Sikerágazat a privatizáció

Igen éles kritikát fogalmazott meg az Állami Számvevőszék az ÁPV rt. tavalyi, 2004-es működésével kapcsolatban, a számvevők szerint egyes hibás döntések mögött a személyi felelősség kérdését is vizsgálni kell.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Egészen pontosan azt javasolta a pénzügyminiszternek, hogy vizsgálja meg a tranzakcióknál és a vagyonkezelésnél elkövetett szabálytalanságok, ellentmondásos előkészítések, megalapozatlan döntések és vagyonvesztések okait és ahol szükséges a személyi felelősséget. Én a jelentésből azt szeretném kiemelni, hogy az ÁSZ alapvető megállapítása a munkánkról az volt, hogy az ÁPV törvényekben és szabályzatokban foglaltaknak megfelelően végezte a tevékenységét. Valóban voltak olyan ügyletek, mellyel kapcsolatban kritikát fogalmaztak meg a számvevők, ám nekem meggyőződésem, hogy az ÁPV-nél nem született olyan döntés, mely a személyi felelősség kérdését vetné fel. Ezt azonban majd a vagyonkezelőt felügyelő pénzügyminiszter döntése alapján várható belső vizsgálat során kell tisztázni.

Az ÁSZ három olyan tranzakció lebonyolítását is kifogásolta, melyek korábban is a figyelem központjában álltak, így a Mol-t, a Nemzeti Tankönyvkiadót és a Bábolna Rt.-t érintő döntéseiket. A Mol-nál a számvevők szerint nagyobb bevételt lehetett volna elérni, ha várnak az eladással, a tankönyvkiadó esetében a második fordulóban alacsonyabb áron adták el a céget, mint amennyit az első fordulóban kapott legmagasabb ajánlat volt, a Bábolnánál pedig az újbóli, és az ÁSZ szerint reménytelen reorganizációs kísérletek vittek el több milliárd forintot.

Menjünk sorban. A Mol esetében szerintem kifejezetten szakmai véleménykülönbségről van szó. Az ÁSZ szerint érdemesebb lett volna a gázüzletág eladását és az ezzel várható tőzsdei árfolyam emelkedést megvárni az értékesítéssel. Hadd emlékeztessek azonban arra, hogy a Mol részvénycsomag első eladási kísérlete 2003 novemberében volt, amikor - természetesen a kormány egyetértésével - az ÁPV Rt. elállt a tranzakciótól: pontosan azért, mert úgy ítéltük meg, hogy az akkori árfolyam nem megfelelő. 2004 elején egy viszonylag gyors tranzakcióval a korábbinál mintegy tíz milliárd forinttal magasabb bevételt lehetett elérni, ez az összeg szakértők szerint akkor a tőzsdei árfolyamot figyelembe véve a lehető legmagasabb volt. Most persze lehet azt mondani, hogy a részvények ára azóta is emelkedett, de ennek nagyon sok összetevője van, például az euró-dollár árfolyam alakulása, a példátlan olajár emelkedés, a kelet-európai régióba átcsoportosuló tőke minden korábbinál erőteljesebb növekedése, amely nemcsak a Mol árfolyamára hat, hanem szükségszerűen valamennyi közép- kelet- európai papír árát a Moléhoz hasonló mértékben megemelte. Meggyőződésem szerint egyebek között hozzájárult az is, hogy a befektetők kedvezően ítélték meg az állami tulajdonrész csökkenését.

De akkor az az általános érvénnyel megfogalmazott ÁSZ kritika, mely szerint a döntések egy része mögött a szakmai megfontolásokat elnyomva érvényesültek költségvetési, értsd a mielőbbi bevételre koncentráló szempontok, sem igaz a Mol részvénycsomag értékesítésére?

Ha ez így lenne, akkor már 2003-ban, az akkor alacsonyabb áron eladtuk volna a pakettet, és így a befolyó összeg már korábban felhasználható lett volna.

A Tankönyvkiadóért viszont valóban kevesebbet kaptak, mint azt az első forduló alapján várták, ráadásul a második fordulóban a végül nyertes Láng Holding úgy csökkentette az első fordulóban tett ajánlatát, hogy a második körben a másik két pályázó ajánlatát formai okokból érvénytelenítették.

A második fordulóban a pályázók rendelkezésére több információ állt, ami alapján minden pályázó az árcsökkentés mellett döntött, de a nyertes így is óriási kockázatot vállalt lépésével. Úgy gondoljuk, hogy a végső ár megítélésében az a döntő, hogy a külső szakértő által megállapított vagyonértékhez képest mintegy 20%-kal magasabb áron tudtuk eladni a részvényeket. Aki pedig azt gondolja, hogy meg lehetett szervezni, hogy a másik két versenyző érvénytelen ajánlatot adjon be, az nem ért a pályáztatáshoz. Még egy nagyon fontos dolgot meg kell említenem: a két kiesett versenyző, és a nyertes által csökkentett ár ellenére sem tehettük volna meg, hogy eredménytelennek nyilvánítjuk az eljárást, a törvény - amennyiben az ár eléri, vagy nem tér el lényegesen a vagyonértéktől - erre nem ad lehetőséget. Megfontoljuk az ÁSZ ide vonatkozó ajánlásait az elkövetkező tranzakciók során. A jövőben törekszünk arra, hogy minél egyértelműbb versenyhelyzetet érjünk el. Azonban még az ÁSZ ajánlásai alapján lefolytatott eljárásnál is előállhat, hogy a legkedvezőbb árat adó pályázó nem indul el a következő fordulóban, a többiek pedig a saját áruk emelésével sem érik el azt. Az így meghatározott pályázatnak az a kockázata, hogy könnyen elveszíthetünk potenciális, jó árat ajánló pályázókat, akik ugyan saját ajánlatukat valamilyen okból nem tudják tartani, de összességében kedvezőbb árra lennének képesek a többi pályázónál.

A Bábolnáról az ÁSZ jelentésben az szerepel: a 2004-re tervezett 70 millió forintos nyereség ellenére 9,1 milliárd veszteség keletkezett, az ÁPV évek óta úgy tartott ki a reorganizációs elképzelések mellett, hogy folyamatosan nőtt az állami ráfizetés. Végül pedig felszámolás helyett végelszámolásról döntöttek, ami az ÁSZ szerint az eredményezte, hogy az állami vagyonból 17,8 milliárd forint megtérülése bizonytalanabbá vált.

Meg kell jegyeznem, hogy a Bábolna esetében a vizsgálat az 1998-2004. évek döntéseit elemzi. Ugyanakkor 2004-ben kritikus vagyoni-pénzügyi-jövedelmi helyzetben kellett a működést fenntartani és a Kormánydöntésnek megfelelően további állami forrásjuttatás nélkül a tőkehelyzetet rendezni, és a Bábolna Rt. privatizálhatóságát megteremteni. A várakozásokat messze meghaladó mértékben romlottak a piaci viszonyok, ezen belül az értékesítési árak, és a piacot egyértelmű túlkínálat jellemezte. A szabadon beáramló import alacsony árszintje gyakorolt kivédhetetlen és kigazdálkodhatatlan hatást az egész baromfivertikumra, ezen belül különösen a bábolnai vertikális integrációra. A folyamatos piaci helyzetromlás, a saját vagyon nélküli gazdálkodás ellehetetlenítette a társaságot, a vállalkozás folytatását. Ezért a végelszámolás ugyan kényszerű, de célszerű vagyonkezelői döntés volt, melynek keretében a részenkénti, működésképes egységenkénti gyárak, üzemek, ágazatok eladása a privatizációt lehetővé tette és a végelszámolás egy éve sikeresen folyik, a reorganizáció megvalósul, a termelő egységek tovább működnek más integrációk és vállalkozások részeként vagy önállóan.

A végelszámolás elrendelése, mint alternatíva nélküli döntés elkerülhetővé tette, hogy a költséges és leértékelő felszámolási eljárás kezdődjön. A döntés lehetővé tette több ezer mezőgazdasági körbe tartozó hitelező követelésének megtérítését, ezáltal esélyt adva kisebb vállalkozások további működésének. A Bábolna Rt. reorganizációs programjának kormányhatározat szerinti végrehajtása és a végelszámolási vagyon eddigi értékesítése során kiemelt szempont volt, hogy a végelszámolási vagyon működőképesen kerüljön eladásra, a munkavállalók teljes vagy részbeni továbbfoglalkoztatása megoldott maradjon, továbbá elsődlegesen a mezőgazdasági beszállítók folyamatos működése is biztosítva legyen.

Az ÁSZ jelentés csak olaj a tűzre abban az értelemben, hogy a privatizáció menete már így is a napi politikai kereszttüzébe került. Orbán Viktor szerint azon túl, hogy le kellene állítani a magánosítást, egyes korábbi tranzakciókat is felül kell vizsgálni, és adott esetben visszavenni a már eladott vagyont. A kormánypártok szerint egy ilyen kijelentés elriasztja a befektetőket. Tényleg így van ez, vagy az üzleti szférában nem sokat tőrödnek azzal, mint mondanak kampányidőszakban a politikusok?

A volt miniszterelnök szavait nem szeretném kommentálni, a politikusoknak kell egymás között vitatkozniuk. Hatását sem tudom egyelőre érdemben megítélni, de azért biztos akad, aki elgondolkodik az ilyen kijelentésen. Annyit azonban elmondhatok, eddig egyetlen befektető sem jelentkezett nálunk azzal a kérdéssel, hogy akkor mit várhat a jövőben. Ha ilyen történne, vagy egyébként úgy látnánk, hogy aggodalmasabbá vált a hangulat, azt jeleznénk a kormánynak, nekünk ennyit lehet és kell tennünk ebben az ügyben.

A Malév privatizációjának eredménytelenségét bejelentő közleményben az ÁPV azért beolvasott a politikusoknak, azt írták, a megalapozott döntéshozatalt "nem segítette - és ez felveti valamennyi hozzászóló felelősségét - az ÁPV Rt. által idő előttinek, szakmailag megalapozatlannak, nem tényszerűnek, a szokásosnál indokolatlanul erőszakosabbnak ítélt külső beavatkozási törekvés."

Hadd szögezzem le: azzal semmi problémánk nincsen, ha a különböző politikai oldalak a privatizációval kapcsolatos különböző szakmai elképzeléseiket, véleményüket hangsúlyosan megjelenítik. Teljesen világos, hogy a jelenlegi kormány és az ellenzék szögesen eltérő koncepcióval bír a magánosításról. A baj akkor kezdődik, amikor nem szakmai, hanem egyéb támadások érnek bennünket: ha olyan színben tüntetik fel az ÁPV-t, hogy a szervezet kiszivárogtat, kiad információkat, kótyavetyél, nem érdekli egy adott cég jövője. Ha ez a fény vetődik ránk, azt joggal utasítjuk vissza: számomra az itt töltött 3,5 év legfontosabb mércéje a befektetői visszajelzések alakulása. Nem fordult elő soha az, hogy a pályázók kifogást emeltek volna a döntéseink ellen -- pontosabban egy ilyen eset volt, a tankönyvkiadó pályázaton az egyik érvénytelennek ítélt ajánlatot beadó cég megtámadta az eljárást. Ha csak arra gondol, hogy a Máv motorvonattenderén hogyan feszülnek egymásnak a versenytársak, el lehet azt képzelni, hogy a befektetői panaszok nélkül lehetne bármilyen tisztességtelen döntést hozni? És még egy dolog: ha egy folyamatban levő ügyben, rendre úgy szólnak bele kívülről a tárgyalások menetébe, - különösen ha idő előtt -, hogy konkrét, vagy annak tűnő információkat hoznak nyilvánosságra, az senkinek az érdekét nem szolgálja. Hiszen az alapvető érdek, hogy a pályázók bízzanak az ÁPV-ben, és az is, hogy a tárgyalások során az egymásra esetleg licitáló versenyzők ne ismerjék egymás ajánlatát.

Ami ezzel együtt azért furcsa volt a laikusnak is, hogy az ÁPV végül éppen azokkal az indokokkal -- alacsony vételár, a garanciák elégtelensége miatt -- mondta ki a Malév tender eredménytelenségét, melyre az ügy körüli vihar vége felé már nem csak a nagyobbik ellenzéki, hanem kisebbik kormánypárt is hivatkozott. Mégiscsak tudtak valamit?

Szeretném hangsúlyozni, hogy a vételár alacsonyságát mi nem tekintettettük az eredménytelenség indokának. A vételár egy nagyon fontos szempont, de annak meghatározása nem egyszerű. Nagyon sok összetevője van az eszközök értékétől a hitelállomány nagyságán az üzleti kilátásokig, és bizony részben ezek súlyozásán is múlik, hogy ténylegesen mit mondhatunk reális értéknek. Ami a Malév esetében nagyon zavaró volt, hogy az ügyben megszólalók hirtelen egy nagyon modern, nagy perspektívával rendelkező színben tűntették fel a céget, amit valakik - az ÁPV -- úgy akarnak eladni, hogy ezt nem veszik figyelembe. Nekünk viszont nagyon komolyan mérlegelnünk kellett azt is: ha mindazok a tervek, üzleti elképzelések, melyekre részben alapozva a mostani, eredménytelenséget kimondó döntést meg mertük hozni, nem válnak valóra, akkor a Malévnél további értékesíthető eszközök nem nagyon lesznek, a Malévbe további állami pénz az uniós szabályok szerint nem folyhat be. És ez bizony újabb felelősséget hárít az Igazgatóságra, melynek több tagja a végsőkig az eladás mellett volt, azt hangsúlyozva, hogy nem lehet további tíz, három, de akár egy milliárdot sem a költségvetésből a Malévnek adni. És ha baj lesz az állami kézben maradt vállalattal, akkor kinek a felelősségét fogják felvetni?

Két kérdés még a Malévot illetően: egyrészt miközben a tárgyalások utolsó fázisában már csak az orosz tulajdonosi hátterű Air Bridge-el egyeztettek, és a magyar Aviation Solution már teljesen háttérbe szorult, a közleményükben lényegében egyformának minősítették a két ajánlatot. Másrészt míg mindkét befektető úgy látja, hogy az övéknél jobb ajánlat nem tehető a Malévre, az Ön által is említett üzleti tervek, azok eredményeinek realizálásához évek kellenek, de az ÁPV hamarosan újra megpróbálja eladni a Malévot. Mi változik néhány hónap alatt?

- Pontosabban a pályázatok üzleti tartalmuk tekintetében valóban hasonlóak voltak, árban, tőkebefektetésben, eszközértékesítésben, a nemzeti jelleg megőrzésében és a számos más nagyon fontos pontban is - ez azt is mutathatja, hogy nagyon sok mindent azért mégsem lehet csinálni a társasággal. Amiben mi alapvetően különbözőnek ítéltük a két anyagot, az a garanciák kérdése, és ebben az Air Bridge ajánlata erősebb volt, a másik jelentkező az írásos megkeresésre sem tudott ehhez hasonló első osztályú bankgaranciákat felmutatni. Ami a jövőt illeti: a reptér privatizáció várható sikere is hatott ránk aznap, amikor a Malév döntést meghoztuk. Az, hogy a világ legnagyobb szakmai befektetői ilyen mértékű érdeklődést tanúsítanak, illetve egy sikeres tranzakció önmagában is növelheti a Malév iránti érdeklődést.

Persze gondolom a Ferihegyre kapott ajánlatokban szereplő árak is megnyugtatóan hatottak, a legmagasabb ajánlat a korábbi legoptimistább becsléseknek is közel a kétszeresére rúg. A várt bevétel így már 390 milliárd forintnál indul, viszont a munkaügyi bíróság elsőfokú ítélete alapján az egész privatizációs eljárást is érvényteleníthetik. A reptéri üzemi tanács arra alapozta a keresetét, hogy nem tájékoztatták őket megfelelően a magánosításról, korábban olyan hír is szárnyra kelt, hogy megpróbálták - eszerint eredménytelenül - privatizációs bónusszal egyszerűen "megvenni" a magánosítást kezdettől fogva ellenző érdekképviseletet.

Ami a bírósági ítéletet illeti, én nem vagyok jogász, de az tény, hogy egyelőre egy elsőfokú, nem jogerős ítéletről van szó, azaz ennek nincs halasztó hatálya a pályázatra. Azt állítom számos jogi szakértő szakvéleményével is megerősítve, hogy fellebbezésünk nyomán keletkező jogerős ítélet helyt ad az érvelésünknek.

De nem is lenne célszerűbb megvárni a jogerős ítéletet? Mi történik, ha az eredményes pályáztatás lezárása után születik egy a kiírást érvénytelenítő döntés?

Én bízom abban, hogy a jogerős ítélet már elfogadja a mi álláspontunkat, de most leállítani a befektetőket, és azt mondani, hogy sajnos nem tudjuk mikor folytatódik a pályázat, amikor például a pozsonyi reptér magánosítása is folyamatban van, aligha lenne szerencsés. Mint ahogy kétségtelenül az sem szerencsés, hogy ez az ügy a bíróság elé került. Azt viszont a lehető leghatározottabban vissza kell utasítanom, hogy mi valamikor is bármilyen módon az ő jogaik "megvételére" játszottunk volna, minden esetben az általuk felvetett kérdésekre próbáltunk befogadóan reagálni.

Az eredetileg két havi fizetésnek megfelelő privatizációs bónuszt 3,5 havi jutattásra emelték.

És sajnos nem fogadták el. Ők kedvezményes részvényt akarnak. A kedvezményes részvényvásárlást és annak mértékét azonban a törvény egyértelműen szabályozza. Hol adható, kinek adható, mi a kedvezmény maximális mértéke. A privatizációs törvény vonatkozó előírásai szerint a BA Rt-nél nem alkalmazható kedvezményes dolgozói részvényvásárlás. Ugyanakkor mi kiszámoltuk, hogy ha adhatnánk, akkor mennyi lenne a kedvezmény mértéke, mely egyebek között bértől, a munkaviszony hosszától függ, és ezt ajánlottuk meg privatizációs bónuszként, ezzel, ily módon készpénzben ugyan, de tulajdonképpen befogadjuk a kedvezményes részvényértékesítést.

A pályázat lezárása azonban nyilván azért is sürgős lehet, mert így még az idén befolyhat a költségvetésbe a pénz. Ugyanakkor ha a reptér privatizációjától eltekintünk, az ÁPV eddigi bevétele elmarad a tervezettől.

Sőt, a repülőtér eladása esetén is, ha a számviteli eredményeket nézzük. Az ár három dologból tevődik össze, a részvények értékéből, a vagyonkezelői díjból és az ingóságok értékéből. Ebből a legnagyobb tétel a vagyonkezelői díj, ami nem ide fog befolyni, hanem a kincstárba. Ezért, ha nagyon szigorúan nézem, a privatizációs bevételben lehet rekord, az ÁPV Rt. számviteli bevételeiben viszont lényegesen kevesebb lesz, mint az előirányzott terv. Persze nézőpont kérdése, ki melyiket veszi alapul, mi kommunikálni természetesen a teljes privatizációs bevételt szoktuk. Ugyanakkor az is világos, hogy az üzleti tervünket a részvényesi jogok gyakorlójának, a Pénzügyminisztériumnak majd módosítani kell, hiszen ha elmarad a Mol fennmaradó állami tulajdonrészének értékesítése, elmarad az FHB értékesítés, és a repülőtér bevétel szétoszlik, akkor nyilván az a 300 milliárdos bevétel, ami az idei tervünkben benne van, formailag nem kerül ide.

Az ÁSZ már idézett megállapításai szerint az ÁPV döntések egy része mögött költségvetési szempontok húzódnak meg. Példa lehet-e erre, illetve általában a privatizációról folyó politikai vita alaptételére a reptér eladása? Az ellenzék ezt az aranytojást tojó tyúk levágásaként emlegeti, mondván egy az államnak nyereséget hozó céget miért kell magán, kézbe adni, ahelyett, hogy megtartanák a hasznot?

Az ÁSZ idézett megállapítása elsősorban arra vonatkozik, hogy tavaly az ÁPV a kezelésébe tartozó állami vállalatoktól elvonta előlegként az osztalékot, mintegy 18 milliárd forintot. Azt gondolom, hogy ez az ÁPV Rt. sikeres vagyonkezelésének eredményeképpen megvalósuló a kezelt állami vagyon javuló eredményű gazdálkodását jelzi. Én azonban úgy vélem, ezt bárki így csinálta volna, egy tulajdonos dönthet arról, hogyan használja a nyereséget. Egyébként örültem volna, ha más is megjegyzi, hogy soha ekkora nyereséget nem termeltek még az állami cégek.

Ferihegy tíz milliárd forintot...

A reptér privatizáció viszont szerintem arra jó példa, hogy bemutassuk, miért kell privatizálni az állami kézben levő cégeket: én mindenkivel elolvastatnám a pályázatokat, hogy mi vár erre reptérre. Milyen fejlesztésekre, mennyi idő alatt, mennyi pénzből lesz szükség. Ma Ferihegy Prágával, Béccsel, és lassan Pozsonnyal összehasonlítva egyre rosszabb helyzetben van: nem lehet kijutni, nem lehet parkolni. A terminálon enni, vásárolni szinte nem lehet, sorba kell állni a vámnál, a biztonsági kapuknál. Mindezt nagyon sok pénzből lehet megváltoztatni, és ezek a cégek már bizonyították, hogy képesek erre: hadd mondjam el például, hogy a londoni Heathrow repülőtér területe ugyanakkor mint Ferihegyé, azonban a forgalom többszörösét tudja gyorsan és az utasok számára kényelmesen lebonyolítani. Gondolja el, micsoda szervezési tudás, tapasztalat, szoftver kell ahhoz, hogy ennyivel nagyobb forgalmat kezelni tudjanak. Ferihegyen a közeli években 3-3,5-szörösére növekszik az utasszám, lesz-e ennek lebonyolításához nekünk elég tudásunk, tapasztalatunk, és egy olyan rendszerünk, ami elősegíti, hogy valóban ide szálljon le egy gép, és ne a néhány száz kilométerre levő reptereken? És hadd tegyem hozzá: a nyertes több évtizedre előre megfizeti a nyereséget, és a társaságban keletkező árbevétel egy része, az adó az országon belül hozzájárulva a magyar gazdaság fejlődéséhez.

Kishíján lebeszéli a befektetőket.

Nem. Persze igaz, még így is megéri neki, de csak akkor, ha tényleg mindent beváltanak, amit ígérnek, és sikerül idehozni az utasokat. Ez a legnagyobb garancia, hogy a majdani nyertes letesz mondjuk 400 milliárd forintot, és ez neki meg kell térüljön. És ne felejtsük el, hogy a most annyiszor emlegetett tíz milliárdos éves nyereség sem jelentkezett eddig minden évben, és nem is jelentkezik majd, hiszen ennek jelentős részét fejlesztésekbe kellene visszafordítani, amelynek kívánatos mértéke 100 milliárd forintos nagyságrendű. Ha minderre valaki azt mondja, hogy levágjuk az aranytojást tojó tyúkot, arra csak azt tudom válaszolni, hogy egy lassú fejlődésű Ferihegyben érdekelt, amit rövidesen leköröznének vetélytársai.

A privatizációról szóló viták úgy egyszerűsíthetők le, mintha szemben állnának egymással a szakmai, és a rövid távú, költségvetési-politikai szempontokat figyelembe vevő politikai érdekek. Mennyire helytálló ez a szembeállítás, mennyire elsődleges szempont a privatizációs menetrend tervezésekor a bevételek alakulása?

Az uniós előírások világosak abból a szempontból, hogy a privatizációs bevételeket költségvetési lyukak betömésére nem lehet használni. Én azt mondom, a bevétel az államháztartásba megy, az államháztartást pedig úgy is finanszírozza, hogy nem kell felvenni újabb hitelt, nem kell kibocsátani kötvényt, így a bevételhez hozzá lehet számolni azokat a kamatokat is, amiket így nem kell kifizetni. Ilyen szempontból én azt hiszem egyfajta nemzetgazdasági érdek a privatizációs bevétel, és akár azt is ki lehet mondani, hogy igen, szüksége is van az államnak erre a pénzre. Az, hogy mely cégeket magánosítunk, a privatizációs törvény mellékletében parlamenti döntés határozza meg. Ez persze módosulhat, több példát láttunk erre, legutóbb például a Volán társaságok privatizációját befagyasztották, vagy az MVM Rt. közel száz százalékos állami tulajdonban hagyását döntötték el. A mi feladatunk a meghatározott vagyonkör eladásának szakmai lebonyolítása, átláthatóan, és persze a bevételeket maximalizálva. A kormányzati ciklus elején, 2002-ben készült egy vagyonpolitikai koncepció. Ebben egy célként valóban szerepelt a bevételnövelés, de benne volt az állami tulajdon további lebontása, a tőzsde élénkítése -- emlékeztetnék, hogy két céget vittünk a tőzsdére, az FHB-t és a Forrás Rt-t. A negyedik nagyon fontos cél volt a kárpótlási jegyek bevonása. A felsorolt célok mindegyike érvényesült kisebb-nagyobb mértékben, én a privatizáció elmúlt 3,5 évére sikerágazatként tekintek, és nem kis részben erre vezetem vissza, hogy a folyamat politikai viták középpontjába került.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!