További Magyar cikkek
Pörög az agrárinfláció
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 márciusában 38,1%-kal haladta meg a 2007. márciusit. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 52,0%-kal, az élő állatok és állati termékeké 19,9%-kal nőtt. Az agrártermékek 2008 első három hónapjában bekövetkezett, az előző év azonos időszakához viszonyított 36,8%-os termelőiárszint-növekedése a növényi termékek árszínvonalának 51,3%-os, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 18,8%-os emelkedéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordításainak árszintje 23,6%-kal volt magasabb.
Az éves infláció üteme áprilisban is gyorsult volna, ha nem törlik el a vizitdíjat és a kórházi napidíjat – véli Barcza György. A K&H vezető elemzője szerint a két tétel 0,2 százalékpontot vitt el az inflációból. Így továbbra is érvényben maradhat a jegybank figyelmeztetése, hogy megakarják fékezni a másodlagos inflációs hatásokat. A tartós fogyasztási cikkek inflációja lassan javult, ami Barcza György szerint az első eredménye lehet a monetáris szigorításnak, és ennek a forintárfolyamra gyakorolt hatásának.
Ugyanakkor a következő hónapokban jöhetnek még rossz hírek az energia és élelmiszerárak vonatkozásában, de az ezek nélkül számolt maginfláció lassan csökkenhet. A szakértő összességében úgy látja: nem ért véget a magyar inflációs sztori, de legalább már látszik a fény az alagút végén. Ezzel együtt a jegybank májusban még újabb 0,25 százalékponttal 8,5 százalékra emelheti a kamatot, de amennyiben a forint tovább erősödik, ezzel véget érhet a kamatemelési ciklus.
Csökkent a szolgáltatások ára
Egy hónap alatt - 2008. márciushoz viszonyítva - az élelmiszerek árai 1,4 százalékkal emelkedtek. Növekedett az étolaj (7,2%), a sertéshús (3,9%), a szalámi, szárazkolbász, sonka (3,2%), valamint a margarin (3,0%) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal drágultak – áll a KSH jelentésében. A legnagyobb mértékben (2,7%) a ruházkodási cikkek árai emelkedtek, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően. A szeszes italok, dohányáruk árai szintén az átlagosnál nagyobb mértékben (0,7%) drágultak.
A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Szintén árcsökkenés következett be az egyéb cikkek, valamint a szolgáltatások esetében (0,2-0,2%), ez utóbbin belül az egészségügyi szolgáltatások árai 18,2 százalékkal csökkentek, a vizitdíj és a kórházi ápolási napidíj megszüntetésének következményeként.
Egy év alatt, 2007. áprilishoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,7 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult az étolaj 65,3, a liszt 47,8, a száraztészta 22,9, a tej 22,4, a sajt 22,0, a kenyér 19,3, valamint a péksütemények 16,8 százalékkal. Árcsökkenés volt megfigyelhető a cukor (7,1%) esetében. A háztartási energia átlagot meghaladó 8,7 százalékos áremelkedésén belül, az elektromos energia és a vezetékes gáz ára 9,8-9,8 százalékkal nőtt. Átlag alatt drágultak az egyéb cikkek (5,7%) árai, ezen belül a járműüzemanyagok ára 13,7, a gyógyszer, gyógyáru 2,0 százalékkal növekedett. A szeszes italok, dohányáruk (5,5%) és a szolgáltatások (5,4%) árnövekedése az átlagosnál szintén alacsonyabb volt. Ez utóbbin belül a szemétszállítás díja 11,5, a csatornadíj 10,8, a vízdíj 10,2, a távközlés 0,6 százalékkal drágult. Az egészségügyi szolgáltatásoknál 12,6 százalékos árcsökkenés következett be. A ruházkodási cikkek esetében kis mértékű áremelkedés (0,7%) volt megfigyelhető. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2007. áprilisban.