Az Immo-Bill Rt. és a Reorg Rt. alkotta konzorcium végezheti el a 250 millió forint feletti, a Perfekting Mérnöki Iroda Kft. és a Forsz Vagyonértékelő Kft. pedig a 10–250 millió forint értékű állami ingatlanok forgalmi értékbecslését. A Kormányszóvivői Iroda tájákoztatása szerint a cégeket meghívásos közbeszerzési eljárás keretében választották ki.
A konzorciumokkal augusztus 16-án köt szerződést a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), amelyek ezt követően már munkához látnak. Az Immo-Bill–Reorg páros megbízása mintegy ötven, minisztériumok és intézményeik használatában vagy kezelésében lévő ingatlanra, míg a Perfekting és a Forsz konzorciumáé ötszáz, kisebb értékű ingatlanra szól.
Listáznak
A tervezett szervezeti változásokhoz igazodva a KVI negyedévenként összeállított lista alapján ad majd megrendelést a cégeknek 2007 végéig, egyes értékbecslések aktualizálása esetében pedig 2008 végéig. A vállalási árat azonban a Kormányszóvivői Iroda – noha az a közbeszerzési törvény szerint nyilvános adat – nem kívánta közölni, a szervezet szerint az majd megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben.
A minisztereknek augusztus 31-éig kell elkészíteniük a javaslatukat a kormányzati apparátus hatékonyabb elhelyezésére, amelyben ki kell térni a jelenleg nem használt épületállomány hasznosítására is. Az igények alapján, valamint szakértők által jelenleg kidolgozás alatt lévő követelmény- és szempontrendszer alapján dől majd el, hogy a minisztériumok jelenleg használt 217 ezer négyzetméter összterülete helyett mekkora kormányzati negyed épül – tudatta a Kormányszóvivői Iroda.
Ajánlani, felépíteni, berendezni
Az azonban biztos, hogy a kormányzat még erre az évre tervezi a nyílt pályázat kiírását, amelyen a befektetőknek kell majd a helyszíneket megajánlani (építész-tömegvázlattal bizonyítottan meg kell vizsgálni, hogy alkalmas-e az elhelyezésre a felkínált terület, valamint megfelel-e a hatályos kerületi és fővárosi szabályozási terveknek, építési szabályzatoknak), majd azon felépíteni és berendezni a kormányzati negyedet. Ezt hosszú távra venné bérbe a kormány.
Az olcsóbb üzemeltetés és a jelenleginél kisebb terület mintegy 100 milliárd forintos megtakarítást hozhat. Az irodaházak bérleti díja havonta négyzetméterenként jelenleg 16–20 euró, azonban a bérleti díjat még 3,5–4 eurós üzemeltetési díj is megfejeli.