További Magyar cikkek
Köszönöm, hogy megállapításaikkal alátámasztják a június óta tartó politika eredményességét – mondta Veres János az OECD igazgatóhelyettese által bemutatott, Magyarországról szóló jelentésről. A pénzügyminisztérium ezúttal igazat mondott: a 30 fejlett országot tömörítő Nemzetközi Gazdasági és Fejlesztési Szervezet jelentése pozítivan foglal állást az elmúlt egy év gazdaságpolitikájáról.
Az OECD egyebek között megállapítja: a többször is kritikával illetett, a költségvetés bevételi oldalára koncentárló megszorító csomag szükséges volt, "tekintettel a költségvetési hiány mértékére, a bevételnövelésnek nem volt alternatívája a program első fázisában". Ugyanakkor ennek hatására a GDP-növekedés idén és jövőre is 2-3 százalék közé súllyed, jóval a hosszú távú, 4 százalékos átlag alá.
Vannak kétségek
Éppen a reformok kitartó véghezvitelével érhető el 2010-re a célul tűzött, 3 százalék alatti költségvetési hiány, a "tartósan alacsony deficit pedig az államadósságot is leszállópályára állítaná, és a gazdaságra kedvező hatást gyakorolna az alacsonyabb kamatokon, a kisebb fizetési-mérleghiányon és az árfolyam-volatilitás mérséklődésén keresztül".
A cél elérését az OECD megvalósíthatónak látja, de vannak kétségei: egyrészt kérdésesnek látja, mekkora megtakarításokat lehet elérni egyes, akár egyelőre csak tervszinten létező intézkedések révén, másrészt a 2010-es választásokat is önálló rizikófaktorként kezeli a szervezet. Mint Andrew Dean, az OECD igazgatóhelyettese kiemelte, mióta figyelemmel kísérik a magyar gazdasági folyamatokat, minden választási évben rekordmagasságokba emelkedett a költségvetési hiány. Ha ezt most sikerül elkerülni, a magyar gazdaság leghosszabb, egybefüggő kiigazító csomagja valósulna meg.
Örülnek a vizitdíjnak és a tandíjnak
Amelyhez az eddigieken túl az OECD-nek is vannak javaslatai: az egészségügyi területen az eddigi reformlépéseket biztatónak tartja a szervezet, külön dicsérik a vizitdíjat, illetve a kórházszervezésben elindult strukturális átalakítást. Szerintük szükséges lenne a háziorvosok szűrő szerepének erősítése, annak megakadályozása, hogy a betegek, sokszor feleslegesen, egyből kórházi orvost keressenek fel.
"Számos – hosszú távú megtérüléssel kecsegtető – jelentős reform végrehajtása megkezdődött vagy küszöbön áll, nevezetesen az oktatásban és a nyugdíjak terén" – áll a jelentésben, amely külön üdvözli a tandíj bevezetését, de az OECD szerint itt is több lépésre van még szükség. Nyugdíj terén a gazdasági szervezet a korkedvezményes nyugdíjba vonulási rendszer teljes megszüntetését és az öregségi nyugdíjkorhatár felemelését is szükségesnek látja.
Hatékonyabb önkormányzatokat
Az OECD átláthatóbb, több ellenőrzést lehetővé tevő és a méretgazdaságossági szempontokat előtérbe helyező, hatékonyabb finanszírozást javasol az önkormányzati szférában, kiemelve, tovább kell ösztönözni a közös feladatellátást. A helyi iparűzési adót megszüntetnék, az ingatlanadó bevezetését ösztönzik.
A költségvetési fegyelem szigorítását állami szinten is szükségesnek tartja az OECD, üdvözölve az elsődleges egyenleg többletére vonatkozó kötelezettség előírását. A szabályt úgy fejlesztenék tovább, hogy "mindennemű előre nem látott vagy tervezett többletbevételt a deficit és az államadósság csökkentésére kell felhasználni", és szükségesnek látják azt is, hogy a költségvetést független testületek értékeljék.
A jelentésben külön is kiemelik: Magyarországon az OECD többi tagországával összehasonlítva kiugróan, egyedülállóan hosszú a gyermekgondozási szabadság. Ennek rövidítését már csak azért is szükségesnek tartják, mert az egyébként is alacsony foglalkoztatottság mellett a munkából évekre kieső nők később nehezen találnak vissza a munkaerőpiacra. Veres János ezzel kapcsolatban azt emelte ki: a születésszám két éve újra növekedést mutat, ennek további ösztönzése fontosabb, mint az OECD javaslatának elfogadása.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Egy német kutatóintézet szerint nem tesz jót a nők pénztárcájának a házasság
A tanulmányban hozzátették, hogy sok nő kevesebbet dolgozik, miután férjhez ment.
3 órája
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce
- Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
2 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46