Máté, Mirella
12 °C
30 °C

Boldog-boldogtalan feji a magyar államot

2008.04.24. 10:37
Európa egyik legbőkezűbb szociális rendszerét tartjuk fent, fejlettségünkhöz mérten irreálisan sokat költünk családitámogatásra vagy rokkantnyugdíjra. A legtöbb jutattást ráadásul alanyi jogon szórjuk szét. Vetélytársainknál évi ötszázötvenmilliárd forinttal többet költünk szociális kiadásokra, de összességében is alig van olyan európai ország, amelyik többet költ nálunk.

Sorozatunk első részében arról írtunk, hogy mind régiós versenytársainkhoz képest, mind saját magunk fejlettségéhez képest nagyon sokat költünk, 1500-2500 milliárd forinttal többet, mint szabad volna. A második részben arra mutattunk rá, hogy a sikeres költségvetési kiigazítást végrehajtó és felpörgő gazdasággal büszkélkedő európai országok a szociális és a nyugdíjkiadásokat vágták le, nem úgy, mint mi. Sorozatunk mostani, záró cikkében részleteiben is megnézzük, hogy szociális támogatási rendszerünk és nyugdíjrendszerünk mely elemei gátolják gazdasági növekedésünket, és ismertetünk néhány javaslatot is.

Egy ország fejlődése, gazdasági növekedése szempontjából nemcsak az állam mérete, a kiadások nagysága a meghatározó tényező, legalább ilyen fontos a kiadások szerkezete is, vagyis hogy például az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjellátás, a szociális segélyek, az állami intézmények fenntartása a kiadási tortából mekkora szeletet hasít ki, az összes kiadás hogyan oszlik el az egyes tételek között.

Láttuk, hogy az EU-országok között jelentős különbség van az államháztartás méretében, de eltérő kiadási szinteket felmutató országok képesek fegyelmezett, egyensúlyközeli, ne adj' isten, többletet mutató költségvetést produkálni, és gyorsan növekedni.

A közgazdasági szakirodalomban lényegében egységes álláspont - nyújt rövid áttekintést az MNB stábja -, hogy a humán tőkébe való beruházások, az oktatási, egészségügyi kiadások, inkább számítanak növekedésserkentőnek, mint a fizikai infrastruktúrába (például autópályákba) való beruházások. A termelést közvetlenül nem segítő, úgynevezett nem produktív kiadások (például szociális kiadások, nyugdíj) semlegesen érintik, vagy mérsékelhetik a gazdasági növekedést.

Kiadási szerkezet, munkaerőpiac, növekedés

A gazdasági növekedésnek a kiadási oldalon több gátja van, az állami kiadások számos csatornán keresztül hatnak közvetlenül és közvetve a hosszú távú növekedésre. Az egyik legfontosabb csatorna a munkaerőpiac, a munkaerőkínálat mennyiségét és minőségét is alapvetően képes befolyásolni a kormányzat, olvasható a jegybanki dokumentumban. Azok a lépések, amelyek a szociális transzferek és a nyugdíjkiadások reformjával munkavállalásra ösztönzik az érintett csoportokat, már rövid távon emelhetik a munkaerő kínálatát. Az oktatás és az egészségügy átalakítása hosszabb távon fejti ki hatását, és elsősorban a humán tőke minőségére hat.

Kiadási oldalon egyes tételeknél nem lehet jelentős megtakarításokat elérni. Ezek a funkciók az állam alapfeladataihoz tartoznak, ezeken a területeken inkább a hatékonyság növelése lehet a cél. Itt főként a beruházások (különösen a humán tőkébe való beruházás: oktatás, egészségügy) említhetők. De az újraelosztási kiadások (többek között szociális kiadások, támogatások) gyengíthetik a növekedést, olvasható a jegybank szakértőinek elemzésében.

Szociális nagyhatalom vagyunk

A szociális célokra fordított kiadások, transzferek minden tekintetben kiugróan magasak, ez a nemzetközi összehasonlítások alapján nem lehet vitás. Hangsúlyozzuk, hogy a munkanélküli-ellátásokat, családi pótlékot, gyedet, gyest, egyéb gyereknevelési támogatásokat és a szűk értelemben vett szociális támogatásokat magában foglaló szociális támogatások összesen visznek el aránytalanul és - nyugodtan mondhatjuk - indokolatlanul sokat.

Az alábbi ábra. - Románia és Bulgária kivételével - az EU-országokat fejlettségük és a szociális bőkezűségük alapján helyezi el a koordinátarendszerben. (A fejlettséget az egy főre jutó GDP méri, pontosabban ezt a 27 tagú EU átlagához viszonyítva teszi, és figyelembe veszi azt is, hogy adott ország valutájában mennyi árut, szolgáltatást lehet megvásárolni az országra jellemző árszinten. A szociális jellegű költekezést a szociális kiadások GDP-hez viszonyított aránya mutatja.)

Kattintson a nagyításhoz!

Szinte ugyanaz állapítható meg, mint az összes állami kiadást vizsgálva: nemcsak fejlettségünkhöz képest, de még a térségbeli országokhoz képest is égbekiáltóan sokat fordítunk szociális transzferekre, juttatásokra. Három évvel ezelőtt a GDP nyolc százalékát költöttük családi támogatásra, gyedre, gyesre, munkanélküliek támogatására, egyéb szociális segélyekre összessen.

Még ha tartaná is magát a szociális kiadások lefaragásától deklaráltan is ódzkodó jelenlegi kormány a konvergenciaprogramban felvázoltakhoz, 2010-ben akkor is a GDP több mint hat százalékát fordítjuk ezekre a területekre. A szlovákok, csehek, lengyelek, vagyis azok, akikkel mi versenyzünk a tőkéért, a GDP négy százaléka körül szánnak pénzt szociális kiadásokra, felét, háromnegyedét, mint mi.

A különbség forintban mérve ötszázötvenmilliárd forint. Ennyivel kevesebb pénzből is képesek működtetni a szlovákok, csehek, lengyelek a szociális rendszerüket, pedig arányaiban ott sincs több szegény, rászoruló, nehéz helyzetben levő ember. De nézhetjük arról az oldalról is, hogy mi bent vagyunk a legbőkezűbbek nyolcas klubjában: nagyjából annyit adunk a családok támogatására, az állásukat vesztett embereknek, a szorult helyzetben levőknek, mint az osztrákok és a belgák, és csak a skandináv EU-tagok, a németek és a franciák előznek meg minket.

És ha még ezeket is hozzávesszük...

A jegybank szakértői felhívják a figyelmet arra, hogy közgazdasági értelemben indokolt a gyógyszertámogatásokat is a szociális támogatásokhoz venni. Márpedig ha ezt a nálunk évi 300-350 milliárdot felemésztő tételt is hozzácsapjuk a többi szociális kiadáshoz, és ugyanígy járunk el a többi országnál is az ott jellemző gyógyszerkerettel, akkor a különbség hazánk és versenytársaink között még nagyobb lenne.

Ugyancsak ide kellene számolni a szociális célú adókedvezményeket is. Elsősorban a havi 63 ezer forint bruttó jövedelem adómentességét biztosító, havonta 11 340 forintot kitevő adójóváírást lehet itt említeni, de az őstermelők adókedvezményét (pontosabban bizonyos értékhatárig adómentes bevétel lehetőségét) és a családi adókedvezményt is. Ezek alsó hangon ma a GDP egy-másfél százalékát, vagyis 270-400 milliárd forintot emésztenek fel. Ha az összehasonlíthatóság kedvéért hazánk mintájára a többi államnál is hozzáadjuk ezeket a szociális kiadásokhoz, akkor a szakadék tovább mélyül, húzzák alá az MNB munkatársai.

Pazarlóan költjük el a borzasztó sok pénzt

Jó, jó, sokat költünk szociális támogatásokra, de azok segítenek elkerülni a szegénységet, mondhatnák sokan. A magyar jóléti és szociális rendszer a szegénység csökkentése szempontjából viszonylag jól teljesít, ismerik el a jegybanki szakértők.

2005-ben a 18-64 év közöttiek 26 százalékának jövedelme volt a szegénységi küszöb (az átlagjövedelem 60 százaléka) alatt, de a szociális transzferek ezt az arányt 13 százalékra csökkentették. A transzferek szegénységcsökkentő hatása e tekintetben jobb, mint az EU átlagában, és ennek következtében a szegénységi küszöb alatt élők aránya alacsonyabb, mint az EU vagy az új tagországok átlagában.

Kattintson a nagyításhoz!

Igen ám, de ezt borzasztó nagy áron éri el a magyar rendszer, márpedig ha nagy áron éri el, akkor másra a kelleténél kevesebb jut. A jóléti rendszer hatékonysága nem ilyen kedvező, ugyanis a szegénység csökkentését más országokénál magasabb kiadási szint mellett éri el Magyarország, ami a célzottság gyengeségére utal, húzzák alá a tanulmány készítői a Pénzügyminisztérium kutatóinak egyik elemzése [pdf-formátum!] alapján.

A túlzottnak tűnő bőkezűség oka az, hogy minimális az olyan juttatásoknak az aránya a szociális kiadásokban, amelyek a jövedelemi szinthez kötik a támogatás elnyerését. (Magyarországon a jövedelmi helyzethez kötött támogatások az összes szociális kiadásnak (nyugdíj nélkül) csak nyolc százalékát jelentik, az EU-s átlag 14 százalék.) Márpedig ekkor boldog-boldogtalan az államot feji, igénybe veszi a nevében szociálisnak mondott juttatásokat is, függetlenül attól, hogy mennyit keres, milyen a vagyoni helyzete. (Ezért van aztán az, hogy bár sokat költünk, de az elaprózódik, és a valóban rászorulók kevésnek érzik a segítséget.)

Egészségügyi helyzetkép

Az egészségügyi reform a leghangsúlyosabb kérdése az, hogy sikerül-e érezhetően javítani a szolgáltatás minőségét, mert ez az egyének szintjén jelentős hatást gyakorolhat az életminőségre, a társadalom szintjén pedig a humán tőke minőségére és ezen keresztül a hosszú távú növekedési kilátásokra, emeli ki a jegybank stábja. Az egészségügy területén a kiadások csökkenése az egyik legalacsonyabb kiadási szintet eredményezheti Magyarországon az uniós tagállamokkal összehasonlítva, miközben az egészségügyi mutatókban (várható élettartam, csecsemőhalandóság) rossz helyen állunk.

Egy példán érzékeltetve, a családi pótlék összegét csak a gyerekszám és a háztartás nagysága befolyásolja, de ugyanannyit kap a havi százezer forintot kereső szülő, mint a havi egymilliót kereső. Átlagosan egyébként havi majdnem 22 ezer forintot kapnak a szülők családi pótlék gyanánt, ami egy évben 520-530 milliárd forintjukba kerül a költségvetésen keresztül az adó- és járulékfizetőknek.

A döntően alanyi jogon alapuló szociális juttatások, a jövedelmi viszonyokat figyelmen kívül hagyó támogatási szisztéma hibája a pazarló működésen kívül a szegénységi csapda, vagyis az, hogy az érintettek nagy része a munkával elérhető jövedelmet alig alulmúló, esetleg azt meghaladó szociális juttatásokból kíván megélni hosszabb távon is, így pedig örökösen rá lesz szorulva az állam bőkezűségére, és lassan elveszíti képességét a munkaerőpiacra való visszatérésre.

A tanulmány szerint három szempontot szem előtt tartó átalakításra lenne szükség. Nem csak a kiadások összegének a költségvetési igények és lehetőségek szerinti megnyesése, kevésbé differenciált csökkentése lenne üdvözítő. A kiadások összegének érdemi lefaragása voltaképpen következménye lenne a támogatotti kör felülvizsgálatának, szűkítésének is, akár úgy, hogy jövedelmi szintekhez kötjük a juttatások mainál lényegesen bővebb körét.

Az átalakításnál a lépéseket tanácsos lenne a munkaerő-piaci helyzet javításának is alárendelni, vagyis hogy a szociális segélyeknél, különféle ellátásoknál több pénzt lehessen keresni munkavállalással. (Ez nyilván kétirányú dolog, a munkajövedelmek emelkedésével és a segélyek csökkentésével is megvalósulhat, meg ezek kombinációjával is.)

A nyugdíjakra rámegy a gatyánk is

Politikailag talán a legkényesebb terep most a nyugdíjrendszer. Előző cikkünkben arról írtunk, hogy nem is annyira a nyugdíjkiadások mostani szintje a legfőbb probléma, hanem a tendencia, vagyis az, hogy gyorsan nőnek a nyugdíjkiadások, és az összes kiadáson belül egyre nagyobb teret nyernek.

Hamecz István, az MNB korábbi ügyvezető igazgatója nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíjkiadásokat vizsgáló eddig napvilágot látott nemzetközi összehasonlítások csalókák. Azért, mert az országok különféleképpen tartják nyilván a nyugdíjkiadásaikat: az államok nagy részében adóztatják a nyugdíjakat, és a bruttó nyugdíjkiadás van a statisztikában, vagyis az, amiből még lejön az adó; máshol esetleg a nettó nyugdíjkiadást mutatják ki, megint máshol harmadik módon járnak el.

Nálunk nem adóköteles jövedelem a nyugdíj, így az országok többségével úgy lehetne összehasonlítani - hogy a valóságoshoz sokkal közelebb álló képet kapjunk -, hogy, mondjuk, az átlagos szja-kulcsnak megfelelően fel kellene bruttósítani (20 százalék körüli mértékkel megnövelni) a nyugdíjkiadásokat. Ha ezt megtennénk, akkor már látszana, hogy nemcsak a jövő fest borúsan, de már ma is az indokoltnál több folyik el nyugellátásra.

Itt is sok ember védekezhet azzal, hogy őket kevés járandóság illeti meg. Valóban, sok százezren vannak így, de a nyugdíjas-társadalom összességében aránytalanul sok pénzt emészt fel.

Szuperál-e az oktatási rendszerünk?

Az oktatási rendszerben jóval kevesebb történt, mint az egészségügyben. Még csak körvonalazódnak a megtett, elsősorban a pénzügyi hatékonyság javítását szolgáló lépések eredményei, pontos információk nem állnak rendelkezésre az iskola-összevonások, integrációk, létszámleépítés nyomán keletkező megtakarításokról. Az oktatásra fordított állami kiadások nemzetközi összevetésben átlagosnak tekinthetők, a teljesítmény-felmérésekben a magyar tanulók eredménye viszont elmarad az átlagtól, így az MNB szakértői. Arra, hogy az oktatásra fordított költségvetési kiadások nagysága a korábbi évek viszonylag stabil alakulásával ellentétben 2007-től jelentősen csökken, a minőségjavítás forrását éppen az infrastruktúra átalakítása képezheti.

Ennek egyik oka például a rokkantnyugdíjasok nagy aránya: a 2,8 millió nyugdíjasból 800 ezren rokkantnyugdíjasok. Felük már betöltötte a rendes nyugdíjkorhatárt, felük fiatalabb, sőt az utóbbi csoportban 250 ezren még 55 évesek sincsenek. Az új nyugdíjba vonulók közül majdnem minden második (40-50 ezren) rokkantnyugdíjas lesz. Bár januárban szigorították a rokkantnyugdíjazás rendszerét, de már most hallatszanak olyan hangok is, hogy a kiskapukat nem nagyon sikerült becsukni.

Baj van az előrehozott nyugdíjazással is, a rendes öregséginyugdíj-korhatár betöltése előtt tömegesen lépnek ki a munkapiacról férfiak és nők.

Ez a nyugdíjrendszer problémáinak egyik szelete, a másik probléma lényegében munkaerő-piaci anomália. Kevesen fizetnek nyugdíjjárulékot (foglalkoztatottsági rátánk messze elmarad az EU-átlagtól: félmillióval többen dolgoznának, ha az uniós átlagot elérnénk), azon belül pedig nagyon magas a minimális járulékot fizetők száma a minimálbér környékén bejelentett másfélmillió ember miatt, így pedig kevés pénz folyik be a nyugdíjalapba. (És aki a minimális bér után fizet nyugdíjjárulékot, kétséges, hogy annak a járandósága elég lesz-e a számára elfogadható megélhetéséhez.)

Édeskevés, amit eddig tettünk

A jegybanki szakértők finoman fogalmaznak, amikor a nyugdíjrendszerben megtett és az előttünk álló lépésekről írnak. De a nyugdíjkorhatár emelése megkerülhetetlen, ezt a ők is leszögezik. Nem mellékesen: a CEMI intézet irányításával készült, felkészült közgazdászok, szakemberek által írt 2006-os tanulmány pdf-formátum!] is rávilágít arra, hogy a korhatáremelés egyébként bizonyítottan növelte a foglalkoztatottságot, márpedig egy ilyen fejlemény a vészesen alacsony magyar foglalkoztatottsági rátát nézve üdvözítő lenne. Az 1997-ben bevezetett, 1998-tól érvényesülő korhatáremelés hatására összesen több mint 200 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság az 50 év feletti korosztályban.

Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy sorozatunkban a magyar államháztartás kiadási oldalát vizsgáltuk, de nem gondoljuk azt, hogy vészes lemaradásunkat csak ezen a területen végrehajtott intézkedésekkel lehet megakadályozni. Több közgazdászhoz hasonlóan úgy látjuk, a legnagyobb problémák a munkaerőpiacon vannak, és a bevételi, adóoldalon is sürgetőek az aktivitást, munkavállalást ösztönző határozott lépések. Eezek természetesen nem függetlenek a kiadási oldalon levő diszfunkcionális elemek kiiktatásától, itt összeér a három súlyos kérdés és megoldásuk.