További Magyar cikkek
Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra indexe 91,2 százalék, valamivel alacsonyabb az előző két hónapban mért értéknél. A vállalatok bizalmi indexeinek trendje egy évig enyhén emelkedett. A havi mutatók értéke az utolsó negyedévben viszonylag szűk sávban ingadozott. A költségvetés korrekciós intézkedései után a cégek igyekeztek fokozatosan alkalmazkodni a szigorúbb gazdasági feltételekhez, működőképességüket fenntartották, fejlesztéseik viszont alig voltak. A korlátozottan rendelkezésre álló saját forrás mellett kormányzati szinten szerények a lehetőségek a vállalkozási feltételek javítására, az adó és járulékterhek jelentősebb csökkentésére. Az EU-s támogatások viszont a kis- és közép vállalatok több évtizedes tőkehiányát érezhetően enyhíthetik. Az első másfél év tapasztalatai kedvezőek, a vállalatok érdeklődése nagy, az elutasított pályázatok száma nem éri el a 10 százalékot sem.
A kis-és középvállalatok pénzügyi helyzete viszonylag stabil. Fejlesztési forrásokkal ugyan kevesen rendelkeznek, forgótőke hiány azonban csak kis hányaduk fennmaradását veszélyezteti. Előrejelzésük szerint stabil likviditással fog dolgozni a KKV-k 48 százaléka, javulásban több mint egynegyedük bízik. Március óta kismértékben emelkedett, 25 százalék a gyengülő pénzügyi lehetőségektől tartó vállalatok aránya.
Az előző három hónapban a kis- és középvállalatok 44 százalékánál a teljesítmény nem változott. Növekedésről illetve csökkenésről 28-28 százalékuk adott számot. A következő negyedévre szóló előrejelzésük optimistább várakozásról szól, e szerint termelése növekedését a cégek 43 százaléka, csökkenését egyötöde feltételezi. A cégek véleménye szerint fejlődésük legfőbb akadályát a túlzott munkáltatói terhek, a gyenge vásárlóerő és a magas adószint jelentik. Készletállományát a kkv-k kétharmada átlagosnak, 18 százalékuk annál magasabbnak értékeli. 33 százalékuk fél éven belüli értékesítési lehetőségeit belföldön javulónak, változatlannak 51 százalékuk minősíti. Export piacain stabilitást szélesebb kör, 69 százalék feltételez, bővülő lehetőségekben 23 százalékuk bízik. A vállalkozások 35 százaléka a munkaerő piacon rövid távon gyengébb kínálattal számol, az üzleti környezet további kedvezőtlen változásától 61 százalékuk tart.
A hazai kis- és középvállalatok fele az ilyenkor megszokott volumenű, 35 százalékuk ennél alacsonyabb szerződés-állománnyal rendelkezik. Belföldi rendeléseit a szezonnak megfelelőnek értékeli a KKV-k 53 százaléka, magasabbnak ítéli 11 százalékuk. A külföldi rendelések a vállalatok egynegyedénél átlag alattiak, 64 százalékuknál az ilyenkor szokásos szinten állnak. A cégekhez beérkezett rendelések állománya összességében a KKV-k 14 százalékánál nagyobb, 35 százalékuknál pedig alacsonyabb a többéves átlagnál.
A hazai cégek beruházási hajlandósága második hónapja gyengül, áprilisban a februári 53 százalékkal szemben a kkv-k 47 százaléka jelzett a következő évre fejlesztési szándékot. A cégek gazdálkodásában felmerülő bizonytalanságok és a pénzintézeti kamatok emelkedése a beruházási hitelek iránti igényeket csökkenti. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv, a pótlólagos tőkejuttatások a cégcsoport beruházási hajlandóságában egyelőre alig érzékelhetők.
És a nagyok?
A TOP-100 nagyvállalatok 2008 áprilisi konjunktúra indexe 83,0 százalék. 2008 első harmadában a TOP-100 csoport üzleti várakozásaiban a világméretűvé szélesedett pénzpiaci válság kedvezőtlenül hatott a hazai gazdaságra. A cégek bizalmi indexeinek trendvonala valamelyest csökkent, mélypontját vélhetően az év közepén éri el.
Fél éven belül a belföldi piac bővülésében bízik a vállalatcsoport egynegyede, csökkenést 7 százalékuk feltételez, többségük a jelenlegi viszonyok fennmaradásával számol. Export relációban a külföldi piacra szakosodott vállalkozói vélemények romlottak, az optimista vállalatok aránya 34 százalék, a borúlátóké egytized. A szakember kínálat területén, a válaszadók, több mint fele stabilitást, 13 százalékuk javulást feltételez. Az üzleti környezet változását illetően 51 százalékuk stabilitást, 46 százalékuk rosszabbodást feltételez.
A hazai multinacionális leányvállalatok kétharmada egy éven belül új, technológiai jellegű beruházás indítását tervezi. A cégcsoport egynegyede rövid távon likviditása javulásával, 61 százalékuk stabilitásával számol. A cégek fele jelenlegi rendelésállományát kielégítőnek, egyharmaduk a szokásosnál alacsonyabbnak tartja.