Nincs titkos szerződés a MÁV-nál, csak aktualizáltak

2007.06.13. 17:29
A szakszervezeti vezetők javadalmazása a MÁV-nál a MÁV humánpolitikai csoportjához tartozó főosztályvezetők alapbéréhez igazodik és nyilvános megállapodások szabják meg az erre szolgáló bérkeretet - mondták el a MÁV illetékesei és szakszervezeti vezetői. A vasúttársaságnál azután mondták ezt, hogy a Magyar Hírlap megírta, titkos megállapodást írt alá a MÁV vezetése három szakszervezettel a tisztségviselők fizetéséről. Ez pedig átlagosan meghaladja a havi 700 ezer forintot.

A Magyar Hírlap szerdai számában azt írta: titkos megállapodást kötött a MÁV Zrt. és három reprezentatív vasutas szakszervezet az érdek-képviseleti vezetők és tisztségviselők fizetéséről, amely szerint két szakszervezetnél mindegyik esetében legfeljebb harminc tisztségviselő - vezetőkkel együtt - havonta 700 ezer forint jövedelemben részesül.

Csak aktualizáltak

A MÁV Zrt.-nél szerdán úgy fogalmaztak: 2007. április 12-én, hosszan elhúzódó, "kemény" tárgyalásokat követően született meg a megújított megállapodás a MÁV Zrt. mint munkáltató és az aláíró szakszervezetek között, az aláíró szakszervezetek által havonta felhasználható bértömegről. A szóban forgó - a MÁV szerint nem titkos - megállapodás előzménye egy 2002-ben, a vasúttársaság és a reprezentatív szakszervezetek közötti megállapodás volt, amely a szakszervezeti tisztségviselők létszámát és a javadalmazását volt hivatott szerződéses viszonyok között rendezni.

A megállapodás megújítását az indokolta, hogy időközben a vasúttársaság áttért a munkakör értékelésen alapuló bérezésre. A vasutas szakszervezetek tisztségviselői szintén a MÁV Zrt. munkavállalói, akik a Munka Törvénykönyve és a kollektív szerződés szerinti, a besorolásuknak megfelelő munkabérben részesülnek. Ennek megfelelően a szakszervezeti tisztségviselők bérezése - ugyanúgy, mint a MÁV dolgozóké - a munkaköri értékeléseken alapul.

A 2007. április 12-én megkötött szerződés - a fenti alapelvek szerint - a szakszervezeti tisztségviselők javadalmazásának részleteit rögzíti. Ezek szerint a 2007. évi bértömeg emelkedése - a MÁV Zrt. álláspontjának elfogadásával - megegyezik a 2006. december 30-án született, a MÁV munkavállalókra vonatkozó foglalkoztatáspolitikai-, valamint bérmegállapodásban meghatározottakkal.

A szakszervezetiek szerint nem titkos

Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének (VSz) elnöke elmondta, hogy korábbi megállapodás alapján a MÁV humánpolitikai csoportjához tartozó főosztályvezetők alapbérének átlagában rögzítették a megválasztott szakszervezeti elnökök javadalmazását, korábban ennek 70 százaléka járt az alelnököknek, 50 százaléka a diplomás, 40 százaléka a nem diplomás szakszervezeti tisztségviselőknek.

A VSZ elnöke elmondta, hogy ezek az arányok feszültség forrásai voltak, így a 2007. április 12-én aláírt megállapodásban a bértömeget rögzítették, amelynek elosztásáról a szakszervezetek maguk döntenek. Az idei szakszervezeteknek járó bértömeg annyival emelkedett, amennyivel a vasutasok átlagkeresete, továbbá tartalmazza a vasútnál megemelt munkaidő ellentételezését.

Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) elnöke is azt mondta, hogy nincs titkos szerződés. Egy négy éves szerződés meghosszabbításáról, aktualizálásáról van szó. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben kötöttek a MÁV-val szerződést a szakszervezeti tisztségviselők bérezéséről, de már azt megelőzően 1993. óta volt a szakszervezeti tisztségviselőkre vonatkozóan külön bérmegállapodás. A VDSZSZ elnöke is úgy nyilatkozott, hogy az április 12-én aktualizált szerződése szerint is a szakszervezet első számú vezetője a MÁV humánpolitikai területén dolgozó főosztályvezetőinek átlag alapbérét kapják. Az idén a szakszervezeti bértömeg a munkavállalókat megillető bérekkel emelkedett. amit a VDSzSz-en belül a munkavégzés, a végzettség, a tisztség szerint osztanak el. Gaskó István valóságszerűnek nevezte, hogy havonta átlagban 700 ezer forint jut egy tisztségviselőre.

Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a munkáltató és a szakszervezetek között létrejött középtávú megállapodás alapján minden évben aktualizálják a szakszervezeteket megillető juttatást. Ez alapján írta alá a Mozdonyvezetők Szakszervezete a megállapodást.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.

február 27., 12:12

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

3 órája

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.

február 26., 15:03

  • Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.

február 26., 16:42

  • Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.

február 27., 09:52

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33