Ez a poszt a következő Percről percre része:

Sztrájk a reptéren

Fontosabb részletek
  • December 10-e szerda reggel hat órától általános, határozatlan indejű sztrájkot hirdetett két reptéri szakszervezet, a LESZ és az RDSZSZ, egyebek között az átszervezések, a kollektív szerződések felmondása miatt tiltakozva.
  • A Budapest Airport szerint alaptalanok a szakszervezetek követelései, a munkahelyek megőrzését éppen a 2006 óta zajló átszervezések biztosítják, az idén 9 százalékos béremelés volt.
  • Az első nap megbénult Ferihegy, a reptér hivatalosan is bejelentette a légitársaságoknak, nem tudják biztosítani az indulásokat, sok légitársaság törölte sok járatát. Rés a pajzson módjára Ferihegy 2/B-n két biztonsági kapu működött, a három terminál megmaradt forgalmát ide próbálták terelni.
  • Csütörtökön a szokottnál lassabban, de szinte normálisan folyt, továbbra is csak a 2/B-n keresztül a forgalom, csak a Malév 13 járatát kellett törölni. Pénteken reggel azonban újra káosz tört ki a reptéren.
  • 16-án keddre teljesen normalizálódott a helyzet, miután a Budapest Airport görög alkalmi biztonsági ellenőröket állított be: csak a 2B üzemel ugyan, de a késések megszűntek.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A ferihegyi repülőtér munkabeszüntetést folytató két szakszervezete maradéktalanul eleget tesz a sztrájktörvényben foglalt egyeztetési kötelezettségének, és határozottan visszautasítja a Budapest Airport (BA) vezetőinek korábban megfogalmazott ellentétes tartalmú vádjait - jelentették ki a szakszervezetek vezetői szombaton délután.

    Kovács Zoltán a sztrájkbizottsági elnök elmondta: a munkáltató nem volt jelen az érdekképviselők által felajánlott helyen szombaton 10 órakor. A BA folyamatosan a munkavállalók "nyomás alá helyezésével, vegzálásával" van elfoglalva a párbeszéd megkezdése helyett - tette hozzá.

    A szakszervezetek megismételték: a repülőteret üzemeltető társaság csak abban az esetben hajlandó egy asztalhoz ülni velük, amennyiben biztosítják a 2-es terminál "zavartalan" működését. Az érdekképviseletek ezt az "ultimátumot" törvénytelennek és etikátlannak tartják - emelte ki Kovács Zoltán.

    (MTI)

  • Csendesen telt a szombat délután Ferihegyen, egyetlen újabb járatot sem kellett törölni, a biztonsági vizsgálatra váró sorok pedig szinte teljesen eltűntek – írja a Budaepst Airport sajtóközleményében. A cég hasonló állapotokra számít kora este is, bár a hatkor induló csúcsidőszakban előfordulhatnak még torlódások.

    Délután öt óráig 62 érkező járatból 56 landolt Ferihegyen, 67 indulóból pedig 49 tudott felszállni. A Malév este dönti el, hogy vasárnap mely járatait törli a menetrendből. A többi légitársaság nem jelezte törlési szándékát. A sztrájk alatt kizárólag a 2-es terminál indít és fogad járatokat. A Budapest Airport arra kéri utasait, hogy hétvégén az indulás három órával érkezzenek ki a repülőtérre, illetve hogy indulás előtt feltétlenül vegye fel a kapcsolatot a légitársaságával.

  • A ferihegyi repülőtér dolgozóinak szakszervezete szerint a Budapest Airpor az érdekképviseletek megtörését és a Malév csődbe juttatását tűzte ki céljául azzal, hogy "folyamatosan és arrogánsan" visszautasít minden tárgyalási felhívást - áll a szakszervezetek szombati közleményében. A szakszervezetek délután négy órától megbeszélésre várták az üzemeltető társaság vezetőit, akik eddig nem jelentkeztek az érdekképviselők által kijelölt helyszínen.

    A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) vezetői szerint a ferihegyi repülőtér munkabeszüntetést folytató két szakszervezete maradéktalanul eleget tesz a sztrájktörvényben foglalt egyeztetetési kötelezettségének, és határozottan visszautasítja a BA vezetőinek korábban megfogalmazott ellentétes tartalmú vádjait.

    A BA arrogáns fellépésének indoka a dolgozói érdekképviseletek megtörése mellett a Malév tönkretétele, amely után a német tulajdonú társaság kibújhatna a privatizációs szerződésben vállalt, Malévvel szembeni 46,5 millió eurós tartozása alól - állítják az érdekképviselők. A szakszervezetek szerint a tárgyalások elmaradásának logikus indoka az lehet, hogy a munkáltató társaságnak jól jönne a Malév csődje, mert erre hivatkozva mentesülhetne a privatizációs szerződés "eddig is gondot okozó" pontjai alól.

    A légiközlekedési ágazat többi szereplője, légitársaságok, földi kiszolgáló cégek egyaránt megdöbbenéssel szemlélik, hogy a magyar sztrájkjoggal ellentétesen a cégvezetés meg sem próbál megállapodni a munkavállalókkal. Hasonlóan az is elképesztő, hogy a cég változatlan illetéket szed be a légitársaságoktól, miközben az eredeti szolgáltatásnak csupán a töredékét tudja biztosítani - olvasható a LESZ és az RDSZSZ közleményében. A szakszervezetek szombat délutáni sajtótájékoztatójukon szombaton 16 órára tárgyalásra hívták a BA vezetőit, de a munkáltató társaság képviselői délután öt óráig nem jelentek meg a tárgyalás színhelyéül kijelölt 2B terminálban.

    (MTI)

  • Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szombat este bejelentette, hogy hétfőn a munkaügyi bírósághoz fordulnak, mivel a repülőteret működtető társaság nem tett eleget a sztrájktörvényben előírt egyeztetési kötelezettségének. (MTI)

  • A Malév 10 járatát törli vasárnap a sztrájk miatt. A következő járatok nem indulnak: MA564-Zürich (ZRH); MA840-Varsó (WAW); MA110-Kijev (KBP); MA462-Pristina (PRN); MA130-Odessza (ODS); MA494-Podgorica (TGD); MA450-Szarajevó (SJJ); MA880-Temesvár (TSR); MA824-Prága (PRG); MA854-Bukarest (OTP). Zürichbe és Varsóba a délutáni órákban alternatív járatot kínál a légitársaság, Bukarestbe kora délután és éjszaka. Kijevbe, Pristinába, Odesszába, Podgoricába, Szarajevóba, Temesvárra és Prágába viszont nem szerepel további járat a Malév menetrendjében.

    A törölt – és csak a törölt – járatokra szóló jegyeket a légitársaság térítésmentesen átírja egy másik, ugyanarra a célállomásra közlekedő Malév vagy más, a oneworld szövetség taglégitársaságának járatára, vagy térítésmentesen visszatéríti a jegy árát. A Malév azt kéri utasaitól, hogy a járatok indulása előtt legalább két órával érkezzenek ki a repülőtérre, tekintettel arra, hogy az utasbiztonsági ellenőrzőpontok szűk keresztmetszete miatt a tranzitba való bejutás várhatóan vasárnap is a megszokottnál hosszabb időt vesz majd is igénybe. Késésekkel a továbbiakban is számolni kell. Az utasok további információt a Malév call centertől a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak. (MTI)

  • Budapest Airport vezérigazgatója, Jost Lammers nyílt levélben fordult a sztrájkolók képviselőihez, Csorba Attilához és Kovács Zoltánhoz. A levél szerint Lammers megkapta a sztrájkolók tárgyalásra hívó levelét, amelyet nemcsak a BA vezetésének küldtek el, hanem a szélesebb nyilvánosságnak is. „Bár röviddel ezelőtt én magam is láttam egy-két kedvező fejleményt a repülőterünkön, ma délutánra nem tudom elfogadni a meghívást. A fejlemények sokkal inkább az egyes munkatársak felelősségteljes és önzetlen munkájának tudhatók be, mint a szakszervezetek erőfeszítéseinek. Feltéve, hogy további előrelépések történnek, készen állok arra, hogy találkozzam önökkel vasárnap délelőtt tíz órakor az irodámban” – áll a vezérigazgató nyílt levelében. (MTI)

  • A vasárnap kora reggeli órákban a forgalom "gördülékeny" volt a reptéren, a Malév korábban bejelentett törlésein kívül valamennyi járat elindult, átlagosan 10-15 perces késésekkel.

    Reggel 7 órától két utasbiztonsági csatornát működtet a BA, a nap folyamán azonban a járatok késésére fel kell felkészülni.

    Az MTI helyszínen lévő tudósítója szerint reggel fokozatosan nő a repülőtér utasforgalma, a reptéri hangosbemondó szerint - az utasbiztonsági ellenőrzésnél kialakult torlódások miatt - 10 óra előtt 30 percig szünetelt a jegyellenőrzés, egy Kínából érkező nagy gép miatt.

    A repülőteret üzemeltető társaság szóvivője szerint a 11 órás műszakváltás után akár 4-5 utasbiztonsági kapunál is felvehetik a munkát, így napközben tovább gyorsulhat a reptér forgalma.

  • Nincs esély a megegyezésre Ferihegyen a sztrájkot hirdető szakszervezetek szerint, mivel úgy vélik: a munkáltató nem adott érdemi választ követeléseikre a vasárnapi egyeztetésen sem. Pontosabban, a Légiforgalmi Egyesült Szakszervezetének közleménye szerint csak semmit mondó válaszokat adott az érdekvédők 12 pontjára. Az egyeztetésen a szakszervezetek, a korábbiak mellett, követelték a sztrájkjog tiszteletben tartását, a fizetett, illegális sztrájktörők alkalmazásának beszüntetését, és hogy a munkát beszüntető dolgozókat ne zárják fűtetlen, alagsori, az alapvető higiéniai feltételeknek sem megfelelő helyiségekbe. A tárgyalásokat hétfőn 11 órakor folytatják. A munkavállalók remélik, hogy hétfőn általánosságok helyett már legalább annyira konkrét válaszokat kapnak, mint amennyire konkrétak a dolgozói követelések.
  • A Budapest Airport konstruktív magatartással kíván hozzájárulni a sztrájk gyors befejezéséhez, így a vasárnapi tárgyaláson ismertette álláspontját a szakszervezeti követelésekről, mindezt írásban is átadta a sztrájkoló szakszervezeteknek, egyben kérte, hogy az információt osszák meg a dolgozókkal is. A BA közleményében azt reméli, hogy a sztrájkoló dolgozók is megértik: egy elhúzódó munkabeszüntetés nemcsak a saját, hanem a repülőtéren mellettük dolgozó légitársaságok és földi kiszolgáló szervezetek alkalmazottainak munkahelyeit is veszélybe sodorhatja. A Budapest Airport egyúttal felszólítja a sztrájkot szervező szakszervezetek képviselőit, hogy hagyjanak fel a munkába állni szándékozó dolgozók törvénytelen zaklatásával, az értelmetlen, lejárató sajtókampánnyal. Saját szavahihetőségüket ássák alá az olyan ostoba hírek terjesztésével, minthogy a " Malév tönkretétele a Budapest Airport igazi célja".
  • A Wizzair diszkont légitársaság felháborítónak tartja a Budapest Airport menedzsmentjének inkompetenciáját. A légitársaság küzleménye szerint vasárnap kénytelen volt törölni egy brüsszeli járatát, a többi 5 pedig késésekkel fog elindulni. A sztrájk négy napja alatt a Wizz Air összesen hármat törölt az 56 induló és érkező járatából. A reptéri káosz fenntarthatatlan, súlyosan sérti a Wizzair érdekeit, közölte a cég. "A négy napja tartó káosz arra utal, hogy a BA menedzsmentje egyáltalán nem ura a helyzetnek, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az utasok érdekeit, illetve azt a tényt, hogy a légitársaságok a repülőtér ügyfelei, és a repülőtérnek szolgáltatási kötelezettsége van feléjük" - mondta Váradi József, vezérigazgató. A társaság jogi lépéseket fontolgat, benyújtotta kártérítési igényét. (MTI)

  • Nő a zsúfoltság a ferihegyi reptéren a délutáni forgalmas időszakban, újabb járatokat nem töröltek a légitársaságok, de a gépek késve indulnak. Délután 16 órára hosszú sorok alakultak ki, az utasok viszonylagos nyugalommal viselik a helyzetet. Összesen három utasbiztonsági kapu üzemel, a már korábban bejelentetteken kívül további járatokat nem töröltek, de az induló gépek 15-30 perces késéssel szállnak fel. (MTI)

  • A nagy torlódás miatt kellett felfüggeszteni vasárnap délután egy óra és este hét óra között a fapados légitársaságok gépeinek indítását a ferihegyi reptéren. A felfüggesztés miatt a WizzAir a Budapest - Brüsszel/Charleroi járatát volt kénytelen törölni, másik négy gépe elindul ugyan, de komoly késéssel. A légitársaság korábban közölte, hogy kártérítési igényt nyújtott be a repteret üzemeltető Budapest Airporthoz. Nemcsak a WizzAir, hanem az EasyJet is kénytelen volt törölni egy járatot. A társaság a berlini gépét nem tudja elindítani. A reptéren egyébként kisebb-nagyobb késésekkel közlekedik a többi járat. (FH)

  • Hatalmas bevételkieséseket okoz Magyarországnak a reptéri dolgozók sztrájkja a Magyar Turizmus Zrt. elnöke, Niklai Ákos szerint. Az RTL Híradójának nyilatkozva azt mondta, ha csak ezer turista kiesik, az a vállalatok és a turizmus bevételeiben, 200 millió forint csökkenést okoz. A Turizmus Zrt. pont ennyit költött arra a reklámkampányra, amivel a téli turizmust igyekezett fellendíteni. Niklai szerint a magyarországi idegenforgalom a gazdasági válság miatt már eleve nincs jó helyzetben, idén novemberben 15 százalékkal kevesebb turista érkezett, mint tavaly ilyenkor. (FH)

  • A Malév 12 hétfői járatát törli a ferihegyi sztrájk miatt. A következő járatok nem indulnak hétfőn: MA560 Genf (GVA); MA850 Bukarest (OTP); MA486 Ljubljana (LJU); MA470 Zágráb (ZAG); MA836 Várna (VAR); MA890 Marosvásárhely (TGM); MA880 Temesvár (TSR); MA844 Varsó (WAW); MA516 Stuttgart (STR); MA854 Bukarest (OTP); MA488 Ljubljana (LJU); MA442 Szkopje (SKP). Genfbe, Bukarestbe, Varsóba, Stuttgartba a Malév hétfőn kínál alternatív járatokat, Bukarestbe például kora délután és éjszaka. Ljubljanába, Zágrábba, Várnára, Marosvásárhelyre, Temesvárra és Szkopjéba viszont nem szerepel további járat a hétfői menetrendben. (MTI)

  • Közös szolidaritási sztrájkot fontolgatnak a ferihegyi szakszervezetek, elképzelhető, hogy a sztrájkoló két érdekképviselethez csatlakozik valamennyi reptéri reprezentatív szakszervezet. A szolidaritást vállaló szervezetek: a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (HUNALPA), a Malév Szakszervezeti Szervezet (MSZSZ), a Magyar Légi-utaskísérők Egyesülete (HUNACCA), a Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség (MAPLÉSZ), a Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezete (RMFSZ) és a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ). (MTI)

  • A vasárnapi szolgáltatási színvonalat ígéri hétfőre is a Budapest Airport, sőt az üzemeltető szerint további javulás is elképzelhető. A BA vasárnap esti tájékoztatása szerint továbbra is csak a 2-es terminál üzemel, kisebb késések várhatók. Reggel 5 óráig várhatóan két utasbiztonsági csatorna működik, számuk 6 óráig háromra, majd 7-re négyre emelkedik. Reggel 7 órától délután 5 óráig három utasbiztonsági kapu üzemel majd. Hétfőn a diszkont légitársaságok jegykezelése a 2B terminálon lesz, csakúgy, mint minden, nem a schengeni övezetbe tartó járat jegyellenőrzése. A schengeni övezetbe tartó, nem diszkont légitársaságok jegykezelése marad a 2A terminálon. Az utasbiztonsági ellenőrzés továbbra is kizárólag a 2B terminálon történik. (MTI)

  • Látványosan csökkent a ferihegyi repülőtér utasforgalma vasárnap késő estére, az induló járatok azonban továbbra is jelentős késésekkel szállnak fel. A Ferihegyről induló járatok nagy, átlagosan 30-45 perces késésekkel indultak egész délután, este 20.00 óráig ebben nem történt jelentős változás, további törlések azonban nem várhatók. (MTI)

  • Újraindult és folyamatos az utasfelvétel hétfőn negyed 8 után a ferihegyi repülőtér 2B terminálján. Az utasfelvétel rövid időre történő felfüggesztésére azért volt szükség, mert a biztonsági kapuknál nagy tömeg torlódott fel. Fél 8-ra jelentősen csökkent a zsúfoltság a 2B terminálon, jelenleg folyamatos a haladás az utasfelvételnél, és a biztonsági ellenőrzésnél is. Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője megerősítette, hogy mind a 2/A, mind a 2/B terminál üzemszerűen működik, s az utasbiztonsági ellenőrzésnél nincs sor. Az egyébként az egyes terminálról induló gépeket a 2/B-re terelték át, míg a 2/A terminálról a schengeni övezetbe utazók indulnak.

    Hétfőn a Malév 10, még vasárnap törölt járata nem indul, illetve az Alitalia reggeli római járata nem szállt fel, egyelőre minden más gép közlekedik. Szollár Domokos azt ajánlja, hogy az utasok folyamatosan tájékozódjanak a www.bud.hu honlapon, illetve kérjenek információt a légitársaságoktól indulás előtt. A BA javasolja azt is, hogy az utasok az indulás előtt 3-3,5 órával menjenek ki a reptérre. (MTI)

  • A reggeli csúcsforgalomban átlagosan 20-30 perces késésekkel indultak el a járatok. Fél órával a menetrendszerintihez képest felszállt a Wizz Air londoni, milánói járata. 29 perces késéssel indult a Malév brüsszeli járata. A Lufthansa Frankfurtba 26, Münchenbe 15 perces csúszással indult. Többek mellett felszállt a Malév amszterdami és az Austrian Airlines bécsi járata is - közölte Szollár Domokos, a BA szóvivője.
  • A ferihegyi sztrájk és a Budapest Airport (BA) belső problémái miatt olyan mértékű erkölcsi és anyagi kár éri a légitársaságokat, ami már lassan túlmegy minden tűréshatáron - mondta Lichtenberger Tamás, a Magyarországon működő légitársaságok érdekképviseletének elnöke hétfőn. Lichtenberger szerint a sztrájk legnagyobb kárvallottja a Malév, noha már mindegyik társaságnak törölték járatát.

    Az elnök, aki egyben a Lufthansa budapesti állomásának vezetője is, hozzátette: bár összesített adataik még nincsenek, a német légitársaság esetében már milliós károkról lehet beszélni. Az elnök úgy vélte, egyelőre kilátástalan a helyzet, mivel a munkáltató és a munkavállalók is nagyon merev álláspontot képviselnek, s egyik sem akar engedni. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Csütörtökön sztrájkolnak a BKV-sok is

    Hajnali fél öttől délután 1 óráig sztrájkolnak majd csütörtökön a BKV buszos szakszervezetei, így légi- és a vasúti közlekedés után csütörtökön a fővárosi tömegközledésben is káosz várható.
  • A Magyar Szállodaszövetség felhívja a munkáltatók és a munkavállalók képviselőit a mielőbbi megegyezésre, és ferihegyi repülőtér normális üzemelésének gyors visszaállítására. A szövetség hétfői közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a vitában álló felek nemcsak megbízóiknak tartoznak felelőséggel, hanem az egész magyar turizmusnak, a magyar nemzetgazdaságnak is, aminek a ferihegyi repülőtéren elhúzódó sztrájk beláthatatlan károkat okoz. Budapest turizmusának élénkítésére az elmúlt hetekben indult kampány, amely elsősorban a repülővel utazó városlátogató turistákat célozta meg. Ezek a vendégek nem képesek légi úton a fővárosba utazni, de ha lenne is ilyen szándékuk, az elmúlt napok eseményeit látva más célországot választanak, máshol költik el pénzüket. Az elhúzódó sztrájk miatt kevesebb lesz a vendég a budapesti szállodákban, kevesebben látogatják az éttermeket, kulturális eseményeket, kevesebben vásárolnak, s veszik igénybe a taxikat. "Természetesen nemcsak a turisztikai szolgáltatók forgalma, a fővárosi turisztikai és az állami adóbevételek csökkennek, de veszélybe kerül mindazok munkahelye is, akik a turizmusban dolgoznak" - áll a közleményben. (MTI)
  • Fejezzék be a december 10. óta tartó sztrájkot a szakszervezetek a ferihegyi repülőtéren - kérte Váradi József, a Wizz Air légitársaság vezérigazgatója hétfőn a 2/B terminálon tartott sajtótájékoztatón. Váradi József elmondta: a szakszervezetekkel szemben határozottan támogatják a Budapest Airport (BA) menedzsmentjének a repülőtér hatékony működésére irányuló erőfeszítéseit. Jelenleg - főként a karácsony közeledtével - mindenkinek az az érdeke, hogy a repülőtér működése mielőbb visszakerüljön a rendes kerékvágásba - mondta Váradi József. Kifejtette, hogy a sztrájkhelyzet valójában nem a BA belső ügye, a Wizz Air és utasainak érdeke, hogy a repülőtér hatékonyan működjön, mivel ez elősegíti a költséghatékonyságot, és az utasok is olcsóbban utazhatnak. Hozzátette: jelenleg a Budapest Airport körülbelül kétszer annyi létszámmal dolgozik, mint egy hasonló nagyságrendű, jól működő európai repülőtér. (MTI)
  • A Munkástanácsok szerint a Budapest Airport negyven görög munkavállaló kiképzését kezdte meg, annak érdekében, hogy sztrájktörőként alkalmazza őket a ferihegyi reptéren; a szövetség elnöke, Palkovics Imre a munkaügyi főfelügyelőséghez fordult, hogy megakadályozza a törvénysértést - áll a Munkástanácsok Országos Szövetségének hétfői közleményében. A közlemény szerint Kovácsszegi Dorottya, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség főosztályvezetője ígéretet tett arra, hogy a felügyelőség munkatársai a sztrájkbizottsággal közösen még hétfőn munkaügyi ellenőrzést tartanak a repülőtéren. A Munkástanácsok a görög szakszervezetekhez és a Közlekedési Szakszervezetek Európai Szövetségéhez fordul, hogy akadályozza meg külföldi sztrájktörők alkalmazását a ferihegyi reptéren - fűzik hozzá. A Munkástanácsok továbbá javasolni fogja az Egységes Közalkalmazotti Sztrájkbizottságnak, hogy adjon ki közös szolidaritási nyilatkozatot a ferihegyi sztrájkolók mellett. A Ferihegyen sztrájkot kezdeményező két szakszervezet , a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) "a munkaadó sorozatos törvénysértéseire" válaszul sztrájkőrséget szervez - derül ki a közleményből. (MTI)
  • A Budapest Airport azonnali hatállyal biztonsági ellenőröket alkalmaz más Európai Unió más országaiból, hogy csökkentse a repülőtér és a légitársaságok további kárait – közölte Szollár Domokos szóvivő. A döntés négy nappal a sztrájk megkezdése után, a közelgő karácsonyi ünnepek hatására született meg. Az uniós ellenőrök rendelkeznek minden EU-s és magyar jogosítvánnyal. Az utasbiztonsági ellenőrök várhatóan holnap, december 16-án állnak munkába, feltéve, hogy a sztrájk folytatódik. A Budapest Airport az ellenőröket határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazza egészen addig, amíg azt a forgalmi helyzet megköveteli.
  • Fennakadás nélkül fogadja és indítja a járatokat a ferihegyi repülőtér, a terminálokon nincs torlódás, az utasoknak tíz percnél is kevesebbet kell várniuk a biztonsági ellenőrzésre. Az érkező járatok menetrend szerint landolnak, az indulók pedig legfeljebb tíz-húsz perces késéssel gördülnek ki a futópályára – közölte a reptér. A Malév már tegnap bejelentett járattörlései mellett mindössze az Alitalia két római és a Lufthansa müncheni járatát kellett törölni. Hétfőn így 137 induló járatból 122 várhatóan elindul úti célja felé. A Budapest Airport várakozásai szerint a nap hátralevő részében is tartható lesz a jelenlegi szolgáltatási színvonal, vagyis repülőtér gördülékenyen, nagyobb késések nélkül tud üzemelni.
  • A sztrájk miatt kedden zürichi, berlini és prágai járatait törli a Malév. Hétfőn a társaság nem törölt járatai 15-30 perces késéssel mind el tudtak indulni. törölt járatokra szóló jegyeket a légitársaság térítésmentesen átírja egy másik, ugyanarra a célállomásra közlekedő Malév vagy más, a Oneworld szövetség taglégitársaságának járatára, vagy visszatéríti a jegy árát.

    A Malév továbbra is azt kéri utasaitól, hogy a járatok indulása előtt legalább két órával érkezzenek ki a repülőtérre.

  • Nyugalom van Ferihegyen kedden kora reggel, a két repülőtéri szakszervezet sztrájkjának hetedik napján egyelőre nem alakultak ki hosszú sorok a 2/B terminálon, folyamatos az utasfelvétel és a biztonsági ellenőrzés. A december 10. óta sztrájkoló Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) legutóbb hétfőn egyeztetett a Budapest Airporttal (BA). Ez alapján nem tűnik olyan esélytelennek a megegyezés Ferihegyen, mint akár egy napja. Az MTI úgy értesült, hogy a hétfői egész napos, nem hivatalos egyeztetésen közeledett a felek álláspontja. A BA és a szakszervezetek kedden délelőtt folytatják a tárgyalásokat.

  • Nem kell járattörlésekre számítani kedden Ferihegyen a Budapest Airport közlése szerint; a tranzitban is muködik már az utasbiztonsági kapu, köszönhetoen annak, hogy munkába állt az uniós biztonsági ellenorök több mint fele. A repülotér üzemeltetojének tájékoztatása szerint mintegy húsz frissen alkalmazott, uniós országból érkezett biztonsági ellenor kezdte meg a munkát a magyar ellenorökkel vegyes csapatokban. Jelenleg négy ellenorzo pont is muködik a reptéren, a forgalom folyamatos, járattörlésekre így nem kell számítani. (MTI)

  • A hét órakor kezdődő reggeli csúcs ellenére nincs sor Ferihegyen, az EU-s utasbiztonsági ellenőröknek köszöngetően 4 biztonsági kapu van folyamatosan nyitva a 2B terminálon, a jegykezelés pedig tegnap óta működik a 2A-n is. Szollár Domokos, a reptér szóvivője azt mondta, arra számítanak, a Malév korábban törölt járatain túl minden gép el tud indulni, ráadásul menetrend szerint vagy minimális késéssel. Ma először működik a sztrájk kezdete óta az átszálló utasok ellenőrzése is, az átszálló kapuk zárása miatt törölt korábban a Malév több járatot is. A szakszervezetek és a reptér vezetése között 9 órakor kezdődik újabb tárgyalási forduló.