Vegyen szeretteinek szén-dioxid-kvótát

Szén-dioxid kibocsátására jogosító kvótát bárki vehet, akár magánszemélyek is. Vagyis aki szeretné megmenteni a világot, felvásárolhatná valamelyik tőzsdén a vállalatok elől a kvótát, ettől radikálisan lecsökkenne a kínálat, és a cégeknek jóval többet kellene fizetniük egy egységnyi kibocsátásért. (Egy egységnyi kvóta egy tonna szén-dioxid kibocsátásra jogosít.) Ez is egyfajta spekuláció: ha sok elszánt környezetvédő megdrágítja a kibocsátás lehetőségét, a cégek vagy a termelést fogják vissza, vagy beruháznak az azonos termelési szint mellett kisebb kibocsátású, környzetbarát eszközökbe.

De egyelőre nem a magányos zöld polgárok spekulálnak. A kvótakereskedelem eredeti céljának – hogy 1990-hez képest 2012-re világszinten 5,2 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása – megvalósulása helyett ugyanis egyre inkább úgy tűnik, hogy a kvótából spekulatív pénzügyi termék lett.

A kvótakereskedelmet egyébként éppen azért építették bele a kiotói jegyzőkönyvbe, hogy annak előírásait könnyebben teljesíteni lehessen, és ezzel az egyezmény aláírására ösztönözzék az országokat (hivatalosan rugalmassági mechanizmusnak nevezik a kvótakereskedelmet.) Ha nincsenek ezek a könnyítő eljárások, sokkal nehezbben született volna meg a megállapodás Kiotóban, mondta Kardos Péter, az Energiaklub éghajlatvédelmi szakértője.

Spekuláció és reális kibocsátás

A kvótakereskedelmet alapvetően két dolog mozgatja, hangsúlyozta Tarjányi Dániel,a Calyon Bank szenior árupiaci és devizaüzletkötője. Egyrészt a reálgazdasági fundamentumok, vagyis az ipari szektor termelése és kibocsátása, másrészt a spekulatív pénzügyi tranzakciók. Jelenleg sell/ buy-back swap (prompt eladás és határidős visszavásárlás) típusú határidős ügyleteknél kereskednek leginkább a szén-dioxid-kvótákkal. Ez azt jelenti, hogy a mostani kvótaeladók 2010 márciusában, áprilisában visszavásárolják a most eladott kvótákat annak reményében, hogy az jövőre olcsóbb lesz. A határidős ügyletek azonban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a nagy kereslettel jövő ilyenkorra felhajtsák a kvótaárakat.

Természetesen azonnali ügyeletekben is adják-veszik a kvótákat, de a válság miatt csökkent az ipari termelés, attől túlkínálat van a kvótapiacon, ezért az azonnali adás-vétel nem a legjellemzőbb. Befektetési tevékenységet is űznek a kibocsátási egységekkel, vagyis a pénzügyi intézmények a kvóta mindenkori árához indexálnak bizonyos befektetési termékeket, ezek hozama a kvóta áralakulásának függvényében változik. Vagyis spekulálnak a kibocsátási egységekkel.

Nem lehet irreálisan növekedni

„A lényeg az lenne, hogy a reálgazdasági fundamentumok határozzák meg a kvótakereskedelmet, vagyis a termeléshez kapcsolódó kibocsátást tükrözzék az árak, ne a spekuláció szabja meg őket” – mondta a devizaüzletkötő. Ez akkor valósulhat meg igazán, ha a világgazdaság olyan növekedési pályára áll, amelyben a szereplők nem növekednek irracionális ütemben és nagy különbségekkel, vagyis el kell felejteni, hogy egyes országok tíz százalék fölötti GDP növekedést produkálnak, míg más országok növekedési üteme inkább a nullához közelit.

Nagyon gazdag zöldnek kell lenni a kvótagyűjtéshez

„Kvótát bárki vehet, de magánszemélyként egyértelmű, hogy csak spekulációra lehet venni, mivel a magánszemélyek nincsenek benne a nemzeti regiszterben mint kibocsátást generáló (azaz a kvótát valóban felhasználni képes) termelő vállalat. A magánszemély megbíz egy brókercéget, az aztán megveszi a megbízónak a piacon a kvótát, ugyanúgy, mint egy részvényt vagy mint egy határidős terméket, de hangsúlyozom, hogy ezzel magánszemélyként csak tisztán spekulálni lehet. Ahhoz pedig igencsak a pénztárcába kellene nyúlni, hogy a kínálat szűkítésével befolyásolni tudja egy magánszemély a piacot. Ehhez nagyon komoly piacbefolyásoló erővel kell bírni. Elméletileg tehát lehetséges, hogy a zöldek felvásárolják a vállalatok elől a kvótát, de kinek vannak manapság euró-százmilliói ilyen nemes célokra?" – mondta Tarjányi Dániel.

A kvótakérdéssel kapcsolatban egyébként két táborra szakadt a piac. A pesszimistábbak szerint a válság következtében az ipari termelés és kibocsátás jelentősen vissza fog esni, vagyis mindenki sok kvótát akar majd eladni, mivel nem tud annyit termelni, mint eddig, így a következő negyedévekben a bőséges kínálattól olcsóbb lesz a kvóta. Az optimistábbak szerint azonban 2009 harmadik-negyedik negyedévétől már láthatóak lesznek annak a jelei, hogy a világgazdaság beáll egy lassan, de folyamatos növekvő pályára, vagyis a termelővállalatoknak és az országoknak szükségük lesz a kvótákra, és a szűk kínálat mellett lassan elkezdenek növekedni a kvótaárak, fejtette ki a Calyon Bank üzletkötője.

Magyarország a szocialista nagyiparhoz képest csökkentett

Az 1997-ben született kiotói protokoll az 1992-ben Rio De Janeiroban elfogadott, és a világ szinte összes állama – Irak, Szomália, Andorra és a Vatikán kivételével – által aláírt éghajlatváltozási keretegyezmény (United Nations Framework Convention on Climate Change) része. A kiotói egyezmény kibocsátáscsökkentési vállalásaihoz azonban már nem csatlakozott minden állam, csak a fejlett és az átmeneti gazdaságok (végül az Egyesült Államok törvényhozása sem írta alá a jegyzőkönyvet).

A legtöbb vállalást tett országnak a bázisév, amihez képest csökkenteniük kell kibocsátásukat, 1990. Magyarországnak azonban a bázis a 1985 és 1987 közötti időszak, és ehhez képest kell hat százalékkal csökkenteni kibocsátásunkat a 2008 és 2012 közötti időszak éveinek átlagában. A 2008-at megelőző időszak a felkészülési fázis volt a vállalást tett országoknak.

A bázisév a fejlett országoknál általában 1990, és ehhez képest jellemzően több mint hatszázalékos csökkenést kell elérni. A közép- és kelet-európai régió volt szocialista, átmeneti országainak azért kell kisebb mértékben és nagyobb kibocsátású időszakhoz viszonyítva csökkenteniük az emissziójukat, mert a jegyzőkönyv előkészítésének időszakában ezek az országok súlyos gazdasági válságban voltak, és csak olyan éghajlatvédelmi megállapodásba lehetett bevonni őket, amely nem akadályozta a gazdasági növekedésüket, mondta el Szajkó Gabriella, a Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának (REKK) kutató főmunkatársa. Magyarország bázisidőszaka azért a 85 és 87 közé eső évek, mert ekkor volt a szocialista nagyipar utolsó fellendülése.

A magyar környezetvédők viszont keveslik a csökkentés előírt mértékét, és azt sem találják túl szerencsésnek, hogy egy nagyon nagy kibocsátású időszak szolgál bázisul, mondta el Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója.

Túlteljesítünk

Ha túlteljesítünk, az pénzt hozhat. Ha az egyes országok a bázisévükhez képest nagyobb mértékben csökkentik a kibocsátásukat, a kvótatöbbletet értékesíthetik. Az eladási szerződésekben viszont minden eladó országnak vállalnia kell, hogy a kvótaértékesítésből befolyt összeget kizárólag mérhető klímavédelmi beruházásokra fordítja.

A kiotói egyezményben vállaltakat mi biztosan jóval túlteljesítjük, mondta el a REKK főmunkatársa, Szajkó Gabriella. A 85 és 87 közötti időszakhoz képest kibocsátásunk – a szocialista tervgazdasági nehézipar összeomlása és a gazdasági szerkezet átalakulása miatt – várhatólag huszonöt százalékkal lesz kevesebb a 2008 és 2012 közötti évek átlagában. Ezért is kezdtünk el elsőként kereskedni a kiotói kvótáinkkal. A magyar állam 2008-ban kétmillió tonnát adott el Belgiumnak, és 6,8 millió tonnát Spanyolországnak, a két ügyletből 28,2 milliárd bevétele lett az államkasszának.

Már 30,5 milliárdot kaszáltunk

Magyarország az EU ETS rendszer első fázisában, 2005 és 2007 között egy, a Pénzügyminisztérium által megbízott cégen keresztül 7,42 euró/tonnás áron értékesített 1,197 millió tonna szén-dioxid-kvótát. Így a büdzsé 2,3 milliárd forint (8,9 millió euró) bevételre tett szert. Az EU-ETS második, 2008 és 2012 közötti fázisában még nem adtak el kvótát, mondták el a környezetvédelmi tárca sajtóosztályán.

A magyar állam tehát eddig 30,5 milliárdra forintra tett szert kvótakereskedelemből, ezt a 30,5 milliárdot kellene zöld beruházásra fordítani. Ez eddig nem történt meg, arról pedig, hogy hol ez a pénz, nem nyilatkoznak az illetékesek. A magyar állam a befolyt összegből finanszírozandó klímavédelmi beruházások pályáztatására létrehozta az úgynevezett Zöld Beruházási Rendszert. A pályázatokat azonban azóta sem írták ki.

A kiotói rendszerben a vásárláson kívül még úgy lehet többletkvótához jutni, hogy a fejlett országok vállalatai kibocsátáscsökkentő beruházásokat hajtanak végre olyan harmadik világbeli országokban, melyek nem tettek vállalást. A beruházással elért kibocsátáscsökkenés fejében ennyivel többet bocsáthat majd ki az adott beruházó vállalat.

Átjárható a két kvótakereskedelmi rendszer

Az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS – European Union Emissions Trading Scheme), vagyis az uniós kvótakereskedelem 2005 januárjától létezik. Ez az Unió klímapolitikájának az egyik sarokköve, és látszólag teljesen függetlenül működik a kiotói kvótakereskedelmi rendszertől. De valójában éppen azért hozták létre, hogy jogszabályokkal kényszerítsék az uniós tagállamokat a kiotói jegyzőkönyvben foglaltak teljesítésére, mondta Szajkó Gabriella.

Ugyan a kiotói rendszer az összes üvegházhatású gázra vonatkozik, az uniós kvótakereskedelemben pedig csak szén-dioxid-kvótákkal kereskednek, a két rendszer mégis átjárható, vagyis elvileg mindkét rendszerből átvihető kvóta a másikba, mivel minden üvegházhatású gázt átszámoltak szén-dioxid-egyenértékre.

A kiotói kibocsátáskereskedelmi rendszerből az uniós kvótakereskedelmi rendszerbe azonban csak egy meghatározott mennyiséget lehet átvinni . Ez a mennyiség az egyes országokban az egész Európai Unióra kiosztott emissziós kvóta hét és tizenhárom százaléka között mozog, Magyarországon minden ETS-létesítmény az általa évente felhasznált kibocsátási kvóta maximum tíz százalékának megfelelő kiotói kibocsátási egység beszámítását kérheti, mondta el Szajkó Gabriella.

Gyakorlatilag azonban csak a kiotói rendszerből visznek át kvótákat az európai rendszerbe, mert fordítva ez egyelőre nem éri meg, és nincs is még rá mechanizmus, tudtuk meg szintén a REKK kutatójától. Szajkó Gabriella szerinte nem túl valószínű, de elképzelhető, hogy a kiotói teljesítési időszak vége felé egyes vállalást tett országok részben EU ETS-kvóták vásárlásával is fedezik majd a hiányukat. Várhatóan olcsóbb lesz azonban állami kvótákat venni közvetlenül a volt szocialista országoktól, vagy kibocsátás-csökkentési beruházásokat végrehajtani a harmadik világ országaiban.

A tőzsdei kereskedés átláthatóbb

Az EU ETS rendszerben egyrészt az állam kereskedik a kvótákkal, másrészt a cégek kereskednek velük. Az állam ugyanis az EU által az adott országnak kiosztott kvótából némi tartalékot megtart magának. Az EU által adott kvóták maximum tíz százalékát teheti félre az állam. Ebből a tíz százalékból az egyes országok külön tesznek vállalást arra, hogy mennyit adnak tovább vállalatoknak pénzért, tőzsdén vagy nyílt árverésen. (Ugyanakkor ebből a tíz százalékból kell félretenni az új belépők, vagyis a rendszerhez újonnan csatlakozó ipari létesítményeknek is, hiszen azokat is megilleti az ingyenkvóta.) Magyarország az EU ETS első periódusában (2005-től 2007-ig) az EU-s kvóták két és fél százalékát értékesítette, a második pediódusban (2008-2012) a két százalékát adja el pénzért, mondták el a környezetvédelmi tárca sajtóosztályán.

A cégek kétoldalú szerződésekkel kereskedhetnek egymással országon belül is, de megoldhatják az ügyet „házon belül is”. Vagyis ha van egy vállalat, amelyiknek Magyarországon és Csehországban is van üzeme, de mondjuk, itthon kevesebb, Csehországban több kvótát kapott a szükségesnél, akkor a cég két telephelye egymással oldja meg a kvótakereskedelmet, hogy mindegyik országban a szén-dioxid kibocsátásának megfelelő kvótával rendelkezzen. A lehető legegyszerűbb megoldás azonban az, ha a cégek egy átlátható és szabályozott piacon hajtják végre a kvótatranzakciókat – például a londoni európai klímatőzsdén vagy a holland Climexen (ez az euets.com, a European Energy Auction és a New Values egyesülésével jött létre), de lehet kereskedni kvótákkal a Pozsonyi Árutőzsdén is.

Arra a kérdésünkre, hogy szerinte ér-e valamit a kiotói jegyzőkönyv, illetve az 5,2 százalékos kibocsátáscsökkentés, Kardos Péter azt mondta, hogy valamit igen, mert ha a kiotói megállapodás nem lenne, akkor helyette semmi sem lenne. Vagyis a semminél egy fokkal mégiscsak több. „Nagyon apró lépés ez, de a megfelelő irányba” – vélekedik a kutató. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) szerint azonban világszinten összesen negyven százalékkal kellene csökkenteni az ühg-kibocsátást 2020-ra.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!