A probléma egyrészt fennáll országon belül: mi történik a még talpon lévő bankokkal, ha kimerítik a betétbiztosítási alapot (pl. az USA-ban)? Másrészt nemzetközi szinten is releváns a kérdés: ha egy ország egyoldalúan több védelmet kínál a befektetőknek, másoktól ide menekülhet a tőke. Végül ki és hogyan menti meg Európában azokat a nemzetközi bankokat, melyek anyaországuk számára kezelhetetlenül naggyá váltak?

Stabil háttér kell

Mik a fő tanulságok a fentiekből? Sajnos nem csak rajtunk múlik, hogy megússzuk-e komolyabb bajok nélkül a nemzetközi pénzügyi válságot. Ezért fontosabb most a makrogazdasági stabilitás további erősítése, mint korábban bármikor. Ezért fontos, hogy a magyar gazdaságpolitika az EU-val összhangban lépjen, semmiképpen ne maradjon le. Ezért fontos az is, hogy a 700 milliárd dolláros amerikai Paulson-terv nyomán az EU előálljon az európai bankrendszert védő, közösségi szinten működő mechanizmussal. Végül alapvető (és nehéz) feladat a várakozások stabilizálása, a pánik megelőzése a szubjektív fertőzési csatornák lezárására. Így válik a tagadás szükségszerűen a kommunikáció központi elemévé. Boszorkányok márpedig...?