További Magyar cikkek
Hazánkban a befektetésekhez kapcsolódó kockázatok megítélése távolról sem valós alapokon nyugszik. Talán még több olvasónk is emlékszik az újkori tőzsdelázra, amikor 1996-1997-ben szó szerint néha verekedésbe fulladt egy-egy részvényjegyzés. Mindenki tőzsdézni akart, majd jött az orosz válság 1998-ban, és a hirtelen árfolyamveszteségek következtében a legtöbben örökre visszavonultak a tőzsdétől és azóta se tértek vissza. Még annak ellenére sem, hogy magyar tőzsdeindex értéke ma háromszorosa mint az orosz válságot megelőző időszakban volt.
Ma egy átlagos magyar magánszemély megtakarításainak 58 százalékát bankbetétben, vagy készpénzben tartja. Ugyanezen arány az USA-ban 12 százalék. A vélhetően legnagyobb tőzsdekultúrával rendelkező országban széles körben beivódott az emberek tudatában, hogy magasabb hozamot csak magasabb kockázat mellett lehet elérni.
A magyar magánnyugdíj-pénztárak összbefektetésén belül a részvényarány 15 százalék körüli, olyan alacsony, hogy már szabályozói oldalról akarja a kormányzat ezen arányt növelni. Ugyanis egy 25-40 éves megtakarítást nézve miért ne lenne érdemes hosszú távon statisztikailag is kimutathatóan magasabb hozamot termelő részvényekbe fektetni mint államkötvényekbe?
Kidobna egymilliót az ablakon?
Hogy mit jelent ez számszerűen? Ha azt feltételezzük, hogy 20 000 forintunk van havonta rendszeres megtakarításra, és az átlagos magyar megtakarítási struktúrát választjuk – döntő részben bankbetét, kevés kötvénnyel és még kevesebb részvénnyel –, akkor a tizedik év végére 1 232 061 forintot (20 000 forintos havi befizetés mellett 5 év összesített befizetését) vesztettük el ahhoz képest a potenciálisan elérhető hozamban mintha az amerikai befektetési megközelítést választottuk volna.
Számításaink során az egyes befektetési kategóriák hosszú távú, 80 éves amerikai historikus éves átlagos hozamaiból indultunk ki: készpénz+bankbetét: 3 százalék, kötvény: 6 százalék, részvény 13 százalék. A múltbeli hozamok hűen tükrözik a magasabb kockázat magasabb hozam elvét, mindazonáltal a múltbeli hozamok soha nem jelentenek garanciát a jövőbeli hozamokra vonatkozóan.
Vagy kockáztatna egy kicsit?
Nagy hiba lenne azt állítanunk, hogy a részvénybefektetésnek nincsenek kockázatai. Nem erről van szó, csupán arról, hogy hosszú távon (és a nyugdíj jellegű megtakarítások minden esetben hosszú távú 20-30-40 éves befektetést jelentenek) érvényesül az a közgazdasági szabály, hogy a magasabb kockázatú befektetés magasabb hozamot termel. A vezető tőzsdei cégek profitnövekedése jellemzően meghaladja az átlagos GDP növekedés ütemét, ebből adódóan a rendkívüli helyzeteket leszámítva a tőzsde árfolyamnyereségre predesztinál.
Természetesen tudunk ellenpéldákat (ilyen volt a technológiai buborék kidurranása, melyet követően még 7 év múlva is a csúcsszint alatt 50 százalékkal található a barométernek legszélesebb körben elfogadott Nasdaq index – és ugyanez a helyzet a hajdan Matávnak hívott MTelekom részvény árfolyamával is). Ezen ellenpéldák azonban az esetek többségében egy adott szegmensre vonatkoznak és nem egy széles körben megvalósított befektetésre. A magasabb kockázatból adódóan ugyanis a befektetéseinket diverzifikálni (megosztani) szükséges a részvénypiacon.
Mi lehet a megoldás?
Természetesen senkitől nem várható el, hogy egy 30-50 elemű részvényportfóliót alakítson ki önállóan kiválogatva az egyes részvényeket. A jelenleg széles körben elérhető megtakarítási formák közül hosszú távú, adóelőnyöket is figyelembe vevő legjobb megoldásként a biztosításba ágyazott befektetés tűnik, mely lehetővé teszi a rendszeres megtakarítás mellett az egyszeri döntéseken nyugvó nagyobb összegű befizetéseket is.
A konstrukció lehetőséget teremt arra, hogy időről-időre szakértő tanácsadó segítségével felül lehessen bírálni a befektetések összetételét és azon változtassunk. Egy ilyen hosszú távú megtakarítási forma elindítása előtt a legfontosabb szempont, hogy át tudjuk tekinteni a valós kockázatokat és hozamkilátásokat a részvények, az ingatlan és a kötvény befektetések vonatkozásában.