Autópályatrükk félpénzért

2005.01.04. 09:18
A vártnál kisebb megtakarítást hozhat a kormány számára 2005-ben az autópályák koncesszióba adása - írja a Népszabadság. A napilap szerint a tervek részleges meghiúsulása az idei költségvetést is veszélybe sodorhatja.
Az ünnepek alatt nem voltak egyeztetések a gazdasági és a pénzügyi tárca, valamint a Központi Statisztikai Hivatal között az autópálya-építések koncesszióba adását lehetővé tevő elképzelésekről - tudta meg a Népszabadság. Történt ez annak ellenére, hogy december közepéig nem sikerült megoldást találni a problémára. A tervek szerint az autópályák költségvetésen kívülre kerülése 2005-ben összesen 300 milliárd forintot - 137 milliárd forint bevételt és 163 milliárd forint megtakarítást - hoz az államkasszának.

Ötletek és gondok

A legegyszerűbb megoldás a szakértők szerint az, ha az épülő autópályákat - a magánkoncessziós társaságok helyett - az Állami Autópálya Kezelő Rt. venné át a Nemzeti Autópálya Rt.-től. A Népszabadság szerint emellett az szól, hogy az autópálya kezelőt a sztrádatrükkbe egyszerű bevonni.

Gondot jelent azonban, hogy az uniós költségvetés-statisztikai rendszer előírásai szerint a kormány csupán olyan autópályák koncesszióba adásával számolhat, amelyek építési kockázatát a koncessziós társaság viseli. Ez azt jelenti, hogy a már forgalomba helyezett autópálya-szakaszokat az ÁAK éppen úgy nem veheti át az NA Rt.-től, mint a magánbefektetők által alapított koncessziós társaságok - írja a Népszabadság.

Borulhat az idei költségvetés

Mindez a szakértők számításai szerint 60 milliárd forintot vehet el abból a 300 milliárd forintos keretből, amit a kabinet az autópályák költségvetési körön kívülre helyezésétől vár. A KSH szerint különböző uniós szabályok miatt az épülő autópálya-szakaszok koncesszióba adását sem számolhatja el teljes egészében a költségvetés. Ezzel pedig további több tízmilliárd forintnak mondhat búcsút az állam.

A kormánynak legkésőbb január végéig el kell döntenie, hogy az épülő, illetve a már előkészített autópálya-beruházások költségvetésen kívülre helyezésében milyen szerepet szán a magánbefektetőknek. A döntés után ugyanis hosszú tárgyalássorozat kezdődik, mely áthúzódhat 2006-ra is. Ezt pedig azt jelenti, hogy a koncesszióba adástól várt pénzek csak a jövő évi költségvetésbe kerülnek be, pedig a kormány már az ideiben is számolt ezzel az összeggel.

Ha nem folyik be ez a pénz, a költségvetési terv tarthatatlanná válhat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Lejtőre kerültek az árak.

március 25., 13:56

  • Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

március 25., 12:45

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében

Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.

március 25., 13:32

  • Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

március 25., 15:44

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

március 25., 18:23

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén

Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén

Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.

március 26., 09:23

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.

március 26., 09:42

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

március 25., 17:36

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21