További Magyar cikkek
Kóka Jánost láthattuk volna gatyában, ha jobban helyezkedünk a színpadi sátor körül, miközben öltönyét kerékpárosruhára cserélte, hogy kényelmesebben tekerhessen (miután Juhászné Lévai Katalin megyei elnök valami érthetetlen ok miatt a célt jelző kockás zászló indította el a menetet). De nem helyezkedtünk jól, mert balga módon azzal foglalkoztunk, hogy mit is adtak most át pontosan, mettől meddig vezet és hány sávos az új út, és mikor lesz valóban M35-ös, vagyis autópálya belőle. Így csak a néha önszorgalomból (és önszórakoztatás gyanánt) stand up comedyt produkáló műsorvezető szavaiból értesülhettünk arról, hogy a szexuálisan minden bizonnyal felajzó eseményről csúnyán lemaradtunk.
És kis híján magáról az M35-ös autópálya leendő részének számító, most még csak szimpla elkerülő útként funkcionáló, a 4-es főutat a 35-öshöz vezető 354-es akármilyen úttal összekötő 12,7 kilométeres aszfaltcsík átadásáról is. Ugyanis az M3-ason indultunk el, Füzesabonytól a 33-ason, majd a nagyhegyesi elágazástól Hajdúszoboszlón át a 4-esen jutottunk el Debrecenig, és a bekötőutak állapota miatt az utolsó szakaszon helyenként 30-40-gyel tudtunk menni, a kátyúkat kerülgetve. Nem is akartunk belegondolni, milyen élményt jelenthet egy Szoboszlón nyaraló nyugati turistának ezeken az utakon átzötykölődni a Hortobágyra - lehet, hogy élelmes utazásszervezők kalandtúra címén már azért is pénzt szednek.
Lóg a levegőben
Most kicsivel javultak a térség közlekedési mutatói, van ugyanis csaknem 13 kilométernyi hibátlan, vadonatúj aszfalt a megyében. Csaknem 22 milliárd forintért és csaknem két év alatt készült el (a szerződést még Csillag István kötötte meg a portugál Mota céggel 2004 májusában), a 12,7 kilométer hosszú pályaszakaszon kialakítottak 5 csomópontot, 6 hidat és 4,3 kilométer hosszúságú gyűjtő-elosztó pályát. Kóka János az ünnepségen emlékeztetett arra, hogy a kormány csak Hajdú-Bihar megyében több mint 100 milliárd forintot fordított útfejlesztésre, például a 35-ös, a 42-es és a 47-es útra. A nagyhegyesi bekötő nem szerepelt a listán.
Az elkerülő út szép és jó - legalábbis az, ami kész van belőle. A leendő sztrádaszakasz ugyanis, ahogyan ez az M7-esnél már divattá vált, lóg a levegőben: a dél felőli folytatását jelentő, a várost délnyugatról elkerülő 47-es főút talán még csak az itt élők álmaiban létezik, de az észak, azaz Görbeháza felől érkező M35-ösre is várni kell év végéig. A most átadott szakasz viszont nemcsak addig, hanem a későbbiekben is ingyenesen lesz használható.
Ezek után nem is olyan nagy probléma, hogy az átadott út még korántsem készült el. Az ünnepségtől néhány kilométernyire még hiányzik a kopóréteg a középső sávokból - ezek ugyanis nem vezetnek sehonnan sehová -, helyenként üresen meredeznek az információs táblák csonkjai, nincsenek felszerelve a korlátok. A szélső sávok viszont csütörtök délután óta használhatók. Ezek az úgynevezett gyűjtő-elosztó sávok - amelyekre azért volt szükség, mert a 13 kilométeren összesen négy csomópont van - azok, amelyeken az autók jelenleg közlekedhetnek. A középső sávok várhatóan szeptember végére lesznek készen.
Kismacs, Ondód, Ebes és Párizs
Az elkerülő most annak jó, aki a 4-es főútról a 33-asra vagy a 35-ösre akar menni, esetleg Ondódon, Kismacson, Józsán vagy Ebesen van dolga. Annak nem kell bemennie a városba, és kijönnie onnan (a debreceni polgármester sem tette ezt, az ünnepségen, bár Kóka szerint hívták, Kósa Lajos nem vett részt).
Más haszna egyelőre nincs az útnak, és mivel nem érezzük túl jelentősnek a Kismacs-Ebes tranzitforgalmat, nem értjük, miért kellett ezt olyan sürgősen átadni. Jelentősebb forgalmat csak a 35-ösről, a mostanáig megépült M3-as felől érkező, a 4-esen továbbhaladó autók okozhatnak, de forgalomszámláló legyen, aki megmondja, ez mekora terhet jelent a városnak - gyanítjuk, a továbbra is Debrecenen áthaladó 4-es főút nagyságrendekkel nagyobbat.
Az álmok persze már most bőven túlnyúlnak a debreceni agglomeráción. Az átadó ünnepségen már arról vizionáltak, hogy hamarosan autópályán juthatunk el Debrecenből Budapestre, de akár Párizsba is. Hát ahhoz még meg kellene épülnie egy nem rövid M0-ás szakasznak is, és ahogyan hazafelé úton elnéztük az M35-ös munkálatait, az év vége még nagyon messzinek tűnik.
Ha állásban marad, lehet, hogy Kóka decemberben erről is azt mondhatja, mint nemrégiben a már március végén átadni tervezett M6-osról: az említett szakasz nem úgy néz ki, mint amelyet a közeljövőben át lehetne adni. A közlekedési miniszter most mindenesetre lendületben volt, kilátásba helyezte azt is, hogy 2012-re Debrecent gyorsvasút köti majd össze Budapesttel, Magyarország nyugati felével és Nyugat-Európával. Mi a kis lépések politikájának jegyében már azzal is elégedettek voltunk, hogy az M35-ös építkezése miatt tönkretett 35-ösön és az M3-ason csaknem három óra alatt eljutottunk a fővárosba.