De mikor lesz készen az M7-es?

2006.08.10. 14:00
A Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. csütörtökön közölte: újabb szakértőket von be az M7-es Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére kiírt tender elbírálásába. Emiatt a pályázat eredményhirdetése heteket tolódhat. Arról, hogy mikorra lesz készen az M7-es, több időpont is kering: a GKM honlapján 2007, az NA-én 2006 szerepel, de a cég már 2008-ról beszél.

Újabb közbeszerzés-jogi és műszaki szakértők bevonásával segíti a független bírálóbizottság munkáját a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. - közölte a társaság csütörtökön. Ezt Kóka János gazdaságés közlekedési miniszter kérte szerdán, amikor visszaküldte az M7-es pályázat győztesére tett javaslatot az NA-nak.

Az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti 35,5 kilométeres szakaszának megépítésére kiírt tender sorsáról, a szükséges eljárásokról az újabb szakértők véleményének meghallgatása után dönt a bírálóbizottság. Az új eljárás végén a bizottság ismételten javaslatot tesz az NA Zrt. elnök-vezérigazgatójának, aki az igazgatóság és a felügyelőbizottság határozatának megfelelően újabb tulajdonosi döntést kér a gazdasági és közlekedési minisztertől - közölte a társaság.

Átadás - mikorra is?

Az állami autópályacég tájékoztatása szerint a jelentős megtakarítást eredményező éles verseny miatt természetes, hogy az eljárás bonyolultabb a megelőzőeknél. Az NA ugyanakkor úgy érzi, hogy az eljárás hatékonyságát az elért igen kedvező árak igazolják.


A szakasz a GKM honlapján - kattintson a nagyításhoz!

A cég azt is közölte, hogy az eljárás semmiképpen nem hátráltatja a tervezett 2008. májusi átadást. Ez a bejelentés azért is érdekes, mert a GKM honlapján, az Autópályák menüben még a 2007 végéig megvalósuló beruházások között szerepel ez a szakasz.

Az NA Zrt. honlapja még meglepőbb, 2006. december végi dátumot közöl. Az eredeti, 2003-ban elfogadott autópálya-törvényben ez az út a 2003-2007 közötti időszakban előkészítés alatt álló szakaszként szerepelt, ám a jogszabály azóta több ponton változott (például az eredeti törvényszöveg szerint 2005-2007 között 1089 milliárd forintot költöttek volna a központi költségvetésből sztrádaépítésre).


A szakasz adatlapja az NA Zrt. honlapján - kattintson a nagyításhoz!

Kizárások, visszaküldés

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerdán azért küldte vissza az NA Zrt.-nek az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakasza megépítésére kiírt tender nyertesére tett javaslatát, mert a pályázók több mint felét kizárták a versenyből, valamint felmerült, hogy bizonyos pályázók pótmunkák utólagos megrendelésének reményében kínáltak kedvező árat.

A miniszter egyben felkérte a cég vezetését, hogy független jogi és műszaki szakértők bevonásával vizsgálja meg újra a beadott pályázatokat, és ennek megfelelően hozza meg felelős, végleges döntését. Az NA Zrt. bírálóbizottsága a múlt héten hatból négy pályázót - ajánlatuk érvénytelensége miatt - kizárni javasolt a versenyből.

Az első fordulóban a legalacsonyabb árat, 41,74 milliárd forintot az osztrák Granit és a szlovák Doprastav konzorciuma (Grando) ajánlotta. Mögöttük végzett a Strabag-Hídépítő páros 45,8 milliárd forinttal, míg a Swietelsky-Bilfinger konzorcium 46,26 milliárdot kért. A Vegyépszer és a Betonút konzorciuma akkor 46,29 milliárdot mondott, míg a legdrágább ajánlatot 49,9 milliárddal, illetve 48,84 milliárddal a Viadom-Porr-Terrag-Asdag konzorcium és a Colas adta be. A második ajánlati fordulóban a jelentkezők többsége csökkentette árait, a Betonút-Vegyépszer által alkotott Zala-Somogy Konzorcium például nyilvánosságra hozta, hogy 41,4 milliárd forintra faragta le az első körös összeget.