Tanyán élő milliomosok és Rácz Judit Filoména 355 milliója

2007.08.02. 12:36
Az elmúlt napokban három adóslistát is közzétett az adóhivatal, amelyeken 10 milliósnál nagyobb adótartozást felhalmozó magánszemélyek és a 100 milliónál több adóval tartozó vállalkozások szerepelnek. A listavezető a budaörsi Eusystel 2,3 milliárdos adóhiánnyal, de a húsz legnagyobb adós között van a salgótarjáni Rácz Judit Filoména is a maga 355 milliójával. Feketelistán a Rynart, a Rébusz Iskolaszövetkezet, az autókereskedő SPQR Hungária, a fővárosi Jahn Ferenc Kórház és az Országos Sportegészségügyi Intézet is. Harminckilenc adótartozó tanyán lakik.

Az elmúlt negyedévben összesen 126 adózó összesen 26,7 milliárd forintnyi adótartozása lett jogerős - derül ki az APEH honlapján közzétett összeállításból. A listán a 10 millió forintos, immár jogerősen megállapított adóhiányt összegyűjtő magánszemélyek és egyéni vállalkozók, valamint a szintén jogerősen 100 milliósnál nagyobb adóhiányt felhalmozó cégek szerepelnek.

Milliárdos élmezőny

A listán 41 magánszemély és 85 vállalkozás van. Közülük a 20 legnagyobb adós halmozta fel a tartozás 60 százalékát, 15,17 milliárd forintot.

Az első helyen a budaörsi székhelyű Eusystel Kft. szerepel 2,28 milliárd forintos adóhiánnyal, de további három cég is több mint egymilliárd forinttal lóg az APEH-nek. Az első húszban egy ismertebb márkanév, a sportruházati kiskereskedelemmel foglalkozó Divex áruház is szerepel.

A legnagyobb húsz adós közé egy magánszemélynek is sikerült bekerülnie, a salgótarjáni Rácz Judit Filoména 18. lett a maga 354,9 millió forintos adósságával. Nem ő az egyetlen, akinek sikerült a cégek számára előírt százmilliós limitet túllépni, a keszüi Szilágyi Dánielné 113,4 millió forintos tartozással 14 céget is lenyomott.

 
  Az adóslista első húsz szereplője (jogerős adótartozások)
  Név   Lakóhely, székhely, telephely   Adóhiány összege (Ft)   Jogkövetkezmények összege (Ft)
  EUSYSTEL Informatikai és Távközlési Kft.
asz: 12836972-2-13
  2040 Budaörs, Ady Endre utca 43.   2 284 584 000   1 504 174 000
  Első Esztergomi Wind Kft.
asz: 12679269-2-13
  2083 Solymár, Katona József utca 31.   2 183 512 000   2 107 966 000
  KESZI-METAL 97 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "fa"
asz: 12317303-2-12
  2694 Cserháthaláp, Táncsics M. út 1/c.   1 177 805 000   1 091 096 000
  ACHERON Informatikai és Kereskedelmi Kft.
asz: 13314073-2-13
  2030 Érd, Egervári utca 19.   1 040 328 000   782 491 000
  DIVEX Budaörs Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. "fa"
asz: 13052038-2-13
  2040 Budaörs, Malomkő u 7.   808 362 000   657 170 000
  "S E A 96" Szolgáltató Kft.
asz: 11452889-2-07
  8000 Székesfehérvár, Budai út 9–11.   752 398 000   507 428 000
  SZ-J-Therm Fűtéstechnikai Kft "fa"
asz: 12300204-2-10
  3300 Eger, Szalapart út 21.   651 787 000   587 024 000
  Third Millenium Enterprises Ingatlanforgalmazó, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. "fa"
asz: 12581153-2-43
  1093 Budapest, Ferenc krt. 5.   636 465 000   669 139 000
  COST Élelmiszer Kereskedelmi Kft. "fa"
asz: 12677353-2-13
  2096 Üröm, Diófa utca 2.   636 153 000   671 385 000
  HANADY Kereskedelmi Bt.
asz: 20798938-2-19
  8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 2.   623 553 000   408 289 000
  Word Tech Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
asz: 13447348-2-43
  1118 Budapest, Rétköz u 20.   603 676 000   354 888 000
  PANNON THERMÁL INVEST Ingatlanberuházó Kft.
asz: 12859461-2-42
  1155 Budapest, Kolozsvár utca 2/b.   525 235 000   466 104 000
  INFO-GLOBE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
asz: 12989159-2-42
  1152 Budapest, Oroszlán u.53.   523 809 000   440 395 000
  Melon 21 Zöldség és Gyümölcs Kereskedelmi Kft.
asz: 10695803-2-13
  2360 Gyál, Bem József utca 1–3.   458 435 000   335 757 000
  G-TRONIC HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "fa"
asz: 13523264-2-43
  1238 Budapest, Török u 23.   439 749 000   265 355 000
  HOLDING-ÉP Építőipari Rt. "fa"
asz:13134242-2-43
  1092 Budapest, Ráday u. 51.   415 150 000   314 978 000
  VELVET HUNGARIA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft."fa"
asz: 12992003-2-09
  4029 Debrecen, Hajnal utca 18.   388 980 000   314 831 000
  Rácz Judit Filoména   3100 Salgótarján, Pécskő út 9. 2.ajtó   354 860 035   228 756 041
  S. & B. Bau Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "fa"
asz:12045644-2-43
  1185 Budapest, Hámán Kató u. 61.   339 330 000   358 218 000
  VÁKU Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
asz: 20115096-2-02
  7912 Nagypeterd, Szöllőhegy utca 70.   323 095 000   185 269 000
  Összesen   15 167 266 035   12 250 713 041
  Forrás: APEH

Két névsor, két és félezer név

Az adóhatóság közzétette azt a két listát is, amelyen azok szerepelnek, akik az APEH-nyilvántartás szerint több mint 10 és több mint 100 milliós adótartozást gyűjtöttek össze, de ez még nem jogerős. Ebben a két névsorban 642 vállalkozás és 1905 magánszemély és egyéni vállalkozó található, számok viszont még nem (azok csak a jogerőre emelkedés után lesznek nyilvánosak, addig adótitoknak minősülnek).

A listákról részben az előző negyedévről már ismert nevek köszönnek vissza. Így ismét megtalálhattuk rajta Tocsik Mártát, a Pepsi egyik vezetőjét, Dalibor Vainert - a korábban kilistázott Christophe Walter Guille viszont a ígéretének megfelelően lekerült onnan - és Lang Györgyit.

Viszavonultan élő milliomosok

A magánszemélyek névsorában böngészve feltűnt, hogy a milliomos adótartozók szeretnek tanyára visszahúzódva élni. Abból az 1888 adósból, akinek van lakcíme - a többiek ugyanis lakcím nélkül szerepelnek a névsorban -, 39-en laknak tanyán, ami 2,1 százalékos arányt jelent. Mivel a statisztikai adatok szerint a tanyasi összlakosság aránya a népességnek csak mintegy 0,3 százaléka, úgy tűnik, az adóproblémás magyar milliomosok különösen szeretik a vidék meghittségét.

A budapestiek aránya az összes adós nagyjából hatoda, ami körülbelül megfelel a fővárosi lakosok népességen belüli arányának. Részben a sok tanyasi lakos miatt is feltűnően sok alföldi, ezen belül Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Bács-Kiskun megyei szereplője van a listáknak. A négy vidéki nagyvárosban (Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged) viszont tisztességesek az emberek, ezekből csak 110 adós (a listán szereplők 5,8 százaléka) került ki, miközben lakóik száma az összes magyarországi népesség csaknem 8 százalékát teszi ki.

Nagy cégek, nagy adótartozások

A cégek listájában szereplő 642 cégből 437 felszámolás, 9 végelszámolás alatt áll, 196 viszont jelenleg is működő vállalkozás. Sőt nemcsak az: a névsorban szerepel a fővárosi önkormányzat Jahn Ferenc kórháza, az Országos Sportegészségügyi Intézet és az etyeki Kolumbusz Humán Gimnázium is.

Az ismertebb nevű, még működő vállalkozások között van a Rynart Hungary Transport Kft., az Arago Consulting Vagyonvédelmi Kft., négy Ganz-vállalkozás, a Human Rent Kft., az SPQR Hungária Zrt., továbbá a Rébusz 2.0 Iskolaszövetkezet. A felszámolás alatt álló cégek között találtunk több Transelektro-vállalatot - adótartozása ellenére a csoport a múlt év elejéig háromszor kapott állami segítséget -, és ott van az Orbán-kormány idején megismert Happy End. Szintén felszámolás alatt álló APEH-adós az Ikarus Holding Zrt. és a fóti Mafilm Szcenika.