Megtudtuk, amit a PM titkolt a költségvetésről
További Magyar cikkek
Eldőlt, hogy a jövő évi költségvetést a konvergenciaprogramban vázoltnál érezhetően nagyobb, kereken 3 százalékos gazdasági növekedésre tervezik a Pénzügyminisztériumban – derül ki az Index birtokába jutott, a 2008. évi büdzsé makropályájából.
Ez azt jelenti, a tárca a realitásokhoz közeli GDP-bővülésre komponálja a költségvetést, így pedig nem ismétlődik meg az idei helyzet, vagyis az, hogy az alulbecsült növekedésből és az ezzel összefüggésben alulbecsült bevételi előirányzatokból fakadóan több tízmilliárd forinttal nagyobb bevételre tesz szert az államháztartás a költségvetési törvényben számítottnál. (Emlékeztetőül: a 2007-es büdzsét 2,2 százalékos expanzióra tervezték, ezzel szemben inkább 2,7 százalék körüli lehet a bővülés.) Főként ennek köszönheti a kormányzat idén azt, hogy a hiány a vállaltnál jóval kisebb lehet.
Úgy táncolnak, ahogy Gyurcsány fütyül
A 3 százalékos expanzió több okból sem nevezhető a valóságtól elrugaszkodottnak. A Reuters külföldi és hazai elemzők megkérdezésével készített felmérésének legfrissebb eredményei alapján a piaci konszenzus 3,2 százalékos növekedést vetít előre. Az MNB szakértői stábja legutóbbi inflációs jelentésében 2,8 százalékos bruttó hazai termék-növekedést valószínűsített. Harmadrészt pedig, eddig rendelkezésre álló, az idei gazdasági folyamatokról tanúskodó különféle részmutatók is arra utalnak, vontatott lehet a fellendülés.
Említésre méltó, hogy pár hete Gyurcsány Ferenc miniszterelnök már megelőlegezte a konvergenciaprogramban szereplő 2,6 százalékosnál nagyobb növekedést, amikor egy előadásában 3-3,5 százalék közötti bővülést említett. Az Indexen nemrég ismertetett két, a tervezési munka korábbi stádiumában levő makropálya-változatban is hármassal kezdődött a GDP-változás mértéke. Mindezidáig azonban a Pénzügyminisztérium nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen alappályára komponálják a következő esztendő büdzséjét. Még tegnap sem hozta nyilvánosságra a szaktárca a makroparamétereket, amikor honlapján közzétette a tervezési köriratot. Sőt, lapunk megkeresésére a sajtóosztály ma azt állította, hogy még mindig több makropálya-változat fut. Pichler Ferenc, a PM sajtófőnöke elmondta, hogy "a lapokban különböző makropálya-variációk jelennek meg. Ezek nem tekinthetők a tárca munkájának. Ezek az adott média becslései."
Mint említettük, információink szerint az Index által most megismert pálya az egyetlen és végleges makropálya.
|
A PM tehát nem kívánja mozgásterét növelni a gazdasági növekedés alultervezésével, de akad még számára olyan eszköz, amely segít a deficit vállaltnál is nagyobb lefaragásában. A konvergenciaprogramban idénre vonatkozóan 6,8 százalékos GDP-arányos hiányt céloztak meg, amihez 2008-ban 4,3 százalékos deficit tartozott. Idén a tervezettnél még a kormány által is jelentősen kisebb lehet a hiány (6,4 százalékos mínuszt jelez a hivatalos előrejelzés), sőt, egyes elemzők még ennél is kedvezőbb egyenlegre számítanak. Így csupán a bázishatás miatt az várható, hogy jövőre is kisebb hiányt sikerül produkálnia a kabinetnek a célhoz képest.
Még egy szűkös év a közszférában
A tervezési körirathoz készített, lapunk által megismert makropályából kitűnik az is, hogy a közszolgák az idei rossz évhez hasonlóan jövőre is kénytelenek lesznek reálbércsökkenést elszenvedniük. A közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek és más a közigazgatásban dolgozóknak a következő esztendőben csupán 1 százalékkal emelkedne a bruttó bérük mégha az illetménytábla és az alapilletmény a PM szerint nem is változhat, ám a jutalmak és a 13. havi bér kifizetésének mozgatásával marginálisan nőhet a bruttójuk. Ez nettóban 2 százalékos keresetemelkedést takar, ám a 3,5 százalékosra taksált infláció miatt reálbérük bizony csökkenni fog.
A kormány azonban rá egy évre akarja kiengesztelni szolgáit: 2009-ben a versenyszektorbelinél (4,5 százalék) is magasabb (4,7 százalék) bruttó béremelést akar adni a közszférában dolgozóknak. Nettójuk ugyanilyen mértékben változik, és végre keresetük többet ér majd, mint egy évvel korábban.
Hogyan tovább?
A következő három hétben az egyes fejezeteknek (minisztériumoknak és egyéb szerveknek, például a Bíróságoknak vagy az Állami Számvevőszéknek) kell a makropálya, a keretszámaik és a tervezési körirat alapján részletesen megtervezniük a jövő évi kasszájukat.
Augusztus közepére el kell készítenie a PM-nek a többi tárcával együttműködve a költségvetési törvény normaszövegét és részletes indoklását. Az egyeztetések után augusztus végén bólinthat rá a kormány a büdzsétervre, szeptember végén pedig benyújtják a parlamentnek.