Ez a poszt a következő Percről percre része:

Sztrájk a reptéren

Fontosabb részletek
  • December 10-e szerda reggel hat órától általános, határozatlan indejű sztrájkot hirdetett két reptéri szakszervezet, a LESZ és az RDSZSZ, egyebek között az átszervezések, a kollektív szerződések felmondása miatt tiltakozva.
  • A Budapest Airport szerint alaptalanok a szakszervezetek követelései, a munkahelyek megőrzését éppen a 2006 óta zajló átszervezések biztosítják, az idén 9 százalékos béremelés volt.
  • Az első nap megbénult Ferihegy, a reptér hivatalosan is bejelentette a légitársaságoknak, nem tudják biztosítani az indulásokat, sok légitársaság törölte sok járatát. Rés a pajzson módjára Ferihegy 2/B-n két biztonsági kapu működött, a három terminál megmaradt forgalmát ide próbálták terelni.
  • Csütörtökön a szokottnál lassabban, de szinte normálisan folyt, továbbra is csak a 2/B-n keresztül a forgalom, csak a Malév 13 járatát kellett törölni. Pénteken reggel azonban újra káosz tört ki a reptéren.
  • 16-án keddre teljesen normalizálódott a helyzet, miután a Budapest Airport görög alkalmi biztonsági ellenőröket állított be: csak a 2B üzemel ugyan, de a késések megszűntek.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A reptéri dolgozók sztrájkja miatt törölték a Ferihegyről induló délelőtti járatok több, mint felét. Néhány gép elindult, a délutánra várható helyzetről azonban senki nem tud pontosat. Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője elmondta, hogy a Malév ideiglenesen törölte járatait, a British Airways a londoni, az Air France a párizsi, a Lot a varsói járatát törölte, néhány fapados járatot is töröltek. Összességében háromnegyed egyig a forgalom kicsivel több, mint felét törölni kellett. Volt azonban olyan járat is, amit el tudtak indítani. Azt nem lehet tudni, hogy délután mi lesz. Jelenleg azt mérik fel, hogy a délutános műszak munkába áll-e majd. Ha igen, akkor enyhül a nyomás, ha nem, akkor továbbra is járatkimaradásokra és késésekre kell számítani. Ez a következő egy-másfél órában eldőlhet. (Független Hírügynökség)
  • A Malév elindítja két délutáni járatát, a moszkvai 106-os és a London Gatwick repülőtérre közlekedő 614-es járatokat a 2B terminálról, ahol egy utasbiztonsági kapunál a biztonsági szolgálat a járatok indulásáig képes biztosítani az átjutást. A légitársaság további járatok indítását is tervezi a nap folyamán a repülőtéri helyzet függvényében. Ezekről a járatokról a légitársaság a későbbiekben tájékoztatást ad. A Malév kéri a londoni és moszkvai utasait, hogy a 2B terminálon jelentkezzenek a járatokra a check-in pultoknál.
  • Nem bénult le teljesen Ferihegy, a 2B terminál két utasbiztonsági ellenőrző ponttal üzemel, így indulnak járatok – mondta el az Indexnek Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. Az 1-es és a 2A terminálról ide irányítják át az utasokat és a járatokat. Ugyanakkor még mindig nagyon sok járatot törölnek a sztrájk miatt.
    Fotók: Huszti István
  • A Malév számos Budapestről induló járatának törléséről döntött. Ennek értelmében a légitársaság 22 Budapestről a délelőtti és kora délutáni időszakban induló járatát törölte. A Malév elindítja két délutáni járatát, a moszkvai 106-os és a London Gatwick repülőtérre közlekedő 614-es járatokat. A légitársaság további járatok indítását is tervezi a délután és este folyamán a repülőtéri helyzet függvényében. Ezekről a járatokról a légitársaság a későbbiekben tájékoztatást ad. Minden utas, akinek a mai napra szól a jegye rendszeresen ellenőrizze a Malév honlapját. A törölt járatok utasainak jegyét a Malév térítésmentesen átírja egy későbbi Malév, oneworld légitársaság vagy más partnerlégitársaság által üzemeltetett járatra, a járatok újraindítását követően. További információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kapnak, illetve a légitársaság honlapján olvashatnak.
  • Egyórás késéssel ugyan, de elindul a CSA és a Malév prágai járata, felszáll a Malév és az Air France Párizsba induló gépe és a menetrend szerinti időpontban indul a TAP lisszaboni és a Lufthansa müncheni járata is. Az easyJet délutáni berlini gépe másfél órás késéssel indul, és időben száll fel a Germanwings stuttgarti, valamint a British Airways londoni járata.

    Megállapodtak az Orangeways-zel arról, hogy a diszkont busztársaság - igény szerint - elszállítja az utasokat a környező országok reptereire, Pozsonyba, Prágába, Bécsbe és Kolozsvárra 1.700-4.500 forint közötti összegért.

    (MTI)
  • A W6 223 Budapest–Párizs/Beauvais járat 13.20-kor felszállt (1 óra 15 perc késéssel az eredeti időhöz képest). A Wizz Air W6 221 Budapest–Charleroi járatának utasai a Terminál 2B-ről indultak, 40 perc késéssel, 15.45-kor szállt fel a gép. A sztrájk bizonytalan kimenetele miatt azonban további késések várhatóak az esti járatoknál.
  • A Budapest Airport (BA)zsarolásnak és felháborítónak tartja a szakszervezeti sztrájkot, amely napi több tíz millió forintos kárt okoz a BA-nak és rendkívül nehéz helyzetbe hozza a légitársaságokat, köztük a Malévet. A BA szerdai közleményében a cég hangsúlyozza: nem enged a szakszervezeti zsarolásnak és felháborítónak tartja, hogy miközben a vállalat célja a légikikötő biztonságos üzemeltetése, a két szakszervezet kizárólag azon munkálkodik, hogy önös céljaik elérésére használják fel Ferihegyet, és az itt megforduló utasok tízezreit. Kifejtik: a szakszervezetek olyan követelések miatt próbálják megbénítani a repülőteret, mint a takarítás kiszervezésének megakadályozása, vagy a kollektív szerződés aláírása, amelyről folyamatosan tárgyalt a BA.
  • A Malév az esti menetrendi hullámában 15 járatának indítását tervezi, és azzal számol, hogy forgalma az esti időszakban javulhat a délelőttihez képest, közölte a légitársaság. A légitársaság eddig 16 járatát tudta elindítani és 24 járata rendben megérkezett. Korábbi tájékoztatása szerint a légitársaság 22, Budapestről induló járatát törölte. A tervezett esti járatok között van az Amszterdamba, Brüsszelbe, Zágrábba közlekedő, elindulhat a Zürich-Genf összevonva, a Velencébe, Varsóba, Milánóba, Bukarestbe, Stockholmba, Hamburgba, Madridba, Dublinba, Párizsba, Szófiába és Tel Avivba közlekedő járat is, a gépek 17.30 óra és 23.30 óra között szállnak fel.
  • A bizonytalan légiközlekedés hatással van a nemzetközi postaforgalomra is, a sztrájk elsősorban a külföldön feladott, Magyarországra címzett küldeményeket érinti - mondta el Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. Hozzátette, hogy azok, akik külföldről várnak levelet, vagy külföldi internetes áruházakból rendeltek karácsonyi ajándékot, mindaddig nem kapják meg a csomagokat, míg azok Magyarországra el nem jutnak. A külföldre címzett leveleket, csomagok kézbesítését megoldotta a Magyar Posta, mert a küldeményeket Bécsben teszik repülőgépre.
  • Szakszervezeti értékelés szerint teljes a leállás Ferihegyen, példátlanul magas, 90 százalékos a légikikötőben szerda reggel kezdődött munkabeszüntetés támogatottsága szerda este. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), valamint a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) közleménye úgy fogalmaz: korábban sosem látott, csaknem teljes támogatottsággal folyik a munkabeszüntetés a Ferihegyi Repülőtéren. A munkabeszüntetéshez csatlakoztak a repülőtéri világításért felelős dolgozók is. A légiforgalom megállt. A Malév összesen két járatot tudott elindítani a nap folyamán. A szakszervezetek tagjai pedig segítettek felszállni egy fogyatékkal élő gyermekeket szállító repülőgépet.
  • stére normalizálódott a helyzet Ferihegyen, tájékoztatott szerda este Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. Így valamennyi induló járatot el tudják indítani a reptérről az este folyamán, és az éjszakai járatok indulásában sem lesz fennakadás. A szóvivő elmondta: a helyzet lényegesen javult, így az esti járatokat már este hét, illetve fél nyolc körül el tudták indítani. A várakozási idő lecsökkent 25-30 percre. A munkabeszüntetés a nap folyamán 248 járatot érintett, összesen több mint 50 járatot kellett törölni, amiből mintegy a fele volt az érkező és mintegy a fele az induló repülőgép - fogalmazott a szóvivő. Arról a BA szóvivőjének nem volt tudomása, hogy ellátatlan utasok volnának a reptéren. Jelezte ugyanakkor azt, hogy a csütörtöki nap légi közlekedésével kapcsolatos körülményekről jelenleg még nem tud tájékoztatást adni, nagy a bizonytalanság. Az utasoknak azt tanácsolta: gépük indulásáról érdeklődjenek a légitársaságoknál. A BA honlapján reggel 6 órakor indulnak az első gépek. Elmondta ugyanakkor azt, hogy valamennyi járatot, így a Ferihegy I-ről induló úgynevezett "fapados", azaz diszkont légitársaságok által működtetett járatokat is Ferihegy II-ről indítják. Aki úgy dönt, hogy kimegy a reptérre, az a járat indulása előtt legalább három órával érkezzen meg oda.
  • A Malév sajtóközleménye szerint a cég vezetése - azzal a feltételezéssel élve, hogy a repülőtér által biztosított forgalmi körülmények és lehetőségek a szerdai szinten maradnak - döntött a 2008. december 11. csütörtök 06.20 – 17.35 óra közötti időszakban biztosan induló járatokról és egyes járatok törléséről:
    Induló járatok (29):
    MA 600 Brüsszel (BRU)
    MA 660 Amsterdam (AMS)
    MA 750 Koppenhága (CPH)
    MA 612 London Gattwick (LGW)
    MA 400 Róma (FCO)
    MA 564 Zürich (ZRH)
    MA 410 Milánó (MXP)
    MA 850 Bukarest (OTP)
    MA 670 Berlin (TXL)
    MA 420 Velence (VCE)
    MA 104 Moszkva (DME)
    MA 662 Amsterdam (AMS)
    MA 550 Párizs (CDG)
    MA 664 Amsterdam (AMS)
    MA 200 Isztanbul (IST)
    MA 232 Athén (ATH)
    MA 110 Kijev (KBP)
    MA 462 Pristina (PRN)
    MA 262 Theszaloniki (SKG)
    MA 430 Tirana (TIA)
    MA 830 Szófia (SOF)
    MA 852 Bukarest (OTP)
    MA 890 Marosvásárhely (TGM)
    MA 864 Kolozsvár (CLJ)
    MA 554 Párizs (CDG)
    MA 614 London Gattwick (LGW)
    MA 766 Stockholm (ARN)
    MA 668 Amsterdam (AMS)
    MA 602 Brüsszel (BRU)

    A törölt járatok (13):
    MA560 Genf (GVA)
    MA840 Varsó (WAW)
    MA512 Stuttgart (STR)
    MA520 Frankfurt (FRA)
    MA486 Ljubljana (LJU)
    MA470 Zágráb (ZAG)
    MA210 TelAviv (TLV)
    MA742 Helsinki (HEL)
    MA130 Odessza (ODS)
    MA440 Skopje (SKP)
    MA450 Szarajevó (SJJ)
    MA880 Temesvár (TSR)
    MA666 Amsterdam (AMS)
    A Malév azt kéri utasaitól, hogy a járatok indulása előtt két órával érkezzenek ki a repülőtérre, tekintettel arra, hogy az utasbiztonsági ellenőrzőpontok szűk keresztmetszete miatt a tranzitba való bejutás várhatóan csütörtökön is a megszokottnál hosszabb időt vesz majd igénybe. Késésekkel a továbbiakban is számolni kell. Amennyiben a helyzet a repülőtéren normalizálódik, a Malév menetrend szerint fogja indítani járatait.
    A Malév szerdai, december 10-ei esti valamennyi tervezett járatát (15) el tudta indítani, 11 járatot viszont törölt.
    Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak.
  • A WizzAir szerdán 14 járatából egyet volt kénytelen törölni, a többi - ha késéssel is - de elindult. A társaság jelenlegi információi szerint csütörtökön az összes tervezett járatát elindítja - tájékoztatta az Indexet a légitársaság.
  • Rendben, késések nélkül zajlott az esti-éjszakai és a kora hajnali forgalom a ferihegyi reptéren, mert a szerda napközbeni kettővel szemben három biztonsági kaput is működtetni tudtak a sztrájk miatt lebénult reptéren, mondta el érdeklődésünkre Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) kommunikációs vezetője. Tájékoztatása szerint a helyzet reggel nyolckor, a nappali váltás munkába állásakor megváltozhat, az, hogy csütörtökön mekkora fennakadások várhatóak, akkor fog eldőlni.

    Mint mondta, a BA minden erejét a Ferihegy 2 terminál működtetésére fordítja, így aki eredetileg az 1-es terminálról indult volna, az is a 2-esre menjen, legalább három órával a járat indulása előtt. De mindenekelőtt tájékozódjon a légitársaságok vagy a reptér honlapján, nem törölték-e a járatát.

  • Kitartanak a Ferihegyen sztrájkot hirdetett szakszervezetek, és elutasítják a munkaadó arra vonatkozó ultimátumát, amellyel a sztrájk felfüggesztéséhez kötötte az egyeztetések folytatását, mondta el Kovács Zoltán a munkabeszüntetést hirdető egyik szakszervezet, az RDSZSZ sztrájkbizottságának elnöke csütörtök reggel. Véleménye szerint a sztrájk az első napon sikeres volt, a dolgozók jelentős támogatottságát élvezte és hasonló helyzetre számítanak csütörtökön is. Kudarcot csak az jelentett, hogy a menedzsment nem volt hajlandó egyeztetni a sztrájk alatt, ehelyett "Európában szokatlan módon sértegette a munkavállalókat és ultimátumot adott".

  • Nincs káosz, de már reggel hétre hosszú sorok alakultak ki a biztonsági ellenőrzőpontoknál a ferihegyi reptéren. Az utasok az MTI helyszíni tudósítója szerint egyelőre viszonylag nyugodtak. A tájékoztató táblák szerint csak a Malév törölte néhány induló és érkező járatát, erről még szerda este döntött a légitársaság. Gépek továbbra is csak a 2B terminálról indulnak, továbbra is csak itt működik a biztonsági ellenőrzés.

  • Csütörtökön 139 érkező és 125 induló járat közlekedett volna a reptérről, ezek közül 17 érkezőt és 13 indulót töröltek, többsége Malév járat. A Malév összesen 29 járat indulására számít késő délutánig, tizenhármat viszont törölt. Németh Krisztina, a Malév szóvivője elmondta: elemezték a helyzetet, felmérték a munkabeszüntetés következményeit, és a csütörtökre vonatkozó előrejelzésüket abból kiindulva állították össze, hogy a sztrájk a második napon is az elsőhöz hasonló mértékű lesz. (MTI)
  • Az Orangeways mellett a Budapest Airport Minibusz Kft. is elszállítja az azt igénylő utasokat a ferihegyi reptérrről Bécsbe, Pozsonyba vagy Münchenbe – mondta az Indexnek Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. A reptérről egyébként csütörtök reggel a már szerdán törölt Malév-járatok kivételével minden gép időben, késés nélkül felszállt, és rendben meg is érkezett.
  • Nem engedünk a zsarolásnak, ha a szakszervezetek felfüggesztik a sztrájkot, akkor tárgyalunk – mondta Szollár Domokos az Indexnek. A Budapest Airport szóvivője elmondta: a cég szerint is szükség van új kollektív szerződésre, erről július óta tárgyalnak. A takarítás kiszervezéséről azt mondta: arról már 2006 februárjában megállapodtak.
  • A budapesti repülőtéren meghirdetett sztrájk miatt a Wizz Air a mai napon minden járatát a Terminál 2-ről indítja. Az utasoknak a 2B terminálon kell becsekkolni az indulás előtt két órával.
  • Esti járatait is elindítani tervezi, így egész csütörtökön összesen a szerda este már bejelentett 13 járatát törli csak előreláthatólag a Malév. A légitársaság közleménye szerint délután 3 óra öt perc után nem lesz törölt járatuk. Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, a Malév azt kéri, 3 órával az indulás előtt érjenek ki a reptérre. A törölt járatok a következők: MA560 Genf (GVA), MA840 Varsó, MA512 Stuttgart (STR), MA520 Frankfurt, MA486 Ljubljana, MA470 Zágráb, MA210 TelAviv, MA742 Helsinki, MA130 Odessza, MA440 Skopje, MA450 Szarajevó, MA880 Temesvár, MA666 Amsterdam.
  • A reggeli után déli londoni járatát is elindítja Ferihegyről a British Airways, a légitársaság több céghez hasonlóan azt kéri, az utasok 3 órával az indulás előtt menjenek ki a reptérre.
  • Kisebb fennakadásokkal ugyan, de olajozottan működött csütörtökön délelőtt a ferihegyi repülőtér – közölte a Budapest Airport. Tizenegy óráig 28 járatból 23 sikeresen elindult, maximum 5-10 percet késnek gépek és az utasbiztonsági ellenőrzésre sem kell fél óránál többet várni. A Budapest Airport a nap nagy részében olajozott, kiegyensúlyozott működésre számít. A sztrájk miatt ma egyedül a Malév döntött egyes járatainak törlése mellett.

    A BA értékelése szerint jelentősen javult a forgalmi helyzet Ferihegyen, bár a két érdekképviselet sztrájkja miatt kizárólag a 2B terminálon történik az utasok beléptetése a tranzitba. A repülőtéren zavartalan az üzemanyag-ellátás is: korábban a szakszervezetek azzal fenyegetek, hogy sztrájkjuk lehetetlenné teszi majd a gépek feltankolását. A Budapest Airport fenntartja korábbi álláspontját: "nem enged a zsarolásnak, a szakszervezeti vezetők önös érdekeit szolgáló irreális követeléseknek". A reptér korábban a sztrájk felfüggesztéséhez kötötte a tárgyalások folytatását.

  • Kisebb fennakadásokkal ugyan, de olajozottan működött csütörtökön délelőtt a ferihegyi repülőtér. Tizenegy óráig 28 járatból 23 sikeresen elindult, maximum 5-10 percet késnek gépek és az utasbiztonsági ellenőrzésre sem kell fél óránál többet várni. A két érdekképviselet sztrájkja miatt kizárólag a 2B terminálon történik az utasok beléptetése a tranzitba. (Portfolio)
  • A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a LIGA Szakszervezetek tiltakozik a Budapest Airport magatartása és szóvivőjének nyilatkozatai ellen, a MOSZ az általa törvénysértésnek tartott lépések miatt büntető eljárást kezdeményez a cég vezetése ellen. Az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményben a MOSZ hangsúlyozza, hogy a BA szóvivőjén keresztül "minősíthetetlen módon sértegeti a munkavállalókat és törvénytelen intézkedéseket hoz a sztrájkban résztvevők ellen". "Ez a magatartás a gyarmatosítók dühe a bennszülöttek lázadásával szemben" - áll a közleményben.

    A Liga az Indexhez is eljuttatott közleményében követeli a Budapest Airporttól, hogy a munkaügyi helyzet és a repülésbiztonság mielőbbi helyreállítása érdekében tartsa be a sztrájk törvényben foglaltakat, azonnal kezdje meg a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, tartózkodjon a továbbiakban a munkavállalókat kriminalizáló nyilatkozatoktól és nyilvánosan kérjen elnézést szóvivője nyilatkozata miatt.

  • Lassult a forgalom délutánra a ferihegyi repülőtéren, hosszú sorok alakultak ki, a járatok késve ugyan, de indulnak, a Maléven kívül más légitársaság eddig nem törölte járatát A délutáni csúcsidőszakban lassult a forgalom, három utasbiztonsági kapu üzemela 2B terminálon. Öt órára újabb műszak érkezik, tőlük függ, hogy estére gyorsulhat-e újra a forgalom. (MTI)
  • A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a sztrájk ideje alatt kiemelt figyelmet fordít a ferihegyi repülőtér biztonságának ellenőrzésére, a helyszínen dolgozó szakemberek nem tapasztaltak a napokban a biztonságot veszélyeztető körülményt - mondta Vágó József, az NKH légügyi igazgatója. A légügyi hatóság szerda hajnal óta nem tapasztalt vizsgálatra szoruló esetet. Az NKH ugyanakkor kész azonnali intézkedéseket tenni egy esetleges szabálysértés esetén. A ferihegyi repülőtér területén jelenleg négy hatósági ellenőr tartózkodik, míg "normál esetben" nem a helyszínen, hanem az "iparági szereplők" bevonásával történik a felügyelet. (MTI)
  • A ferihegyi repülőtéren ztrájkoló két szakszervezet levélben fordult a Budapest Airport (BA) német tulajdonosához. A Légiközlekedés Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete arra kéri a német Hochtief csoport igazgatótanácsának elnökét, hogy utasítsa a magyarországi menedzsmentet az európai munkajogi standardok követésére, és a valódi párbeszédre.

    Az érdekképviseletek szerint a BA vezetőségének semmilyen koncepciója nincs a sztrájk, és az ehhez vezető feszültségek kezelésére. "Tárgyalások helyett ultimátumokat adnak, durván sértegetik, pocskondiázzák a szakszervezeteket, és folyamatosan félretájékoztatják a közvéleményt" - írják a szakszervezetek. Jelezték azt is, hogy a Közlekedési Szakszervezetek Európai Szövetségének polgári légiközlekedési tagozatának tagszervezetei is elítélik a Budapest Airport menedzsmentjének "felelőtlen magatartását és hozzáállását".

  • A 139 érkező járatból 17-et, 125 induló járatból összesen 15-öt kellett törölni a sztrájk miatt a ferihegyi repülőtéren. A Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatójának csütörtök esti közleménye szerint arra számítanak, hogy pénteken is hasonló szolgáltatási színvonalon, folyamatosan üzemelni fog a reptér.

    "A munkabeszüntetésnek nincs általános támogatottsága a BA-n belül. Több dolgozó önkéntes aláírásgyűjtésbe kezdett, (...) a sztrájk ellen emelik fel a hangjukat" - olvasható a közleményben, amely szerint eddig közel százan írták alá a nyilatkozatot, melyben kijelentik, hogy a munkabeszüntetés veszélyezteti a Budapest Airport és ferihegyi repülőtér többi vállalatának munkahelyeit. Ferihegy közel 13 ezer embernek ad munkát.