Legalább húsz százalékkal magasabb árat kellene adnia az OMV-nek a szeptemberi szándéknyilatkozatban foglalt 32 ezer forintos részvényenkénti összegnél – véli a Mol egyik jelentős, két zázalékos csomaggal bíró befektetője. Plamen Monovski, a Blackrock egyik vezetője a Thomson Financial üzleti hírügynökségnek nyilatkozott, és bár kiemelte, hogy a finomítók haszonkulcsa volatilis, és ezért nehéz pontos értékbecsléseket készíteni, de a 32 ezres ár szerinte mindenképpen túl alacsony.
Monovski mindkét társaság vezetését bírálta, de a Molt komolyabban. Szerinte – ahogy ezt a Mol is hangúlyozta – az osztrák ajánlat nem bontotta ki, miben is látják a 400 millió eurós megtakarítást jelentő szinergiákat. Ugyanakkor a befektetők a Moltól sem tudhatják meg biztonsággal, hogy valóban azzal a következménnyel járna-e a két cég összeolvadása, hogy el kellene adni egy finomítót a versenyhatóságok várható döntése miatt.
A Mol-vezetés ezen túlmenően is kapott bírálatot: Monovski azt mondta, csalódott a menedzsment viselkedésében, szerinte Magyarország nagyot lépett vissza a vállalatirányításban, ami általában is ronthatja a befektetők véleményét. Ugyanezt a lex Mol kapcsán is megjegyezte, azt mondta, a szabályozás elkapkodott, ugyanakkor úgy tűnik, a Mol-menedzsment egy életre biztosította magának az állását.